Kritika

Emmát és Ryant depresszió ellen – Kaliforniai álom

Kaliforniai álom
Kaliforniai álom

Az év legsötétebb hónapjában semmi másra nem vágyunk, mint melegségre és színekre. Szerencsére ennél többet ad a Kaliforniai álom című film, ráadásul ez a nyitómondat sem a marketing osztályról jött, hanem a kritikusból az első képkockák után. Csak egyetlen kérdés marad: vajon nem ugyanazzal a problémával küzd-e maga a film is, mint a benne szereplő karakterek? Könnyed, de keresett terméknek lenni, vagy önmagamat megvalósítani szeretném jobban?

Téli depresszióra tehát mindenkinek Ryan Goslingot és Emma Stone-t írnék receptre. Ebben a filmben Stone – nem először – Ryan Gosling párját alakítja, kettőjük viszonya viszont egész más itt, mint ott volt. Tél, tavasz, nyár, ősz és ismét tél. Ezek az állomásai kapcsolatuknak: a két elveszett fiatal találkozásuk előtt, az egymást kerülgető tavaszi időszakban, kapcsolatuk nyarán és akkor is, amikor már a gondok jönnek. A körforgást mint egy epilógusként egy újabb tél zárja le: 5 évvel később egy véletlen találkozás hozza vissza a régi érzelmeket, és teszi fel a „mi lett volna, ha” soha fel nem tehető kérdését.

De valljuk be, két lúzer életét követjük: az egyik klubról klubra jár, ahol a jingle bells a legtöbb, amit elvárnak tőle; a másik pedig élete meghallgatására vár, hogy aztán szeretett díva legyen a lehetőségek városában. Kezdeti rossz kísérletek és minden szakmai minőséget nélkülöző pénzkereseti lehetőségek után mindkettőnek teljesül a vágya, de már nem lehetnek olyan boldogok, mint amikor együtt nélkülöztek.

Legnagyobb erénye Damien Chazelle alkotásának, hogy a banálisnak ható szerelmi történet nem enged a karácsonyi giccses kliséknek, romantikus szerelmi történetek nagyepikai fordulatainak; szereplőin és néha nyomorult sorsukon tudunk nevetni. Kedvencem az Ebenezer Scrooge szerepében tetszelgő bártulajdonos (J.K. Simmons), aki csak a dekorációból tudja, hogy karácsony van, és nem átallja kirúgni a zűrös magánéletű, ámde tehetséges fiatal zenészt, Sebastiant (Ryan Gosling).) De ugyanúgy inkább komikus a női főszereplő, Mia (Emma Stone) minden gyerekes próbálkozása is, hogy egyszer majd híres és kedvelt színésznő legyen, addig elég bármilyen sorozat epizódszerepe vagy csak egy pultos állás a hollywoodi sztárok közkedvelt kávézójában. A legviccesebb mégis, ahogy kapcsolatuk kialakulása közben egymást oltják. Néha közben dalra fakadnak, s táncolni kezdenek. Annyi baj legyen! Végső soron ez a la la land (ez volna a film eredeti címe), ami az amerikai szlengben a minden realitást nélkülöző állapotot jelenti (ráadásul Los Angelesben, vagyis LA-ben…)

Kaliforniai álom

Több módon rájátszik a film a múltidézésre. A bemutatott szerepeken túl a 35 mm-re forgatott nyersanyag is régi fényben mutatja. (Azon belül is annak anamorfikus változatára készült, amit cinemascope-nak hívnak, és ami az 1950-es szélesvásznú forradalmában az Ének az esőben és társai kedvelt hordozója volt majd’ 20 évig.) Vele jöttek a lágy színek, a klasszikus tánckoreográfia és a zene is, ez utóbbi pedig egy musical esetében különösen hangsúlyos. Háromnegyedekből álló tánclépések és az improvizatív jazz váltogatja egymást, amit jól ismert, már-már klisés képek követhetnek kivilágított Los Angelesszel vagy füstös bárral a vásznon.

Giccsesen és sztereotip módon hangzik? Valóban, a Kaliforniai álom nem nélkülözi a bevált történetmesélési módszereket. Fred Astaire és Ginger Rogers szerelmespárja és tánclépései térnek vissza a ’30-as évekből, ami a 21. században túlhaladottnak hathat. Ami miatt mégis van létjogosultsága, az a két főszereplő motivációiban rejlik, ez pedig újabb értelmezési lehetőséget ad a hirtelen táncra perdülő sztárok mögött. A főszereplők tiszta művészetet kereső attitűdje lehet ugyanis gyermeki áltatás, az „én majd jobban csinálom” álomba ringatása, s ugyanúgy kompromisszumot nem kereső, az elképzelt útról letérni nem akaró alkotás megvalósítása.

Kaliforniai álom

Minden művész legfontosabb kérdése: mit jelent nekem kiszolgálni a közönségemet? Mikor adom nekik a legtöbbet, és hogyan, milyen úton érhetem el, hogy elmondjam, most már megérkeztem? Furcsa dolog, hogy miközben a film szereplői ezeket az utakat járják be meghozva a maguk kisebb-nagyobb kompromisszumait, ugyanezzel a kérdéssel kellett szembesülnie a film alkotóinak is. Megmaradni zenés-táncos-színes-szagos old school hollywoodi mézescsupornak, vagy megmutatni a mögötte látható, gyakran széthúzó dilemmákat. Damien Chazelle előző filmjében, a Whiplashben már feltette ember és művészet viszonyának kérdéseit. Úgy néz ki, most sem tágít.

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. [email protected]

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya