Kritika

Lassie bekaphatja – Kivert kutyák

Édes kis pofijuktól bárkinek megolvad a szíve: csak meg ne halljuk, mi jön ki a szájukon! A Kivert kutyák az a fajta ízig-vérig alpári komédia, amire szükségünk van.

Gyakran előfordul Hollywoodban, hogy egy új vígjáték készítése során az alkotók találnak egy csoportot, akit aztán káromkodásokkal felruházva mozikba küldenek. Előfordult ez már Muppet-figurákkal (Haláli bábjáték), szuperhősökkel (Deadpool), élelmiszerekkel (Virsliparti) vagy általános iskolásokkal (Jó srácok). A jobb filmek ezek közül a harsány stílust mögöttes gondolatokkal, eredeti koncepcióval, akár világlátással egészítették ki, míg a gyengébb egyedek beérték az ocsmánysággal.

Most az ebjószágok következnek, akiknek illene kimosni a szájukat, különösen, ha azzal nyalogatják meg anyukájukat.

Szegény, cukor „gizsgugyák” soha nem tudnak igazán ellenszegülni az embereknek, hiszen a legjobb barátaik. Végtelen hűségük és odaadó szeretetük még a legbrutálisabb gazdi-házőrző viszonyt is rózsaszín köddel vonja be. Ez történt Reggie-vel (Will Ferrell, magyarban Makranczi Zalán) is, aki egy – mai divatos szóval élve – toxikus kapcsolatban tengeti életét. A cuki kis vakarcs imádja tulajdonosát, Dougot (Will Forte), a világ legnagyobb lúzerét, akinek rendre félreérti agresszív, nárcisztikus és ostoba viselkedését. Amikor a pszichopata tulajdonos kirakja őt a nagyvárosba, a pöttöm szőrmók barátokra lelve bosszút esküszik egykori szerette ellen. A rögtönözve összeállt blöki brigantyk azonban nem skalpolni igyekeznek, hanem leharapni Doug dákóját.

Josh Greenbaum az egészen szürreális Barb és Star Vista Del Marba megy után ismét bebizonyítja, hogy remek vígjátékrendező. A Kivert kutyák ugyanis csak a felszínen faszkodó kutyás film. Alapvetően meghökkentő, hogy a négylábúak úgy beszélnek, mintha emberek lennének, de a humorforrás jó része a határok feszegetéséből származik, és hogy mennyire betegek az alkotók egy ilyen filmhez képest. Mert narratíváját tekintve ez lehetne egy tipikus road-movie-ba oltott bulifilm is (mint a Cool túra), csak

ezúttal nem Seann William Scott és Tom Green csapja falhoz magát piával és kábszerekkel, hanem az édes kis bolhazsákok gombáznak és vedelnek hatalmasat.

Külön jó pont, hogy a Kivert kutyák az egész sztorit az állatok szemszögéből meséli el. A perspektíva olyan remek helyzetkomikumokat teremt, mint például a vurstli tűzijátéka, amely háborúfilmes jeleneteket eredményez, vagy a postás elemi gyűlölete, ami felér az internetes kommentelők gyűlölködő átkaival. Még egy kopp-kopp viccet se tudnak elmondani egymásnak, mert egyből ugatni kezdenek: az ilyen ötletekkel dugig van az alkotás, de persze bőven kijut a kaki-pisi-kuki-nuni poénokból, és azok ismételgetéséből is. Ám amint ezt töppedt ölebek mondják, az nem közönséges, hanem teljesen abszurd és friss.

A film reflektál a kutyás alkotások közhelyességére is, az ártatlan lényeket pedig bár nem mutatja rohadéknak, rétegelt személyiséget kapnak, amelybe bőven beleférnek a sötét vagy pajzán gondolatok is. Egy hihetetlenül vicces gegben még az Egy kutya négy élete típusú nyálas, romantikus sztorik narráló kutyája is fricskát kap – ahogy Dennis Quaid is, aki szintén szerepelt pár ilyen produkcióban.

Tehát megtalálható a sátáni kutyáról szóló Mr. Pickles című 18-as karikás animációs sorozatban is tapasztalható kifordított cukiság, de a Kivert kutyák emellett sokkal jobban nyilatkozik a kapcsolati függőségről, mint ahogy pár hónappal ezelőtt a Renfield próbált. Ott Drakula szolgája tartotta magát benne módszeresen egy őt felemésztő viszonyrendszerben, Reggie pedig a „kuty-túra” során próbál kitörni ebből, és ahogy az a valóságban is tapasztalható, ez nem egyszerű. Az állandó, kényszeres önvizsgálat, az alárendelődés, az önhibáztatás és egyéb tudatos vagy tudatalatti folyamatok alapjában határozzák meg azt, mennyire kitett valaki a másik félnek, és milyen egyenlőtlen a helyzet. Amíg annyi ember marad benne olyan kapcsolatban, ami számára nem csak, hogy nem jövedelmező, de káros, az ilyen sztorik mindig érdekes reflexiókat fognak tudni adni –

és ez egy film kutyákról, akik azt mondják: baszd meg.

Az enyhe, de működőképes érzelmi szál mellett a Kivert kutyák már csak azért is a pár évvel ezelőtti Jó srácok szellemi örököse, mert pontosan tudja, mennyi elég belőle. A kiváló arányérzék pedig nemcsak a másfél órás játékidőnél mutatkozik meg, de a poénok is pont úgy pörögnek, ahogy a néző ingerenciája kívánná. Speier Dávid szinkronfordító ismét nagyot alakított a szóviccek terén, így a magyar verzió sem marad el az eredetitől.

Különös, hogy a Jó srácokat is készítő Gene Stupnitsky rendező idei produkcióját, a Barátnőt felveszünk-et várták úgy, mint a korhatáros vígjátékok új nagy alkotását. Josh Greenbaum azonban pár hónapra rá be is előzte Jennifer Lawrence prosztó hercegnőjét: a Kivert kutyák ugyanis elejétől a végéig az a 16+-os film, amit az erre nyitott közönség várna. Phil Lord és Christopher Miller a 21 Jump Streetnél hozott hasonló formulát, itt most producerként tevékenykedtek. Amíg nem térnek vissza a rendezéshez, Gene Stupnitsky és most már különösen Josh Greenbaum az, akire érdemes odafigyelni, ha kanapé alá röhögős komédiára vágyunk.

A Kivert kutyák augusztus 17-től látható a mozikban.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com