Fókuszban Kritika

Csúcskategóriás giccs – A legnagyobb showman

Ha úgy gondolod, nincs elég musical a mozik műsorán, akkor A legnagyobb showman egyenesen neked készült, de még a műfaj szkeptikusai se féljenek, a film őket is meggyőzheti.

Az 1800-as években élt egy férfi, P.T. Barnum, akit a legnagyobb showmanként tartanak számon. A szegény sorból feltört vállalkozó lett az első cirkuszigazgató, és világhírű műsorokat gyártott, melyet a publikum két pofára tömött magába. A legnagyobb showman című musicalben Barnum figurája csak alapot szolgáltat a történetre, valójában fiktív eseményeket követünk végig egy teátrális, zenés körítésben.

A Hugh Jackman által alakított Barnum egész életében azért küzdött, hogy szerelme (Michelle Williams) és családja számára jövőt biztosítson, ám próbálkozásai rendre kudarcba fulladtak. Egy elbocsátás után vakmerő lépésre szánja el magát, és egy előadást rittyent össze, tele különös figurákkal. A jelige: minél furább, annál jobb. Így formál meg egy társulatot, amiben részt vehet a törpe, az óriás, a szakállas nő, az albínó, a tetovált férfi és egy fekete testvérpár is. Gondolhatná az ember, hogy egy újabb politikailag korrekt üzenetet szándékoznak lenyomni az emberek torkán, de a film nem teljesen erre helyezi a fókuszt. Barnum ugyanis nem a liberalizmus apostola, mert bár egyenlőként kezeli társulata tagjait, ismeri a freakshow-ra éhes közönségét és ki is szolgálja őket.

A furcsa, torz emberek így piacképesek egy műsorban, de a szereplés számukra is jótékony hatással van.

Barnumot egy egészen rossz ízlésű figuraként ábrázolja a film, Jackman pedig remek alakítást nyújt a szerény szegénylegényből a tenyérbemászó ripacsig fejlődő karakterként. A nyomorultakban már megtapasztalhattuk, hogy énekhangja nem hagy kívánnivalót maga után, itt viszont táncos jeleneteivel is bizonyítja rátermettségét. Bár stílszerűen ő viszi a show-t, azt olykor ellopja előle Rebecca Ferguson, aki – bár nem énekel – gyönyörű jelenléttel bír a vásznon. A musicalbetéteket tekintve Michelle Williams, Zac Efron és a legújabb Disney-csillag, Zendaya is korrekt szintet hoznak, a szakállas nőt alakító Keala Settle pedig igazi áttörés.

A színészek nem lehetnének ennyire jók, ha béna dalokat kellene énekelniük – itt azonban szó sincs erről. Legutóbb a Kaliforniai álomnál aléltak el az emberek, hogy „végre egy eredeti musical vadonatúj dalokkal”, akkor itt nem tudom, mit szólnak majd, ugyanis rátettek arra egy lapáttal. A legnagyobb showman dalai remekek, és sokkal változatosabbak és emlékezetesebbek, mint Damien Chazelle filmjében. Míg ott a City of Stars elhangzott 3-4 alkalommal, és másra nem is emlékszünk, itt egy albumnyi egészen fülbemászó dalt énekelnek fel. Természetesen más stílusban is készültek: a Showman inkább a Grease-zel vagy a Chicagóval tehető egy kategóriába, mintsem a Hairrel vagy a Táncos a sötétbennel.

Színes, mozgalmas revüműsor ez, de a legszórakoztatóbb fajtából.

Annyira jók a zenés jelenetek, hogy a film gyengeségei egyszerűen elillantak miattuk. A gyenge történet, melyben a család fontosságára kell újra ráeszmélni – ilyet már nem egyszer láttunk, kicsit unalmas is. A legnagyobb showman viszont nem időzik sokat ezen, inkább csak kötelezően felmondja a tanulságot, hogy aztán helyet kapjanak a kiváló koreográfiával és ritmussal megrendezett éneklések. Még Hugh Jackman és Zac Efron üzleti tárgyalásából is emlékezetes jelenet válik, de amikor a legnagyobb show zajlik, az maga a csúcs. Tényleg kiérdemli a film ezt a címet magának, mert Michael Gracey elsőfilmes rendező tényleg odatette, amit lehet.

Flörtöl a film azzal, hogy mondjon is valamit, ám csak a felszín kapargatásáig jut el. Megjelenik egy színikritikus karakter, akivel Barnum egy-két alkalommal elbeszélget. Felmerül a kritikus szerepe egy ilyen felszínes mű esetében, mint a freakshow cirkusz, valamint a kérdés, hogy kell-e több a publikumnak. Barnum egy idő után túllépne a cirkuszon és a Rebecca Ferguson által alakított Jenny Lynddel az oldalán következő evolúciós lépés gyanánt a sznobokat is le akarja nyűgözni. A kritikus és a művész – vagy jelen esetben showman – egymást inspiráló dinamikája tehát egy olyan elem a sztoriban, mely több figyelmet érdemelhetett volna.

Ezzel együtt A legnagyobb showman egyik nagy ereje pont az, hogy a történetébe metaforikus formában belefoglalta a film gyengeségeit is. Olyan az egész alkotás, mint a történetben Barnum karaktere. Nem bír a legjobb ízléssel, – mégiscsak olcsó bazári látványosságot csinál a proliknak – de nem is akar mélyebb lenni ennél. Barnum célja a színtiszta szórakoztatás, ezt pedig A legnagyobb showman csont nélkül hozza. Így a mélység Barnum által felvállalt hiánya, a sablonos dráma és a kötelező korrektségi tiszteletkörök is megbocsáthatók.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Ráadás és Moziban rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek – az igényes blockbusterek mellett.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..