A jól bevált recepten nem kell változtatni – megfogadta az ősi jó tanácsot Berg Judit és meséit másodjára a nagyvászonra adaptáló Pálfi Zsolt is. A Lengemesék 2 – Tél a Nádtengeren semmivel sem kevésbé szerethető, mint a gyerekfilmek terén követendő jó példával elöljáró nyári kaland volt.
A Lengemesék 2 – Tél a Nádtengeren ott folytatódik, ahol az előző, a tavasz és nyár eseményeit feldolgozó történet abbamaradt: Füttyös Vilkó (Szalay Csongor) a nádast őrző lengék egyike, bár ő maga még nem lehet őrző, mert haja még nem barnult be. Barátai már mind repülhetnek nádirigón, neki azonban csak a játék és a várakozás marad. Az előző filmben sok rossz fát tett a tűzre, így büntetést kapott, de szerencsére megtanulta a leckét. A második részben sem adja fel azonban önmagát: amikor egy beteg fecskét kell megmenteni, minden tilalom ellenére a nádason túl repül egy fecske hátán – ezzel a saját népére szabadítva a patkányokat. Természetesen az előző fejezet rosszfiúi, a harácsok is visszatérnek – ezúttal azonban nem várt fordulatot tartogat a velük való kapcsolat.
Amit szerettünk az első részben, tökéletesen működik a másodikban is:
Vilkó ismét környezetvédelemre, az összefogás fontosságára, a konfliktusok helyes kezelésére tanítja a kicsiket. Szó esik a gyógynövények használatáról, az erőforrások beosztásáról, csupa érdekes és fontos dologról, olyanokról is, amiket nem lehet elég hamar átadni a gyerekeinknek. Pálfi Zsolt a nekünk adott interjújában mondta, hogy az ősz és a tél meséinél a környezettudatosság még nagyobb mértékben megjelenik, az első rész csak indirekt módon tanított ilyesmire. A magyar rajzfilmek történetében egyébként nem előzmény nélküli a természet szeretetére nevelő szándék: a hamarosan a mozik vásznára felújítva visszatérő Vízipók-csodapók elkészítésének egyik nem titkolt célja volt a rovarvilág megszerettetése a gyerekekkel – ahogy a szülők generációja anno szívébe zárta a vízi világot, úgy fogják talán szeretni gyerekeik a nádas lakóit.
A film megjelenésében is követi az előzményeket: Timkó Bíbor a könyvhöz készített illusztrációi ismét életre kelnek határozott folytonosságot adva a két film, illetve a könyvek és a film között. Természetesen visszatérnek Fejér Simon Pál népzene ihlette dallamai is rendkívül jó hangulatot adva a látottaknak.
Az újabb filmen érződik, hogy már tudatosan egészestés alkotásnak készült – az első rész eredetileg sorozatnak készült, és az első hat epizód újravágása adta az egészestés film alapját. Éppen emiatt az egész történet jobban összeállt, kevésbé érezzük epizodikusnak, simábbak a kis mikrotörténetek közötti átkötések. Éppen emiatt a Tél a Nádtengeren
talán még jobban is sikerült alkotás, mint az előző volt.
Persze a kritikáim sem változtak: az alapvetően az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló alkotás a szülőknek néhol lassú lehet – de mivel egyértelműen nem ők a film célcsoportja, felesleges ezt felróni neki. Egy másik apróság, ami engem kifejezetten zavart: több szereplőnek is ugyanazok a színészek adták a hangjukat, volt, hogy egy másodpercre meg is zavarodtam, amikor ráismertem egy korábban már hallott hangra egy új figuránál. Ezektől eltekintve azonban ismét csak azt tudom írni, amit már az első film kapcsán mondtam: ezt kell tanítani a gyerekeknek; és remélem, Pálfi Zsolt még sok hasonlóan jó filmet készít nekik.