Kritika

Leporoljuk – Az ördög szépsége

A pillanatnyi boldogságért az ördögnek odaadott lélek kérdése örök emberi téma, mint ahogy a boldogság megragadásának képessége önmagában is. René Clair filmje árnyalja a gondolatot, és a fiatalságot mint örök igényt teszi középpontba. Érdemes néha a DVD-halmok aljára nyúlni.

A film

Nem tudom, 60 évvel ezelőtt is olyan központi kérdés volt-e az örök fiatalság, és soha nem múló diadalát azóta, sőt annak előtte is, élik-e a ránctalanító krémek, mindenesetre az idős, köztiszteletben álló tudós professzor fiatalságra vágyik, hogy nagy művét még befejezhesse. Nem boldogságot, pénzt, hatalmat vagy sikert kér; ennél rosszabb a helyzet. Úgy gondolja, újra megfiatalodva mindezt maga is elérheti, egyedül.

Gyarló emberi tulajdonság, ha valaki az öregséggel nem tud vagy nem akar szembenézni, de még nagyobb gond azt hinni, nem tettünk eleget eddigi életünkben. Akár hisszük, akár nem, egy újonnan szerzett fiatal kor nem oldja meg a problémát; ha ismét megöregszünk, még mindig nem látjuk teljesnek a nagy művet. Ebben a gondolatmenetben rokon a film az eredeti Faust-történettel, a tudás mindent elragadó túlfokozott vágya és annak veszélyei. Az ördög szépsége azonban a dolgok könnyedebb oldalát fogja meg, nevetségessé, néha már szánalmassá teszi karakterét, inkább rajta nevetünk, és kérdezzük: tényleg megérte? Nevetünk, de nevetésünkbe kicsit bele is rémülünk: nem szeretnénk ugyanígy, hozzá hasonlóan saját csapdánkba esni.

Jól megírt, helyenként ugyan alábbhagyó érdeklődést kiváltó, de kedves történet mellé egy szuperjó szereplőpárost kapunk. A megfiatalodó professzor anyáink és nagyanyáink Hugh Grantje. Az a mindig sármos Gérard Philipe a főszereplő, aki 37 éves korában, nagyon fiatalon hunyt el, de így is 34 filmből álló gazdag életművet hagyott maga mögött. Persze jól megtalálták párját is, Michel Simon alakítja az ördögöt. Kettőjük játéka valószínűleg nemcsak színészi teljesítményükben keresendő, hanem egy érdekes szereposztási megoldásban is. A film elején Simon alakítja a megöregedett professzor, akihez Philipe mint fiatal ördög érkezik. Amikor megköttetik az egyezmény, a professzor veszi föl a fiatal alakját, a “megüresedett” öreg testben pedig az ördög, “Mephistopheles” kap helyet. Ez nemcsak a történetben ad újabb lehetőségeket, hanem értelmezési kérdéseket is megnyit a néző előtt.

A lemez

Nyilvánvalóan egy ilyen filmet nem a kimaradt jelenetek és a rendezői audiokommentár miatt emelünk le a polcról, a lemezforgalmazóktól azonban gyakran – így most is elvárnánk egy picivel több kreativitást. Egy ilyen filmtörténeti lemezritkaság esetén kíváncsian néznénk meg egy filmográfiát a rendezőről és a főszereplőkről, vagy éppen hallgatnánk meg egy neves filmesztéta gondolatait a filmről 5-10 percben.

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya