Kritika

Mágiarakás – Legendás állatok: Dumbledore titkai

A Legendás állatok: Dumbledore titkai hősei elszántan igyekeznek megállítani a tömeget, hogy ne a zsarnok diktátorra voksoljon a mágiaügyi választáson. Köszönjük az időzítést, kedves Warner!

Harmadik filmjénél jár a Legendás állatok sorozat, mely arra volt hivatott, hogy a Harry Potter utáni űrt betöltse, J.K. Rowling számára pedig elegendő munkát adjon egy egész évtizedre. Öt részesre tervezik az előzményeket, tehát a Dumbledore titkai már a delelőn jár. A rossz hír, hogy még mindig nem lehet érezni, a Warnernek mi a terve ezzel a projekttel a Potter-fanok megfejésén túl. Ám csakúgy, mint a kikapcsolt óra, ami naponta kétszer a pontos időt mutatja, a Dumbledore titkai is néha-néha rálép egy izgalmas ösvényre, de csak azért, mert fel-alá bóklászik az erdőben céltalanul.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

Míg a Legendás állatok és megfigyelésük az 1920-as éveket, a karaktereket és a fenyegetést dobálta fel a táblára, addig a Grindelwald bűntettei című folytatás nem igazán lökte előrébb a cselekményt, csupán megkavarta az állóvizet. A film tulajdonképpen az oldalválasztásról, a szolidaritásról akart szólni, ezért is csúcsosodott ki a finálé egy szimbolikus jó és rossz csapattoborzásban. Ki az aurorok és Göthe Salmander (Eddie Redmayne) magizoológus mellé, ki a velejéig gonosz Gellert Grindelwald (akkor még Johnny Depp, azóta Mads Mikkelsen) ügyeinek előremozdítására szegődött. Logikus volt a folytatásban, hogy a felvállalt értékek mentén lokálisból globális színtérre növekszik a polarizálódás.

A tét most óriási, hiszen az egész varázsvilág választ vezetőt magának:

a jelöltek közt felbukkan egy távol-keleti származású, feltehetően kínai férfi, egy spanyol felmenőkkel rendelkező nő, valamint a vádak alól felmentett sötét mágus, Grindelwald. Eközben egy közelről is esélytelennek látszó csipet csapat, egy amolyan varázspálcás „suicide squad” igyekszik megtenni mindent, hogy a manipuláció mestere ne legyen képes megvezetni a csőcseléket, és a vezetésre méltó, az embereket nem gyűlöletbe hajszoló ember kapja meg az őt illető tisztséget. Jaj, talán túl ismerős is ez most nekünk!

A Dumbledore titkai, sőt már az elődje is, képes egy fokkal magasabbról szemlélni az egész varázsvilágot, mintsem Harry Potter egyéni sorsán keresztül. A nagy politikai folyamatok nyomán feltesz pár remek kérdést, ami megválaszolásra várna. A regnáló német mágiaügyi miniszter ugyanis ahelyett, hogy maga döntene a témában, a népre hagyja a választás jogát: a bűnöző Grindelwaldot szerepelteti a jelöltlistán, a tömeg pedig nem győz „Barabást” kiáltani, mikor a hatalommal és egyértelmű vízióval (mugli = alacsonyabb rendű lény, a közelgő világháborúból pedig ki kell maradni) rendelkező államférfit kell támogatni. Ez a dilemma hihetetlenül aktuális: rekesszük ki a közéletből a veszélyesnek ítélt beszédet, vagy engedjük, hogy az emberek mondjanak rá nemet? A Twitterről letiltott Donald Trump és akár a közösségi médián rendszeresen háttérbe szorított szélsőjobboldali pártok nyomán tudjuk, hogy az elfojtott energiák előbb-utóbb majd a felszínre törnek.

Mint ahogy a fent említett probléma, úgy az egész cselekmény is lóg a levegőben. J.K. Rowling és a Harry Potter-filmek nagy részét is jegyző Steve Kloves kifejtetlenül hagy egy csomó jó ötletet, hiszen annyi mindennel kell még foglalkozniuk.

A temérdek pályán hagyott karakter megbosszulja magát.

