Kritika

Kiöregedtünk a mesékből? – A kék madár (1976)

Tény, hogy George Cukor klasszikussá vált alkotása, A kék madár  (1976) tökéletes másfél órát nyújt egy kellemes nosztalgiázáshoz és nagyszerű tanmese a gyerekeknek, ám idejétmúlt színpadiassága, és az amerikai-szovjet koprodukcióból(!) fakadó giccs mellett nem lehet csak úgy elmenni. Eldöntendő kérdés: most akkor mégsem jó a film, vagy csak mi nőttünk fel?

A film

Maurice Maeterlinck 1909-es színjátékának időrendben harmadik és egyben legsikeresebb filmes feldolgozása ez a változat, mely amerikai-szovjet koprodukcióban készült, az akkori politikai helyzetet megtámogatandó, hiszen a 70-es évek első felére a két fél közeledése volt a jellemző. Sajnos azonban ez a kettősség nagyon érezhető a filmen, és egyáltalán nem tesz jót neki. Mindkét oldalról leginkább a giccset tették bele a műbe, így egy már túlságosan is szép és enyhén szürreális álomvilágot teremtettek meg, amelyet néhol lerombol egy-egy teljesen hétköznapi, már-már unalmas rét vagy egy régi faház. Nincsen koherencia a jelenetek között, sem a helyszínek felépítésében.

Valahol természetes, hogy a musicalekben (My Fair Lady) is jártas Cukor zenés filmet készített, hiszen a dalok elviekben a gyermekekhez is közelebb hozhatják a mondanivalót, de a teatralitás visszaszorításával is meg lehetett volna oldani a zenés-táncos betéteket. Az egész film olyan, mint egy balett előadás, de hát ugye nem az, ezzel pedig nagyon színpadiassá válik a mű, ami elidegenítheti a nézőket. A kék madár gyönyörű példája lehetne a klasszikus hollywoodi korszak filmjeinek, ha nem 1976-ban készült volna. És bár vitathatatlan, hogy kölcsönöz némi bájt ez a zsúfolt, túltáncolt és agyondíszített történet, mégis inkább zavarba ejtő, hogy közelebb áll az Óz, a csodák csodájához, amely mintegy 37! évvel korábban készült.

Nem igazán találni okot rá, miért lett ennyire gyenge képileg a film. A jelenetek közti átvezetésre felhasznált örökös áttűnés, illetve rajzos képbetét mutatása egyszerűen nem méltó egy olyan korszakhoz, amelynek köszönhetjük többek között a Taxisofőrt, a Rockyt, az Óment vagy az A lakót. És most lehet azt mondani, hogy ez egy mese, meg hogy a rendező ezen a területen mozog a legotthonosabban, mindezek nem mentik meg a filmet, legalább is egy bizonyos kor felett biztosan nem.

Sajnos még egy ízig-vérig mesei elemekkel teleszőtt alkotásban is zavaró, ha a két gyermek éjjel, a saját otthonukban nem ijed meg egy öreg és rettentően csúnya banyától. Szép dolog az üzenet, de az ne a film első 10 percében fogalmazódjon meg. Amíg a számunkra idegen csemeték egy kérdés nélkül felkerekednek, hogy egy félelmetes öregasszony parancsára felkutassák a kék madarat, egy számukra teljesen ismeretlen beteg kislány kedvéért, addig a hitetlenkedés jut eszünkbe, nem az, hogy mennyire jó emberek attól, hogy azonnal a belső értékeket nézik.

kekk

Azt is nehezebb érett fejjel megemészteni, hogy az Elizabeth Taylor által játszott édesanyát Fényként, több sminkkel és díszesebb ruhában már nem ismerik fel a gyerekek. Persze, az édesanyák a Jó, a Fény, az Igazság és a Védelmezés képviselői minden gyermek életében, ez mégis fennakadást okoz, és megint csak megmosolyogtat, de nem a legjobb értelemben. Vagy azt, hogy miért is gonosz a macska, és ez végül miért is nem derül ki. Talán a film általános üzenetei között van, hogy a macskák alapvetően gonoszak és számítóak? Megint egy kérdés, ami egyfelől érthető, hiszen ha a kutya az ember legjobb barátja, akkor evidens, hogy a macska legyen a gonosz, hiszen annak meg lennie kell, másfelől viszont, hiányt érzünk, hogy ez a szál nem teljesedik ki.

Mindennek ellenére tagadhatatlan, hogy A kék madár egy szép mese a boldogság örökös kereséséről, és annak felismeréséről. Fontos az üzenete, kedvesek a szereplői, és akit nem zavarnak a fent említett dolgok, azok belemerülhetnek egy álomvilág-szerű történetbe, amelyben a tárgyak és állatok élő-mozgó lények, akiknek lelke és tudata van. E tetszetős elgondolás megtaníthatja a gyermekeket, hogy figyelmesebbek és kedvesebbek legyenek, megértőbben forduljanak az apró dolgok felé is, és sose becsüljék le azt, amit eleinte nem ismernek. Gyerekszemmel csak ajánlani lehet, felnőtt szemmel viszont jobb, ha az ember máshogy próbál rájönni, mi is az a boldogság.

A lemez

Az Etalon Film kiadványán képgaléria és előzetes kapott helyet.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com