Kritika

Kisember nagy múltja – Magyar retró 2

MR_2_Leragasztott-szemuvegPapp Gábor Zsigmond történelmi-társadalmi témájú dokumentumfilmjei rendre felbukkantak éveken át egy-egy filmszemle válogatásában. Filmszemle már nincs, retró dokumentumfilm annál inkább.

A rendező, aki még mindig 50 év alatt, de már 40 film felett van, a korábbi portré (Tandori , Göncz), majd a későbbi társadalmi rajzok (Plázák népe, Partik népe stb.) után úgy 15 éve elkezdte retró sorozatát, amelyben régi felvételek újravágásával nem csak egy kort, hanem vele együtt életstílust, szokásokat, embertípusokat mutat be. Ugyanazt tehát, amit a korábbi filmjeinél, csak ott nála van kamera, itt pedig csak a vágóolló segíthet.

A sorozat első darabja a Budapest retro volt, amelyik két részben mutatta be a fővárost az 1950-70-es években. 2007-ben jött el a Balaton retró ideje, amely a fagyit és a lángost mutatta be mindenkinek a berlini faltól jobbra és balra egyaránt. A sort a Magyar retró folytatta 2010-ben, majd 2013-ban a hasonlóan strukturált Magyar retró 2.

Elődjéhez mérten ez a dokumentumfilm is 82 perc, amely négy egyenlő részre oszlik, négy témát jár körül, ebben az esetben: magyar város, magyar falu, magyar oktatás és magyar ifjúság. A film teljes egészében archív anyagokat használ fel, vannak benne korabeli híradó tudósítások, kisfilmek, videoklipek, néha propagandaanyagok is. Ezek összessége adja azt a sajátos társadalmi képet az ’50-es évektől a ’70-es évekig, ami igazán sava-borsa ennek a dokumentumfilmek, ma már mondhatjuk úgy is: ennek a retró brandnek. A magyar retró 2-nek is ez a legerősebb oldala, vagyis az, hogy ami akkor teljesen természetes, a kor emberének hétköznapi velejárója volt, az ma inkább kuriózum, néha történelem.

Mást és mást látunk Papp Gábor Zsigmond retró dokumentumfilmjeiben. Szüleink korosztályának a „mit” a kérdés, nekünk sokkal inkább a „hogyan”. Az idősebb generáció valóban nosztalgiázik, visszanézi azt, ami volt. Mi viszont sokkal inkább a ma már idegen szófordulatokon, képi vagy párbeszédbeli furcsaságokon, ruhán, frizurán akadunk fenn, és nem hisszük el, hogy például egy ilyen híradóbejátszás régen tényleg megmozgatta, érdekelte az embereket.

MR_2_Falusi PannóniaHiába a közhely, tényleg felgyorsult a világ, és mi már nagyító alatt nézzük az egy vagy akár két generációval korábbi történéseket. Szóval nem kérdés, apáink szeretni fogják a retró sorozat újabb darabját, de nekünk – és akár még az utánunk jövőknek is – szintén érdemes látni-, hallgatni való darab.

Update: a retró sorozat budapesti darabja online legálisan nézhető.

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. [email protected]

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya