Kritika

Köszöntjük a húszas években – The Artist – A némafilmes

Ha egy filmet annyira dicsér a szakma, mint idén A némafilmest, könnyen előfordulhat, hogy a megtekintés után értetlenkedve hagyjuk el a mozit, hogy mire is volt ez a nagy felhajtás. Éppen ezért a fenti filmre kellő szkepticizmussal ültem be – ám amikor végül kiléptem a vetítőből, szükség volt pár percre, hogy visszarázódjak 2012-be. Ugyanis előtte bő hetven percet egy húszas évek végi filmszínházban töltöttem. Talán erre mondják, hogy varázslat…

George Valentin (Jean Dujardin), az ünnepelt hollywoodi némafilmszínész éppen legújabb produkciójának sikereit élvezi, amikor főnöke (John Goodman) előáll az ötlettel, hogy eztán a stúdió átnyergel a hangosfilmre. A ceruzabajszú sármőr, nehezen birkózik meg a gondolattal, így maga mögött hagyja munkahelyét, és egymaga viszi tovább a szeretett filmformát. Próbálkozásai azonban sikertelennek bizonyulnak, így mind a magánéletben, mind anyagilag padlóra kerül. Úgy tűnik, az egyetlen kiút, ha valahogy megszólal a kamera előtt.

Michel Hazanavicius egyértelmű célja volt, hogy emléket állítson egy rég letűnt korszaknak, amely hosszú évekig uralta a filmgyártást. A feladat nehézsége egyértelmű, hiszen egy olyan struktúrát kellett kitalálni, amivel sikerül a „szellemidézés”, de a mű élvezhető marad a mai mozinéző számára is.

Elsőként meg kellett találni azt a balanszot a külcsínben, ami úgy marad hű a hagyományokhoz, hogy nem lesz giccses vagy épp ingerszegény. Technikai megoldások terén, az arányérzék szinte tökéletes. Kellemesen autentikus hangulatot teremt például a 4:3-as képarány, igaz elsőre picit szokatlan lehet a széles vászonhoz szokott szemünknek. Hasonló pozitívum, a szöveges inzertek száma és helye. Kizárólag stratégiailag fontos helyeken olvashatjuk, hogy az egyes dialógusok hol tartanak, és nem megy át a mozi olvasódélutánba, így a történet folyamatos, ráadásul végig követhető marad. A zenének a némafilmeknél különösen fontos a szerepe, hiszen egyszerre aláfest és mesél. Talán részben ezért is, e téren a szerző semmilyen újítást, változtatást nem eszközöl, hanem alkalmazza a nyolcvan évvel ezelőtti futamokat, tételeket. A főcímet pedig talán nem is lehetett volna másképp megoldani…

Hosszan lehet sorolni a külsőségeket érintő pozitívumokat, de mindez még mindig nem lenne elég ahhoz, hogy „varázslatról” lehessen beszélni. Elsőre a történet nem különösebben magával ragadó, azonban a Hazanavicius által írt forgatókönyv minden percén érződik, hogy milyen célból készült. A hangtalan mozgókép halálát nehezen feldolgozó színész sorsa paradox módon, de tökéletesen egybecseng az újraélesztéssel, megidézéssel. Ugyanazt a határt éppen ellenkező oldalról lépi át a rendező és főszereplője, és éppen ez az, ami miatt remekül működik a „kémia” a két oldal között. Fontos leszögezni, hogy A némafilmes nem azért jó, mert nem beszélnek benne, hanem egy jó film, amiben nem beszélnek. A karakterek szótlansága alapvetően egy eszköz, aminek segítségével könnyebben azonosulhatunk egy olyan emberrel, aki idegennek érzi magát a hangok világában. A forgatókönyv másik érdeme, hogy nem markol túl sokat, és azt is kellően zanzásítva, szűk 80 percben tárja elénk, elkerülve ezzel azt, hogy a fogyasztó esetleg elkezdjen fészkelődni.

Elhangzó mondatok nélkül a színészek dolga sem egyszerű, hiszen eggyel kevesebb opciójuk van a történetmesélésre. Olyan figurákat kellett találni, aki egyrészt autentikusak ebben a kontextusban, illetve eredendően megfelelő kvalitásokkal, eszköztárral legyenek megáldva. Talán inkább az előbbi miatt a casting nélkülözi az igazán nagy neveket (egyedül John Goodman és apró szerepben cameozó Malcolm McDowell a kivétel), de szerencsére az új arcok nem okoznak csalódást. A legkiemelkedőbb Jean Dujardin produkciója, aki tökéletesen hozza a Douglas Fairbanks figurát, ugyanakkor játéka friss és éppen a kellő mértékben maníros.

A némafilmes mindent összevetve remek és különleges film, de ne felejtsük el, hogy ez „csak” egy „szellemidézés”, aminek a nézése során kifejezetten hiányzik a moziteremből a szivarfüst, és a szokásosnál is idegesítőbb, amikor csörög egy mobiltelefon. Mégis azt mondom, igyekezzük elkerülni, hogy teljesen a mágia hatása alá kerüljünk.

Avatar

Göbl Zsombor

Add Comment

Click here to post a comment

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya