Kritika

Okosabb vagy, mint egy influenszer? – #kövessbe

Irreálisan sok szabadulószobás horror született az elmúlt három évben, és ennek még nincs vége: itt a #kövessbe! Vajon mi rejlik ebben az alapötletben, hogy érdemes legyen a sokadik verziót elkészíteni belőle?

Okozott egy szórakoztató másodpercet a film kezdetekor felvillanó Escape Productions felirat, mivel így már kétség sem fért hozzá, hogy itt egy tömény másfél órás szabadulószobás marketinganyaggal lesz dolgunk. De azért a naivabbak még reménykedhettek, hogy a film legalább kezd valamit az alapsztorijával, ami nyilván nem túl kreatív, de legalább van.

Eszerint a főszereplő, Cole nagymenő amerikai influenszer, aki amióta életében először kamerát vett a kezébe, magát videózgatja. Az influenszerek felemelkedéséhez pedig elengedhetetlen, hogy életükre százezrek/milliók kíváncsiak legyenek. Cole úgy éli felszínes kirakatéletét, hogy az a nézői számára minél szórakoztatóbb legyen (lefordítva: hülyét csinál magából és produkálja magát vadidegen emberek számára – érezhetően a Logan Paul-féle alakokat igyekeztek megjeleníteni). Egy nap haverjaival Moszkvába utazik, hogy egy exkluzív szabadulószobát próbáljanak ki. Ami nyilván nem teljesen úgy sül el, ahogyan tervezik, a helyzet kezd feszültté válni, felmerül, hogy ez már nem csak játék és a többi szokásos „csavar”.

Az alapötlet megengedően fogalmazva sem túl eredeti, de a történet további mozzanatai sem bírtak a rendező, Will Werninck saját kútfőjéből kipattanni. A sablonelemeket innen-onnan lopkodták össze, így lényegében olyan, mintha egy ultragagyi FűrészMotel remixet néznénk. Az pedig különösen pofátlan, hogy a #kövessbe (már a magyar címe is felvállalhatatlan)

csupa olyan elemet ollózott össze, amik már közel 15 éve váltak sablonossá.

Ami viszont megmenthette volna a filmet, az a social media-vonal.

A közösségi médiához kapcsolódó határelmosódás a valós és az online tér között, valamint ennek veszélyei (vagy olykor akár előnyei) több filmet is megihlettek már. A kör, a Keresés vagy a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod 🙂 is foglalkozik a másik énünkről mesterségesen kialakított képpel, ráadásul mind más szemszögből közelíti meg a kérdést. Feltárják a közösségi médiában rejlő lehetőségeket, amik egyszerűbbé és sok szempontból jobbá tehetik a világot, ugyanakkor a sötét és valódi, offline személyiséget eltorzító hatásaira is rávilágít. A #kövessbe viszont nem szól az online-offline tér elmosódásának problémájáról, így ami miatt Wernick filmje ezúttal szintet léphetett volna, végül csupán egy mellékes szál maradt, ugyanis

az influenszer-kérdéssel az égvilágon semmit nem kezdett.

Még az is jobb lett volna, ha közhelyes módon, de legalább felmutat valamiféle tanulságot vagy üzenetet az életük jelentős részét a közösségi média hazug világában töltő fiatalokról és az ebben rejlő veszélyekről. Így viszont nincs okunk mást hinni, minthogy azért tette vloggerré végtelenül irritáló főhősét a film, mert ez most trendi.

A #kövessbe sajnos pontosan olyan tenyérbemászó és buta, mint a főhőse, akivel szimpatizálni kellene. A szereplőknél azonban butább a film, ami azt hiszi, produkál a végére egy hatalmas, kiszámíthatatlan csavart, valójában viszont csak hülyének hiszi a nézőjét, magát meg túl okosnak. Bűneinek sorát pedig az koronázza, hogy a fináléval pofátlanul ellopják egy ’90-es évekbeli David Fincher-film fordulatát. Felmerül a kérdés: tényleg ennyire ostobák a film készítői, vagy csak számítóak?

A #kövessbe igazából még csak nem is törekszik arra, hogy filmnek lehessen tekinteni. Az alapsztorija csak alibi, hogy moziba kerülhessen ez a másfél órás tömény és taszító szabadulószoba-reklám. Rendezője, a 2017-es Szabadulószoba (!) című filmet is elkövető

Will Wernick mindezek fényében sokkal inkább tekinthető egy szorgos marketingesnek, mintsem filmrendezőnek, aki másfélórás reklámanyagokat ont magából.

Csakhogy a #kövessbe reklámként sem tölti be a funkcióját, ugyanis nem tudom, ezt látva ki az, aki vágyat érez elruccanni egyet szabadulószobázni. Ha a film előtt volna is rá némi hajlnadóság az emberben, a #kövessbe még azt is kiirtja.

Avatar

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya