Kritika

Lefordíthatatlan szójátékok – Kutyák szigete

Kutyák szigete
Kutyák szigete

Wes Anderson új animációs filmje ugyanolyan és mégis teljesen más, mint a korábbi darabok az életműben: a Kutyák szigete szürke-barnára komponált állatmese felnőtteknek, sok humorral és még több komolysággal.

Első pillantásra talán meglepő, hogy Wes Anderson filmje nyitotta idén a köztudottan politikus érdeklődésű Berlinalét. Az átlagos beszélő állatos animációktól messzire rugaszkodó Kutyák szigete azonban illik a fesztivál repertoárjába: a rendező közéleti áthallásokban gazdag animációs filmet, mondhatni allegóriát készített, amelyben a migránsválságot képezi le a japán metropoliszból, Megaszakiból kitiltott, Szemét-szigetre száműzött kutyákkal. Teszi mindezt egy csöppet naivan és leegyszerűsítően, de – szerencsére – nem tolakodóan. Azaz a Kutyák szigete nem tézisfilm, és a társadalomtudatos megközelítés mellett értelmezhető az esztétika klasszikus alapelve felől is: szép az, ami érdek nélkül tetszik.

Igazából már a film címe (lefordíthatatlan szójátékként) magában foglalja a Kutyák szigete két főbb jellegzetességét: Isle of Dogs, összeolvasva I love dogs, tehát szeretem a kutyákat. A kedvesen naiv üzenetet viszont igazán csavaros módon rejti a cím. És ez a furmányosság, egyszerre pofonegyszerű és alaposan átgondolt trükközés ismétlődik meg a film mondanivalójában is. A kutyákat ugyanis (mesterségesen előidézett) betegségük miatt deportálja a város despotikus polgármestere, a közvéleményt pedig ezzel párhuzamosan az egykori házikedvencek ellen hangolják. A kutyaválságra maroknyi, ellehetetlenített tudós keresi a megoldást – majd meg is lelik az ellenszert, egy szérumot. Szó szerint véve ez megmosolyogtatóan naiv válasz napjaink legkomplexebb problémájára – átvitt értelemben véve viszont epekedve várja a világ a nagybetűs Megoldás megtalálást. Azaz Wes Anderson valójában álnaiv – éppen az eldöntetlenséggel, szimbolikus kinyilatkoztatásával tér ki a megmondóember könnyen kínossá és művészietlenné váló szerepe elől.

A páratlanul aktuális és szokatlanul direkt kérdésfelvetése mellett azonban a megvalósításban Wes Anderson jócskán támaszkodik a hagyományokra filmtörténeti értelemben és a saját életművét tekintve is. A Kutyák szigete egyrészt Akira Kuroszava művészetéből, ezzel párhuzamosan pedig – nem törődve a kettő közti távolsággal – a Rankin/Bass animációs stúdió karácsonyi különkiadásaiból nyert inspirációt. Kuroszava mintájára ábrázolja a film a japán hagyományokat a nagyvilág számára is megközelíthető módon, mégis egyediségüket megtartva. Az ő filmjeit idézi Alexandre Desplat zenéje és a jellegzetes beállítások is; a gondosan megkomponált, szigorú kompozíciók persze Andersontól sem idegenek. Ezzel szemben a Rankin/Bass békebeli, pozitív világszemléletű animációi szívmelengető, de korántsem bugyuta üzenetükkel és szerethető karaktereikkel ágyaztak meg a Kutyák szigetének. Hogy a két előd mégsem annyira ellentétes egymással, abból látszik, hogy a karakterek külső-belső tulajdonságait vegyesen merítette belőlük Anderson: a Rankin/Bass szolgáltatta a pozitív figurák bájos személyiségét és megjelenését, Kuroszava antagonistái pedig az ellenlábasok előképei megjelenésükben, gesztusaikban, nyelvhasználatukban.

Ami az eddigiekből nem feltétlen következne: a Kutyák szigete kifejezetten vicces film Andersonhoz mérten is.

A száműzött kutyafalka csoportdinamikája, beszélgetései nagyon szórakoztatóak (utóbbi nem kis részben köszönhető Wes Anderson állandó színészeinek, hiszen Bill Murray, Bob Balaban, Jeff Goldblum, Edward Norton és Bryan Cranston szolgáltatják a hangjukat). Ugyanakkor a humor inkább a felnőtteket célozza, ahogyan az erőszakosabb epizódok miatt sem gyerekfilm a Kutyák szigete – még kevésbé, mint Anderson első stop-motion animációja, a kalandosabb-könnyedebb A fantasztikus Róka úr.

A technikailag is kiemelkedően profi és kidolgozott mű az andersoni életműből a színkezelés tekintetében is kilóg. Az egyre mániákusabbá váló monokróm világok (Édes vízi élet, Holdfény királyság, Grand Budapest Hotel) helyét egy piszkos, zavarosabb környezet veszi át, amelyben a barna- és szürke különféle árnyalataiban pompázó kutyabundákat, szeméthalmokat legfeljebb a viaszsárga emberi testek és kisebb piros foltok ellensúlyozzák. Wes Anderson tehát nemcsak minden idők (állítólag) leghosszabb stop-motion animációját készítette el, hanem egy aprólékosan kidolgozott, ugyanakkor a vizualitásával nem hivalkodó, hanem azt a történet szolgálatába állító művet is, ami igazi felüdülés lehet a rendező formalizmusára lassanként ráunó néző számára.

Különbségek ide vagy oda, a rendező azért nem tagadja meg önmagát.

Ha a jól ismert színészgárda, a fejezetekre osztott történet vagy a feliratokkal borított képek nem tennék egyértelművé, hogy kinek a filmjét látjuk, a történet alapsémája biztosan. Ismét furcsa kívülállók, sőt, egyenesen kitaszítottak állnak ki magukért – miközben az „egyedül a világ ellen”-alapállás sosem volt még ilyen kiélezett Andersonnál. A Holdfény királyság szökése gyerekcsíny, a Grand Budapest Hotel mesterkedései operettkonfliktusok a mostani önérvényesítő küzdelemhez képest – a megnövelt tét pedig a megszokottnál világosabban elkülöníthető oldalak mentén lesz igazán átélhető. Míg az emberek többsége néhány kiskamaszt és tudóst leszámítva taszító figura (akárcsak A fantasztikus Róka úrban) vagy megközelíthetetlen idol, a sokszereplős történet valódi hősei a kutyák. Ezt azzal a megoldással is érzékelteti Anderson, hogy csak a kutyák nyelvét nem kell lefordítani a filmben: ők végig angolul beszélnek, az embereket viszont általában vagy lefordítatlanul japánul, vagy különböző áttétek segítségével halljuk csupán. Ennek fényében lesz igazán pozitív a berlini Ezüst Medve-díjas film végkicsengése: ekkorra ugyanis a kutyák mellett az emberek is szeretetre méltóvá, egyszersmind érthetővé válnak.

Avatar

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja, a Papírfény rovat felelőse.
[email protected]

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya