Kontinensreklám – Ausztrália

Ahogy azt földrajzból megtanultuk, Ausztráliát minden oldalról tenger veszi körbe. Csak arról nem szóltak a föcitankönyvek, hogy ez az óceán nyálból van… Persze, valószínûleg a tudósoknak van igazuk, és Baz Luhrmann tévedett, amikor szülõkontinensét ábrázolta az Ausztráliában – végül is õ elõszeretettel hempergeti bele a filmjeit émelyítõ cukros löttyökbe.

Csakhogy ami egy musicalben jól jön ki (lásd: Moulin Rouge), pláne ha még poénra is vesszük a túlzások miatt, az egy Ausztráliát dicsõítõ kalandos hõseposz esetében már durva melléfogás. Hõseink, sõt a háttér, Ausztrália gyönyörû tájai is mesterkéltek, édelgõsek. Az ügyetlen, nagyképû tipikus angol arisztokratahölgy bénázásai és egoizmusa az elsõ perctõl unalmas – van egyáltalán valaki, aki az angol missekrõl nem ezek szerint a sztereotipiák szerint gondolkodik? A marcona helyi csordáslegény, aki szót ért a bennszülöttekkel, meglovagolja a vad lovat, darabos és mogorva, de nagyszívû, és kockás hasizmának még a jeges lady sem tud ellenállni, szintén olyan, mintha egy B-filmbõl lépett volna elõ. A félvér kisgyereknek pedig semmi más szerepe nincs, mint hogy meresztgesse a szép szemeit. Sõt, kötelességszerûen szerepel a kutyája is, amint szájharmonikázik neki a vetített háttér elõtt egy sziklán ücsörögve… Ezeket a kliséket már a Disneynél is ciki használni.

Annál is inkább, merthogy a Disneynek már volt egy dobása, amivel fiatalok tömegeinek szívébe lopták be Ausztráliát, ráadásul abban is szerepelt Nicole Kidman. Az Ausztrál Expresszben (Five Mile Creek volt az eredeti címe) szintén keresztül-kasul száguldoztak a kontinens legszebb tájain, csak épp most nem a szép piros postakocsival, hanem párezer marhával szelik át a hegyeket meg a sivatagokat. Igaz, az egy sorozat volt; de ez a Luhrmann mû is olyan, mintha két teljesen különbözõ kalandból állna, és egy több részesre tervezett sorozat elsõ két epizódját vetítenék egybe. A marhák hajtása és a szereplõk összehozása az egyik, a második világháborús rész a második másfél órát adja a mozihoz; így lesz az egész együtt majdnem három óra, amit csak nagyon eltökélteknek érdemes megnézni, nekik is szigorúan esernyõvel felszerelkezve, a nyálzuhatag ellen.

Nem tesz jót a szinkron sem (ahogy a kisgyerek megpróbálja törni az angolt, az kész szenvedés), a fordítás is meglehetõsen problémás, és akkor még nem beszéltünk a látványról; Ausztrália gyönyörû tájait régi CGI trükkökkel házasították. Hogy miért kellettek ezek a gagyi trükkök, miért nem volt elég a természet szépsége, az örök kérdés – szerencsére azért volt néhány jelenet, amin meglátszott, hogy nem semmi költségvetéssel készült a mozi. Ez ugyan csak pár snitten át köt le, máshol pedig kidobott pénznek látszik, de talán ezt emelhetném ki egyetlen pozitívumként.