Kritika

„A forradalom nem istennő, hanem egy szajha” – Libertate ’89 – Nagyszeben

Tudor Giurgiu Libertate ’89 – Nagyszeben című filmje az 1989-es román forradalom egy ismeretlen epizódját hozza testközelbe úgy, hogy közben a nagyszebeni uszodában kialakult fogolyhelyzettel a kelet-európai rendszerváltások legfőbb problémáival is szembesíteni képes.

A forradalom nem istennő, hanem egy szajha. Sosem volt tiszta, sosem volt szent és sosem volt tökéletes.” A Szerencsevadászok című, 1966-os westernben hangzik el ez a gondolat egy banditának bélyegzett, mexikói forradalmár szájából, de egy román rendező, Tudor Giurgiu vezérelve is lehetne.

Az 1989-es, romániai forradalom a közép-kelet-európai rendszerváltások legvéresebbike volt, amit Nicolae Ceaușescu és felesége, Elena karácsonyi, élő egyenes adásban közvetített kivégzésével szoktunk fémjelezni. Azt gondolhatnánk, hogy egy diktátor nyilvános és visszavonhatatlan kivonása a politikai porondról egy teljesen új korszakot indít el, egy tiszta lapot biztosít a történelmi fejlődésben. A valóság azonban mást jelentett.

A román rendszerváltás során a megújuló hatalomba a pártállami nómenklatúra – többek között a Securitate – tagjai kerültek.

De izgalmas példa Ion Iliescu személye is: a politikus 1965 és 1985 között úgyis oszlopos tagja volt a Kommunista Párt Központi Bizottságának, hogy nyíltan Ceaușescu politikai ellenfelének számított, majd az 1989-es forradalom idején – emberéleteket nem kímélve – úgy manőverezett, hogy ő örökölje meg a hatalmat. Sikerrel, hiszen a rendszerváltást követően 2 alkalommal, több mint 10 éven át töltötte be Románia elnöki pozícióját. Napjainkban viszont éppen bírósági tárgyalás zajlik Ion Iliescu ellenében, mondván, hogy „hatalmának legitimálása érdekében rémhírkeltéssel provokált ki fegyveres összetűzéseket,” amelynek keretében 1989. december 22-30. között 857 fő meghalt és 2382 fő megsebesült.

A Libertate ’89 – Nagyszeben ebben a politikai hátszélben készült el, a kortárs, román közélet egy olyan időszakában, amikor korrupcióellenes tüntetések és közoktatást megbénító sztrájkok sikerrel vonják felelősségre a hatalmat, és felettébb gyakoriak a kormányfőcserék. A népfelség elvét bátrabban (és talán tudatosabban) kamatoztató közhangulatot pedig olyan filmalkotások is jelzik, mint az egészségügyi visszaéléseket leleplező, Colectiv című dokumentumfilm vagy az igazságszolgáltatás beszennyezettségét érzékeltető, Miért én? című politikai thriller.

Utóbbit történetesen az a Tudor Giurgiu jegyzi, aki a Libertate ’89 – Nagyszeben rendezője is – egyértelmű tehát, hogy személyében egy merész, a közgondolkodást befolyásolni igyekvő, feltörekvő rendezőt köszönthetünk.

A román rendszerváltással kapcsolatban a magyarországi történelemórákon általában csak Temesvár (a Tőkés László köré kialakult népfelkelés kapcsán) és Bukarest (ahonnan helikopterrel menekül Nicolae Ceaușescu) szerepe merül fel. A Libertate ’89 tehát már azzal helytörténeti kuriózumot kínál a magyar (és talán a román) nézőknek is, hogy az egykoron az erdélyi szászok központjának számító Nagyszeben forradalmi eseményeit igyekszik feltárni.

Érzésem szerint azonban Tudor Giurgiu-t kettős rendezői cél motiválta filmje elkészítése során. Egyik oldalról minél hitelesebben igyekezett rekonstruálni a forradalmi káoszt, hogy milyen nehéz lehetett villámgyorsan meghozni a nagy döntést: miképpen viszonyulsz a békés tüntetőkhöz vagy az erőszakos forradalmárokhoz, a Ceausescu-féle rezsimhez vagy a hatalmat átvenni igyekvő Nemzeti Megmentési Front Tanácsához. Pláne ha rendőr, titkosrendőr, orvos vagy a hadsereg egy tisztje vagy. Illetve ehhez a rekonstrukciós szándékhoz tartozik, hogy a román direktor szerette volna feldolgozni azt az emberi jogokat sértő visszaélést, amelynek keretében a pártállást váltott, helyi hadsereg tagjai többszáz terrorizmussal vádolt személyt tartottak fogva hónapokon át a nagyszebeni uszodában.

Másik oldalról viszont az is Tudor Giurgiu nyíltan vállalt célja volt, hogy „magyarázatot adjon arra, hogy az igazi gyilkosokat miért nem vonták évekig felelősségre.

A Libertate ’89 – Nagyszeben pedig kendőzetlenül tükrözi vissza a forradalom tisztátalanságát, hogy titkosrendőr és forradalmár, katona és kisember egyaránt saját, jövőbeli pecsenyéjének sütögetésében volt érdekelt. A pozíciót szerző és hatalom átmentő tervek megvalósításába pedig egyáltalán nem fért bele egy következetes felelősségre vonás. A bűnösség és bűnrészesség átöröklődött az új rendszerbe is. (Nem véletlenül van napirenden bő tíz éve Romániában a forradalmárigazolványok jogosultságának kérdése.)

A kettős rendezői célnak megfelelően a Libertate ’89 – Nagyszeben is igazából két nagy részre tagolódik. A film első, naturalizmussal jellemezhető fele a forradalom első napjainak fegyveres összetűzéseire koncentrál, míg a második, allegorikusan működő rész az uszodai fogolyhelyzetet értelmezi.

Libertate ’89 – Nagyszeben

Az első rész központi helyszínei forradalmi színterek: egy véres ostrommal bevett rendőrőrs, egy sebesültekkel teli kórház és az utca, amin skandáló tüntetők, örömittas forradalmárok, embervadász csoportok és túlélésre törekvő karhatalmisták egyaránt osztoznak. Óriási a zűrzavar. A rádión és a televízión keresztül valódi információk és rémhírek egyaránt terjednek. Az irodákat az utcákról morajló népharag zaja járja át. Egymásnak ellentmondó utasítások záporoznak telefonon Bukarestről, amit más-más módon dekódolnak és adnak tovább az évtizedek óta szakmai és baráti kapcsolatot ápoló, nagyszebeni szervek egymásnak. A rendőrség (Milícia), az állambiztonság (Securitate) és a hadsereg együttműködésében zavar támad, sőt utóbbi a nép oldalára áll, és talán az irányítást is átveszi.

A Libertate ’89 – Nagyszeben rendezője nem egyszerűen a nagyszebeni káoszt reprezentálja erőteljesen, hanem alkalmazkodik a helyzettel kapcsolatos ismeretekhez: nem lehet tudni, ki és miért lőtt először.

Bár a film az államapparátus és az utca emberei részéről is több mellékalak sorsát nyomon követi, a központi szereplő mégis Viorel rendőrkapitány (Alex Calangiu) lesz, vele sodródunk végig a forradalmon. Ellentmondásos alak ő, mint maga a rendszerváltás. A diktátort kiszolgáló Milícia tagjaként múltja terhes, ugyanakkor egyetlen cél vezérli: ott lehessen fia januári keresztelőjén. Vele éljük át az álcázás szükséghelyzetét (egyenruha le, civil öltözet fel), az önbíráskodó népharag csapásait, az utcai kivégzések látványát és azt, hogy az embervadászat a kórházban is testet ölt: nem érdemel mindenki ágyat vagy ellátást.

Libertate ’89 – Nagyszeben

Bár a Libertate ’89 – Nagyszeben első fele nem üti meg azt a szintet, amit Az Argo-akció követségi ostromának fullasztó csapdahelyzete képvisel, a film kelet-európai léptékű látványvilágával együtt is fékevesztett tempót diktál, a kézikamerás felvételek pedig hatásosan erősítik a zűrzavart. Amit csak fokoz, hogy Tudor Giurgiu tényleg sok, különböző pártállású és motivációjú karaktert mozgat – nem egyszer azt kívántam, bárcsak lenne egy kis rend a káoszban és inkább feliratozva lenne a szereplők kiléte.

Az uszodai fogolyhelyzet esetében viszont a film ritmusa lelassul, a figyelem a főbb szereplők közti dinamikára irányul, a hangulat már-már groteszké válik.

A parton azok a személyek, akik megmondják, ki terrorista és ki nem, az üres medencében azok a személyek, akikről azt mondják terrorista.

