Fókuszban Kritika

Lehettem volna oktató – A Viszkis

Szalay Bence és Klem Viktor A Viszkis című filmben

Ha A Viszkis Hollywoodban készült volna, senki se emlékezne rá. A ’90-es évek legnagyobb magyar sztoriját vérgyenge forgatókönyvvel ellátni akkora hiba, mint 26 után 27. helyen is bankot rabolni.

Az olajszőkítés és a viszkis rabló – frissen kibontakozó hazai kapitalizmusunk két olyan bűnügyi sarokpontja, ami mély nyomot hagyott az országos közgondolkodáson. A férfi, aki a rendszerváltás előtt Erdélyből szökött át Magyarországra, és 1993-1999 között 27 bankba tört be. A férfi, akinek óriási népszerűségét egyszerre segítette a rendszerváltás utáni egyre erősebb médiajelenlét, illetve az aktuális politikai elitben való folyamatos csalódás. Ambrus volt a jóeszű, magát feltaláló székely gyerek, a mesebeli legkisebb királyfi.

Csak idő kérdése volt, mikor kerül filmvászonra Ambrus Attila ambivalens módon megítélt, könnyen azonosítható archetípusokkal elmesélhető története, és némileg szerencsés állapot, hogy ez a Filmalap első nagy pénzszóró évében valósult meg. Az új éra öt legdrágább filmjéből négy idén kapott premierdátumot (Kincsem, A Viszkis, Pappa pia, Budapest Noir), ez pedig azért mégiscsak következtetni enged trendre.

Ahogy az is, hogy Csupó Gábor és Gárdos Éva után Antal Nimród a harmadik rendező, akit Vajnáék a tengerentúlról csábítottak haza.

Mintha körvonalazódna egy felfogás, mely szerint az amúgy is erős magyar filmes területek (operatőri munka, színészi játék, stúdiókban megedződött szakemberek) berobbantásához az amerikai mentalitáson nevelkedett rendezők adják a gyújtózsinórt. Ez az álláspont pedig izgalmas, de némiképpen visszás: a hazahívó szónak most először, Antal Nimród esetében volt valódi értelme – jóllehet A Viszkis sem lett hibátlan alkotás.

Szalay Bence A Viszkis című filmben

Antal ugyan a 2003-as Kontroll után ismét maga írta a szkriptet, de most már világosan látszik: sokkal jobb rendező, mint forgatókönyvíró. Nem elég mély karakterek, rosszul megírt párbeszédek jellemzik művét, amelyben fájó, de még a ’90-es évek sem elevenedik meg eléggé. Az évtized legnagyobb közéleti botránya csak akkor lehetett volna igazán élő, ha Antal Nimród kellően belehelyezi a korszakba. Megmutatja – akár több archív felvételben – a politikai környezetet, az épülő kereskedelmi médiát, a csalódást keltő rendszerváltást, és mindazt, ami hőssé és példaképpé tehette a rablót. Ehelyett csak mutatóba maradt néhány felvétel a korszak ikonikus TV-séről, Juszt Lászlóról.

Antal Nimród egy személyes kálvária bemutatására, nem pedig egy izgalmas társadalmi kórkép megrajzolására vállalkozott. Ambrus Attila személyiségének árnyalásában pedig az aránytalanul hosszan mutatott erdélyi gyerekkor és a hányattatott sors kétségkívül fontos, a Viszkis megítélése szempontjából viszont másodlagos, hogy ne mondjam, érdektelen. Mindehhez még társul egy szörnyen fölösleges és sablonos kerettörténet is, Ambrus kihallgatásával. Nemcsak az akciófilmek unásig ismert kliséit mutatta meg a nyomozó (Schneider Zoltán) bosszúszomjas képregényfigurájával, hanem a teljesen felesleges moralizálásnak is terepet adott. Az ő szájába adták a legkínosabb és legunalmasabb mondatokat, amelyek a legendává válás jogosságát firtatják.

Súlytalan forgatókönyvet legalább jó rendezés ellensúlyoz, és itt látszik Antal Nimród amerikai gyakorlata.

2003-as debütálása a metróban játszódó Kontrollal nagyjából akkora ismertséget és elfogadást adott neki, mint néhány éve Reisz Gábornak a VAN. A hazai siker után csak 4 év kellett a nemzetközi debütáláshoz. A szintén rossz (de legalább nem saját) forgatókönyvből írt Elhagyott szobát két komolyabb projekt követte, mármint ami a kollégákat illeti: Laurence Fishburne (a Mátrix Morpheusa) és Adrien Brody feltették őt a térképre. A szállítmány és Ragadozók (melyek – csak megjegyzem – tíz évvel ezelőtt tízszer ennyi pénzből készültek) azonban így is csak B kategóriás akciófilmek.

Szalay Bence és Móga Piroska A Viszkis című filmben

Ugyanakkor a rendezői életútból fakad A Viszkis jó oldala. Épkézláb forgatókönyv híján azt hozza, amit ilyenkor el lehet várni tőle: nagyszerűen tudja növelni bennünk az adrenalint az egyes bemutatott rablások előtt vagy a határon való átszökéskor. Mindehhez remekül párosul Yonderboi zenéje, akit egyébként mostanában kicsit elfelejtettünk, pedig tíz éve nem létezett nélküle magyar film (I love Budapest, Lora, Noé bárkája). Ráadásként pedig A Viszkis látványos akciófilm. Jók a plánok a hokijelenetekben, van néhány extrán megtalált szemszög – például a sütőbe rejtett pénzkötegek – esetében, de az egészet mégis a sebességgel átitatott jelenetek emelik meg igazán. Nemrég országosan énekeltünk dicshimnuszt az Aranyélet autós jeleneteiről, most a nagy Verseny utcai autósüldözés vagy a motorok egymást kergető helyzete a lakótelepen is eléggé rendben voltak. Tehát csupán az egyik szemem sír.

Noha nyilvánvalóan nem feladata egy akciófilmnek, hogy az ország kérdéseiről moralizáljon, A Viszkis annak főszereplője okán megtehette volna. Ahogy annak idején Antal Nimród a Kontrollt forgatva duplafenekű közönségfilmben gondolkodott, tehette volna itt is azt. Egy rendkívüli történettel nem középiskolás fokon tanítani.

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..