Kritika

Jó-jó, de még nincs ott – Late Night

Bár Emma Thompson lubickol a haladó világban lemaradó műsorvezető szerepében, egyes jelenetei pedig kifejezetten viccesek, és izgalmas témákat is érintenek, a Late Night inkább az igyekezete miatt érdemes a figyelemre, mintsem a végeredmény tekintetében.

Ha gyerekcipőben is jár a nők helyzetének javításáért és a női reprezentáció növeléséért hirdetett harc Hollywoodban, mégis egy üdvözlendő trend van kibontakozóban. Noha számos alkotás bukik meg az erőltetett és ötlettelen produkciók sorában (lásd női Szellemirtók vagy Ocean’s 8), több kifejezetten maradandó és tartalmas film is született az elmúlt években, amelyek ékes példái rá, hogy itt az ideje megbízni a női rendezők, írók és főszereplők együttesében (lásd Lady Bird, A Wall Street pillangói vagy A történet). A stand-up comedy és a késő esti talk show-k világának női oldalát bemutatni igyekvő Late Night pedig valahol a skála két pólusa között helyezkedik el.

Sok szempontból élvezetes és szórakoztató az alkotás, de nem mentes a bosszantó hibáktól.

Katherine Newbury – Thompson lehengerlő alakításában – évtizedek óta viszi késő esti beszélgetős műsorát, ami ugyan hírnevet és pénzt hozott neki, ám a mai világban a nézettségi adatok inkább egy tini YouTube-sztárt kívánnak vendégnek, mintsem egy nagyra becsült politikai figurát. A Late Night, bár eleinte mintha nyíltan állítaná, hogy a modern idők nem adnak teret a minőségi szórakoztatásra, inkább arra világít rá később, hogy egy ennyire gyorsan változó világban az egyének sem maradhatnak le. A tisztán fehér férfiakból álló írócsapat évtizedes hozzájárulása Newbury show-jához egy pillanat alatt okot ad rá – nem hiába, teszem hozzá –, hogy a nő és hű segítője egy új tervvel álljanak elő az inclusion rider nevében: fel kell venni egy női írót is a csapatba. Bár maga a kifejezés a társadalom reálisabb és egyenletesebb reprezentációját jelentené, a film alaphelyzete annyira rossz (nincs se nő, se színebőrű, se idős a csapatban), hogy a megoldást is a legelső és sok értelemben legkézenfekvőbb lépés jelenti.

Így esik, hogy a nemi kiegyenlítés végett és a faji eltolódást is némiképp egyensúlyozva kerül a képbe a jócskán alulképzett és tapasztalatlan Molly Patel. Ezzel azonban igen dicséretesen a film azonnal belengeti az inclusion rider negatív oldalát is; illetve bátran példát ad arra, amitől sokan félnek a szemlélettel kapcsolatban. Persze hogy helytelen valakit azért nem foglalkoztatni, mert nő, de mennyivel jobb csak azért foglalkoztatni, mert nő? Hol húzódik a határ a hiteles társadalmi reprezentáció és az annak érdekében elkövetett kivételezés között?

Fontos kérdésfelvetés, ami azonban inkább csak humorforrást, muníciót jelent Molly karakterének, aki nyíltan beszél neméről, bőrszínéről és enyhe túlsúlyáról is. És bár Mindy Kaling – aki stílusosan a forgatókönyvet is jegyzi – korrektül hozza a fiatal indiai író szerepét, mégis azt a szájízt hagyja maga után, hogy sokkal jobb író, mint színésznő. Főleg Thompson energetikus és domináló karaktere mellett törpül el a jelenléte.

Mindez nem jelenti azt, hogy a kettősük ne működne jól, hiszen több humoros és szívet melengető jelenetet is köszönhetünk nekik, ráadásul Thompson képes valamit átadni a fényéből és hitelességéből a kicsit steril, kicsit merev Kalingnek. Ha pedig az író és színésznő továbbra sem szívesen lép el a kamera elől, amikor leül a forgatókönyv fölé, ennyi baj legyen!

Bájos kettősük megint csak rámutat a női karakterek vezette filmek alacsony számára és a férfiak által számtalanszor eljátszott párosok női válaszának hiányára.

Ha nem is fergeteges a duó, akkor sem az érződik, hogy csak azért látunk két nőt a főszerepben, mert két nőt akartak betenni a főszerepbe. Ilyen téren könnyed és természetes az alkotás, ráadásul tökéletes alapot kínál az olyan fontos témák megemlítésére és olykor mélyebbre hatolására, mint a rasszizmus, a szexizmus, a #metoo vagy a nepotizmus.

Hiába azonban a dicséretes próbálkozás a valóban fontos témák érintésekor, a Micsoda nő! legvégét megidéző konfliktus feloldás és az önirónia helyenként meglepően magas foka, számomra több mindenen is kicsit elcsúszott a film, ha összességében tekintem.

Egyrészről – ha már egy vicces talk show-ról van szó és a karakterek állítólag a legjobb írók és stand-up komikusok az iparban – sokkal több humort elbírt volna az alkotás. Vannak benne jól eltalált sorok, de felnevetni ezeken sem igazán lehet. Tény és való, hogy a film alapjául szolgáló talk show-k célja elsősorban nem az, hogy a vendégek és a nézők hasukat fogva hahotázzanak, de egy film esetében, amely egyszeri és amelyre nem egy nap a készülési idő,

elvárható lett volna több ütős poén.

Ha pedig nem is a viccekkel, akkor esetleg szakmai érdekességekkel is feldobhatták volna a Late Nightot: amolyan kulisszák mögötti titkokkal és a műsorok hátterében futó őrülettel. Ugyan a néző kap egy általános képet arról nagy vonalakban, hogyan is zajlik egy ilyen show megírása és felvétele, de ennél ez az iparág sokkal többet rejt magában. A film ezen a téren is erős párhuzamot mutat egyébként Az ördög Pradát visellel, ahol szintén csak belekóstolhattunk, milyenek is egy divatmagazin mindennapjai egy erős kezű vezetővel, de érdemben nem igazán merül el egyik mű sem a szakmai vonal bugyraiban.

Ami nélkül viszont meglett volna, sőt meg kellett volna lennie a filmnek, az a záró képsorok abszurditása. A film több alkalommal is bátran kimondja, hogy Molly eleinte igenis csak a neme miatt került a csapatba, ezzel finoman, önironikusan és helyesen fricskát állítva a meglévő rendszernek, kiemelve nevetséges PC-mániáját. Ugyanakkor a játékidőben megannyiszor bizonyít mind szakmailag, mind emberileg, így az eleinte egyértelmű kivételezést szinte teljesen felmenti az alkotás.

Majd mindezt a bő másfél órás felépítést az utolsó jelenet teljesen felülírja. A kamera végigfut a megújult szerkesztőségen és írói csapaton: szinte mind fiatal, mind színesbőrű és túlnyomórészt nő.

Ezzel az egy vonással pedig fontos üzeneteket tesz semmissé a film.

Így is tökéletesen egyszernézős a végeredmény, de nehéz nem úgy felállni tőle, hogy egy jó alap, jó ötletek és Thompson bitang jó játéka vált majdhogynem eltékozolttá.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com