Kritika

Kicsit sárga, kicsit sótlan – Lajkó – Cigány az űrben

Lajkó – Cigány az űrben

A Lajkó – Cigány az űrben és a klasszik NASA filmek között akkora a különbség, mint a magyar és az észak-amerikai űrkutatás között. Noha jószándékú, néhol még megnevettetni is képes történelmi vígjáték ez, a hazai nagy elődök mögött is bőven le van maradva, ha csak ennyit tud mondani egy korszakról.

Rendkívüli módon vártam Lengyel Balázs elsőfilmjét, de remélhetőleg ez nem amiatt van így, hogy a Valami Amerika 3 megtekintése előtt láttam először a film előzetesét. Mert noha minden viszonyítás kérdése, az első kommunista űrbe küldését valóban jó ötletnek tűnik vászonra vinni. Kunmadaras büszkesége azonban hamar kopni kezd, és néhány jól irányzott nemzetiségi és totalitárius poén után kicsit már csak a végét várjuk. Pedig ebben több is lehetne.[mks_pullquote align=”left” width=”300″ size=”24″ bg_color=”#000000″ txt_color=”#ffffff”]Filmtörténeti áttekintő: Magyar politikai szatíra egykor és ma[/mks_pullquote]

Már csak azért is, mert jó alkotót kaszáltak a projektbe. Lengyel Balázs forgatókönyvírói kvalitásában bíztunk, legalábbis a film marketingjét is arra alapozták, hogy a rendező és forgatókönyvíró Lengyel vezető írója volt az Aranyélet 2. évadának. Arról már kevesebb szó esett, hogy ő írta a kibírhatatlan Dumapárbaj könyvét is. Ha eltekintünk az ilyen egyszeri botlásoktól, akkor is kétélű dolog ez: a) az alkotó rendez egy rossz filmet egy jó forgatókönyvből, vagy b) kiderül, hogy igazából neki mindig is a rendezői székben lett volna helye, és innentől minden megy, mint a karikacsapás.

A Lajkó – Cigány az űrben esetében igazából egyik sincs így, mert a forgatókönyv nem mérhető az Aranyélet vagy a szintén nevéhez kötődő Kojot mércéjével jónak,

pedig egy bizonytalan gyengébb rendezői debütöt csak akkor tudunk megbocsátani, ha kiemelkedően jó az alapanyag. És noha vannak jó részei, a kiemelkedőtől azért ez elég messze van, és a film előrehaladtával egyre kevesebb van benne. A fordulatok hiteltelenek és a lezárás is egy kicsit légből kapott.

Serbán Lajos, vagyis Lajkó (remek áthallás a képileg is megjelenő Lajka kutyára) (Keresztes Tamás) egy félreértett anyai jóslat miatt már gyerekkora óta a csillagok közé vágyik. Ez persze csak egy módon lehetséges: a TSZ segítségével – mondja a helyi kommunista főmufti, Karmazsin Jenő (Gyabronka József). Az 1956 októberében hőlégballonnal a sztratoszférába induló Lajkó nagy magyar nemzeti színű vásznán lukat lőnek az éppen arra járó szovjet katonák. A nagy szovjet nemzet ellenségének kikiáltott Lajkót előbb börtönbe zárják, majd adminisztratív okok miatt kihozzák onnan. Mikor ő lehet az első kommunista az űrben. Nagy dolog ez, Osiskin, Vasenko és Fedosenko is csak a sztratoszféráig jutott eddig.

A film a rendesen felvázolt sztoriból nagyjából akkor kezd el sajnos lejtmenetben folytatódni, amikor eléri igazi témáját: hogyan lesz Lajkó űrhajós? A tanúra emlékeztető bitó és az utána lévő jelenet a börtön igazgatójával az utolsó, ami politikai-történelmi szatírát tud kreálni a filmből. Mert valójában ez volt a cél, ami magyar filmesként adná is magát. Keleti Mártontól Bacsó Péteren át Tímár Péterig sokan tudtak a politikai rendszerről humorba csomagolva kritikát mondani. Ez esetben azonban gyakran csak keresni tudjuk ezt a célt. Lajkó vetélytársai – az észt ellenforradalmár, a meditáló tibeti és Mengele kissé túltenyésztett náci lánya – noha mind a bajkonuri elvtársak ellensége, a karakterek kidolgozása és ezáltal a történet mind erősebben való előre vitele ezúttal elmaradt.

Lengyel Balázs filmjének az időzítéssel sincs szerencséje. Éppen ugyanezeket az ’50-es éveket idézi meg briliáns módon a Sztálin halála című film. Pelikán elvtárs is megmondhatná: lehet, kicsit sárga vagy sótlan, de a miénk.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com