Fent a hadsereg átállt tagjai fegyverekkel a kezükben, lent már vegyes az összkép: kínzást elkövető Securitate tag, kínzást elszenvedő „nép ellensége,” rezsimet kiszolgáló rendőr, fegyverrel hadonászó tüntető, de meggyilkolt fiát gyászoló, ártatlan édesapa is van a rabok között. Két dolog biztos: 1. nem mindenkinek kellene ott lennie; 2. mindenkinek járna élelem, orvosi ellátás, megfelelő tisztálkodás.

Libertate ’89 – Nagyszeben

Már-már zavaró azonban, hogy az uszodai fogolyhelyzetben nem az emberi jogok megsértésével való szembesítés a figyelemre méltó, sokkal inkább az a rendezői gondolat, hogy az uszoda a korabeli román társadalmat testesítse meg. 2013-ban Peter Kerekeš rendező 66 szezon című dokumentumfilmjében a városi strand segítségével foglalta össze Kassa történetét, most valami hasonlóra vállalkozik Tudor Giurgiu is a nagyszebeni uszoda kapcsán.

A medencében és körülötte gyakorlatilag a teljes román társadalom leképeződik.

A fogolyhelyzetet pedig egyik oldalról az a csoportdinamika teszi érdekfeszítővé, hogy eleinte a leváltandó rendszerhez igazodó klikkekbe rendeződnek az emberek, a cselekmény előrehaladtával azonban fellazulnak a viszonyok, apró szívességek és finom zsarolások mentén alakulnak ki új kapcsolatok, hogy aztán szép lassan mindenki kikerüljön a medencéből, és az élet menjen tovább. Egy régi-új mederben. Mert a fogolyhelyzetet másik oldalról az a tény teszi izgalmassá, hogy azért a jelenlévők ismerik egymást: kínzott ismeri kínzóját, katonatiszt és rendőrkapitány volt, hogy együtt sörözött, és így tovább. Valaki az uszoda területén biztosan tud a másikról valami megterhelőt, amiről a többieknek nem kellene tudnia. A cél pedig a túlélés, és hogy az élet valamiféle látszólagos rend szerint menjen tovább, ezért idővel mindenki megköti a maga alkuját a lelkiismeretével vagy az új rendszerrel.

Ez nem is rendszerváltás – ezt a gondolatot tükrözi vissza a Libertate ’89 – Nagyszeben keretes szerkezete is.

A nyitóképen az úszómedence még tele vízzel, és néhányan zavartalanul róják benne a hosszokat, a záróképen az úszómedence már tele vízzel, és néhányan zavartalanul róják benne a hosszokat. Forradalom ide vagy oda, egy korrupt, kis hatalmasokkal teli országban szinte mindent meg lehet úszni.

Átgondolt szerkezete és cseppet sem fekete-fehér karakterkészlete ellenére az apró életképeket szeretem a legjobban a Libertate ’89 – Nagyszeben című filmben. A kórházi folyosón az egyik dolgozó feszült kíváncsisággal megkérdi a másikat: megtörtént-e már? – ennyivel tudja le Tudor Giurgiu Ceaușescu kivégzését és a történelmi idő betájolását. Vagy amikor egy elszundikáló kiskatona a fegyverét véletlenül a medencébe ejti a rabok közé, mire az egyik fogoly szinte gondolkodás nélkül visszanyújtja neki azt. Olyan elképesztő pillanat ez, amilyet csak az élet ír, és a szájhagyomány nagyfokú, rendezői hasznosításáról árulkodik, az átadás mozzanatában mégis benne van a hamis rendszerváltás lényege.

A Libertate ’89 – Nagyszeben román-magyar koprodukcióban készült. A vágó Lemhényi Réka, erdélyi magyar színészek (Dimény Áron, Bíró József, Deák Zoltán) is szerepelnek a filmben. A Nemzeti Filmintézet 123,6 millió Ft-tal támogatta a történelmi film létrejöttét. Örömteli, hogy egy ilyen fontos, a közéleti gondolkodást befolyásolni képes, román mozgókép elkészültében segítettünk. Meggyőződésem, hogy – tárgyalásos forradalmi mivolta ellenére – a Libertate ’89 – Nagyszeben értelmezésével a magyar rendszerváltás visszásságaihoz is közelebb kerülhetünk. Ugyanakkor az még kérdés, hogy mikor készül el egy olyan magyar játékfilm, ami hasonlóan távolságtartó és objektív szempontból mutatja meg a saját rendszerváltásunk értékeit és hibáit.

A filmet a miskolci Cinefesten láttuk. További cikkeink az eseményről itt.

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com