Kritika

Körkép, ökörkép, tükörkép – Haifai kikötő

haifai kikotoKülönleges dramaturgia, abszurd szituációs humor és tompa elmélkedés kíséri az izraeli filmkészítés újabb remekét. A Haifai kikötő nem akarja megváltani a világot, egyszerűségében mégis nagyszerű, és nem mellesleg egyedi hangvételű, szerzői alkotás.

Szinte a kísérleti filmek szintjére ereszkedik a Haifai kikötő története: egy férfi Haifa kikötőjéből indul el a város egyik lépcsőjén felfele, míg egy másik férfi onnan indul a tenger felé, hogy vízre szálljon. Ráadásul az események kibontakozását megelőzi egy részletes panorámakép a városról, amely folyamatosan ereszkedve-emelkedve vetíti előre a várható történetmesélés stílusát. A hosszú beállítás filozofikusságát például megszakítják a változó, de rendre nem odaillő, abszurd hangok – például a mozis közösségi élményt nyújtó köhögések.

A nyitójelenet lényegében magán hordozza az egész film jellegzetességeit. Adott egy furcsa történetmesélési forma: két, egymástól független férfi élete, akik lassan haladnak valamiféle konkrétnak tűnő, de valójában azzal éppen ellentétes, megfoghatatlan cél felé. A céltalan sétájukat, ami kiváló alapot teremt a környező társadalom ábrázolásához, folyamatosan abszurd szituációk szakítják meg, amelyek egyfajta szürreális hangulatot és rengeteget nevetést eredményeznek.

Haifai_kikoto_3Hogyan is néz ki ez a filmvásznon? Uri (Itay Tiran) el akarja hagyni az országot, hogy elkerülje a hadsereg behívóját. A döntése mögött azonban egy furcsa helyzet húzódik meg: Uri lefeküdt az a capella zenekari társának barátnőjével, de a nő elhagyta őt is. A másik szálon szintén egy vesztes sorsú főhőst követünk. Moshe (Uri Klauzner) felesége régesrég elhidegült tőle, hiszen a férfi egész nap otthon ül és magányában egy új múzeum megalapításáról fantáziál. Közben pedig a megélhetését néhány játékállat-automata (!) biztosítja. Moshe azért indul el a hegy teteje felé, hogy megtalálja felesége elhagyott fülbevalóját.

Amilyen egyszerű a történet, annyira jól működik. Az út során mindkét főszereplő számos alakkal találkozik, akik aztán újra feltűnnek, amikor a másik karakter „ér oda hozzájuk”. Persze a mellékszereplők legtöbbször a humor egyik forrásaként jelennek meg, ugyanakkor látni kell, hogy a társadalom ábrázolásához is hozzájárulnak. Ez a stílus nem újkeletű az izraeli filmművészetben (GETT – Válólevél, Csúnya, gonosz bácsik), Elad Keidan rendező azonban az abszurditással még így is egyedivé tudott válni.

haifai kikotoA direktor első nagyjátékfilmje volt a Haifai kikötő, amely az Izraeli Film Akardémiától rögtön három díjat is elnyert (legjobb forgatókönyv, vágás és hang). Az biztos, hogy a rövidfilmes múlt az egész koncepción érződik, de talán először éreztem azt, hogy ez nem negatívum. Ráadásul egyedi látásmódját is megőrizte a rendező, ami szintén szokatlan. Érdemes tehát Elad Keidan nevét megjegyezni, valószínűsíthetően a Haifai kikötőhöz hasonlóan élvezetes és összetett alkotások érkeznek majd tőle a jövőben is.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com