Kritika

A férfiak korábban halnak – Lázadók

A Lázadók három, nem éppen szívbajos nő végletekig abszurd történetét meséli el – miután véletlenül megölik a főnöküket a halfeldolgozó üzemben. Az alkotók nem dőltek hátra a groteszk alapsztori kiötlése után, inkább kihozták belőle a maximumot, hogy végül a legtöbb jelenet során nehezünkre essen eldönteni: most akkor nevessünk vagy sokkolódjunk…?

A történet azzal veszi kezdetét, hogy a mára már kissé „elhasznált”, egykori megyei szépségkirálynő, Sandra (Cécile de France), fényűző életét hátrahagyva anyjához költözik. Mivel egész életében szépségével (és eltartói pénzével) jutott előre, munkatapasztalat híján csak a helyi halfeldolgozó gyárban tud elhelyezkedni, ahol azonnal a perverz főnök kiszemeltjévé válik. A munkaidő letelte után meg is akarná erőszakolni Sandrát, aki önvédelemből egy roppant bizarr és fájdalmas baleset következtében megöli a férfit. A két másik ott dolgozó nő (Yolande Moreau és Audrey Lamy) szintén belekeveredik az ügybe, miután a férfi táskájában rengeteg pénzt találnak – rövidke tanakodás után pedig úgy döntenek, megtartják, a hullát pedig darabokban konzerválják – szó szerint. Elvégre, ahogyan maguk is mondták: ez a munkájuk.

Ám a pénzzel teli táska még piszkosabb ügyletbe keveri a három nőt, mint „pusztán” egy gyilkosság.

A film rendezője és forgatókönyvírója, Allan Mauduit hibátlanul választotta ki a három veszélyes és bármire-képes főhősnőt. Yolande Moreau (Amélie csodálatos élete, Micmacs, Legújabb testamentum, Séraphine), Cécile de France (Lakótársat keresünk-trilógia, Az ifjú pápa, Azután) és Audrey Lamy (A láthatatlanok) számára ijesztően testhezálló volt a három sokat látott és megélt nő szerepe. Moreau előtt ráadásul már nem ismeretlen terep a „gyárban való fellázadás” témaköre: a 2008-as Profi bérgyilkost keresünk – nem nem akadály főszerepében megismerhettük kegyetlen, mégis szerethető és igazságra éhes énjét. Aki nem hezitál, ha egy vadászpuskával kell megvédenie magát.

Ez a Lázadók esetében sem volt másképp. A francia nőket előszeretettel ábrázolják törékeny, finom és gyengéd nőkként (és ezzel nincs is gond!). Ám ebben a fekete humorral jócskán nyakon öntött filmben ennek épp az ellenkezőjét kapjuk – nőket késsel, puskával, pisztollyal, ásóval a kezükben, töménytelen mennyiségben. Az akció és főként

a humor „álcája” alatt felsejlik az is, hogy ez a három nő hogyan juthatott el olyan állapotba, amikor már semmi nem lehet számukra elég groteszk vagy tragikus,

ennek fényében pedig bármire képesek – nem feltétlenül a felemelő és inspiráló értelemben.

Márpedig ha egy film nőket tesz meg főhősévé, és az ő kezükbe ad fegyvert, az sosem véletlen. Ezúttal kapunk egy olyan munkakörnyezetet, amelyben minden alkalmazott nő, egyvalaki férfi csak: a főnök. Később róla kiderül, hogy nem csupán az újonc Sandra iránt mutat érdeklődést, de más dolgozókkal is folytatott viszonyt, hatalmával tehát többszörösen visszaélt. A szexuális erőszak pedig, amely Sandrát fenyegette, megállíthatatlannak bizonyult – volna, ha az a bizonyos véletlen és bizarr baleset be nem következik. Tekinthetjük azt is egy újabb groteszk elemnek, hogy a nők nem éreztek bűntudatot a gyilkosság miatt, és fő gondjuk a holttest eltakarítása volt. Ám felmerül a kérdés: egy ilyen fenyegető légkörben, ahol a férfi alkalmazottait saját tyúkudvarának tekintve, hatalmon van (és ezzel vissza is él), érezniük kell-e bűntudatot, ha megvédik magukat? És egyáltalán: vajon lehetett volna más választásuk?

Elgondolkodtató viszont, hogy a filmben nincsen egyértelműen szimpatikus férfi szereplő – mi ezzel a Lázadók célja? Ha azt kívánja közvetíteni ezzel, hogy minden férfi szemét, akkor az egy elég erős mínusz a film kontójára. Viszont én a magam részéről szívesebben hajlok afelé a megközelítés felé, hogy megmutatja: képesek a nők fellázadni az ellen, ami nem tetszik nekik – még ha az „erősebbik nem” áll is a túloldalon.

Különösen hogy a film nem akarja szájbarágósan tálalni a nők alárendelt helyzetéről szóló üzenetét. Ha valaki csak szórakozni akar egy jót, arra is kiválóan alkalmas darab, ám

érdemes észrevenni a jeleket, amik ennél jóval távolabbra mutatnak.

Előkerülnek soha nem látott apák és gyerekek, drogügyek és egyéjszakás kalandok, erőszak és a pénzszerzési lehetőségek problémája. Azt nem állítom, hogy a film vigyáz a lelki nyugalmunkra, de mikor már kezdene elindulni a nagyon drámai irányba, még épp időben áll meg, hogy a humor – vagy leginkább az abszurditás – maradhasson a központi elem. Mint mikor a három főhősnő éjjel betör egy segélyszervezet ételosztó központjába a kasszát követelve, mire azt a választ kapják: „nincs kassza, itt minden ingyen van”.

És ez a humor olyan, amire két elképedés között azt mondjuk: „ilyet is csak a franciák tudnak”. A rengeteg kisebb, mégis zseniális ötletből pedig felépül egy olyan bizarr, mégis szerethető atmoszféra, amely még a többi fekete humor eszközével élő film közt is kiemelkedővé teszi a Lázadókat. A helyzetek és a főhősök arra adott reakciói miatt olyan, mintha egy teljesen másik világban játszódna.

Szóval ha valaki már netalán unná a blockbusterekből áradó, gyakran kellemetlenül egyszerű és kiszámítható humort, és valami szokatlanabbra, mégis életszerűbbre vágyik, annak a Lázadókat látnia kell.

Ludovic Bource kifejezetten a filmhez írt zenéje, valamint az egyszerű, bármiféle túlstilizáltságtól mentes képi világ fokozzák a film szokatlan hangulatát. A halfeldolgozó üzem, a gyártelepek és Boulogne-sur-Mer szegényebb lakórészei nem tartoznak a francia vidék agyonirigyelt tájai közé. Ahogyan a lakókocsisor mögött elterülő piciny és nyomasztó erdő sem, ahol hullákat és pénzes táskákat egyaránt elásnak és kiásnak.

A Lázadók fő erénye, hogy egy örökké aktuális és kemény témát tálal szokatlan módon. Nem akarja elviccelni vagy komolytalanná tenni a nőkkel szembeni erőszakot vagy az élet oly sok területén, így a munkában is megnyilvánuló női-férfi alá-fölérendeltségi viszonyt, viszont kiáltványfilmmé sem akar válni. A humor eszközével befogadhatóvá tesz olyan túlzásokat, végletes abszurditást és fordulatokat engedve meg magának, hogy éppen ez lesz az, ami megadja a film sava-borsát. Elvégre ha már lúd, legyen kövér.

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com