Felesleges szereplőkkel van tele a Legendás állatok széria: ha bármelyiküket kivennénk a képből, aligha vesztenénk valamit. Ez annyira biztos, hogy az eddig második főszereplőként bemutatott Tina Goldstein (Katherine Waterston) teljes egészében a cserepadon maradt a harmadik fordulóban. Göthe és Tina szerelme tehát nem haladt előre, a mugli Jacob (Dan Fogler) és a Grindelwald mellé állt Queenie (Alison Sudol) is egy „se veled, se nélküled” sztori, de Albus Dumbledore (Jude Law) és Grindelwald – már kimondott – románca is a beteljesülhetetlen kategóriát erősíti. Ez már eleve hat fontosnak gondolt figura, és akkor még legalább egy rakás van, aki főleg statisztál. Élükön Credence-szel (Ezra Miller), aki hosszú, csapzott fekete hajjal a szegény ember Kylo Renjeként saját kívülállóságán kesereg és bosszúra szomjazik. Az előző rész nagy fordulatát, hogy ő is Dumbledore, nagyjából öt perc alatt rendezi le az alkotás.

A világ, amit J.K. Rowling teremtett, folyamatosan nő, egyre több figura népesíti be. New York és Párizs után egy újabb nagyváros, Berlin kerül a középpontba, de ellátogatunk még egy látványos ázsiai helyszínre is. Már lassan tényleg kiveheti mindenki a részét a varázsvilágból. Bár férficsókot még nem láttunk a Potter-világban, minden jel arra mutat, hogy afelé tartunk. Ha hozzávesszük, hogy Göthe Salmander erősen autisztikus jegyeket mutat, már csak mozgássérült és transzszexuális karakterek kellenének, hogy mindent lefedjünk. Utóbbinál azonban tudjuk, hogy J.K. Rowlingtól nem várhatunk sokat, hisz pont a transzneműekkel kapcsolatos megosztó megnyilvánulásai miatt utálja most őt mindenki a nyugati féltekén. Tippelhettek, a politikusoknál a spanyol nő és a kínai fickó közül melyiket tartja inkább alkalmasnak a vezetésre a forgatókönyv. Tulajdonképpen itt nincs is kérdés.

A szüntelen növekedés és a sok karakter azonban azt eredményezte, hogy a Legendás állatok szériának tulajdonképpen nincs igazi főszereplője

– főleg most, hogy Dumbledore mekkora fókuszt kapott. Harry Potter esetében könnyű volt az ő kerek szemüvegén keresztül rácsodálkozni a világra, most azonban túlságosan egy kívülálló szerepbe helyez minket a film. És ez nem izgalmas, ahogy az sem, ahogy a forgatókönyv építkezik.

Hogy mik Dumbledore titkai? Nem az, hogy meleg – azt már nyíltan kezeli szövetségesei előtt. Tulajdonképpen ígéretek és fondorlatok, amik mentén karaktereinket irányítja a háttérből – hiszen ő egy varázslat folytán nem szállhat szembe a főgonosszal. Mindenki tud valamit, amit a másik nem, még a szereplők sem lehetnek biztosak semmiben, de pont ez a lényeg: zűrzavart kívánnak kelteni, de helyette a nézőben sikerül a leginkább. Az ígéretes indítás, a rejtélyek és a felvezetett fordulatok azt követelnék meg, hogy a végére összeálljon valami nagy megfejtés, amit egész végig nem veszünk észre. Ez azonban úgy ahogy van, elmarad, és egy kaotikus, erőltetett és katarzismentes fináléban csúcsosodik ki a csapongó eseményfolyam, ahol gyorsan el akarnak varrni minden szálat.

142 perc alatt a Legendás állatok: Dumbledore titkai majdhogynem belefullad a saját sztorijába, bizonytalanul evickél el a túlpartig. Nagy hiba, hogy ismét a szkripten csúszik el az egész, hiszen David Yates rendezése színvonalas, a színészek pedig megtesznek mindent, amit a kétdimenziós szerepükkel képesek. Különösen Mads Mikkelsen, aki Johnny Depp teátrális nemezise után egy tekintélyt parancsoló, de érzékenyebb Grindelwald lett.

Egyre biztosabb, hogy ez már nem lesz jobb:

a Legendás állatok egy látványos, nézhető, de szürke és felejthető filmsorozatként fog fennmaradni. Egyedül azt tudjuk elraktározni magunkban, hogy egy kicsi, alulról építkező csapat képes megdönteni a hazugságot és az elnyomást, ha a maga szintjén hisz az egyetemes igazságban. Azért ez is kell néha, mint a falat kenyér.

A Legendás állatok: Dumbledore titkai 2022. április 14-től látható a magyar mozikban.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Kritika rovat szerkesztője. Kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
1 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés