Kritika

Kollektív időkapszulánk – Life in a Day 2020

Kevin Macdonald és 20 000 alkotótársa 2020 egyetlen napján vágtat végig egy kollektív dokumentumfilmben. A Life in a Day 2020 finoman bánik a személyes történetekkel, de a globális problémák tematizálásánál hasalni látszik. Kritikánkkal a Sundance Filmfesztiválról jelentkezünk.

A koronavírus térhódításának kezdetén a filmhez kötődő diskurzusok rendszerint azt találgatták, hogy a pandémia vajon milyen hatással lesz a filmiparra és a mozira, a streamingszolgáltatók előrenyomulásától az online fesztiválokig. Egy szűk év elteltével azonban elkerülhetetlenné vált, hogy a járványhelyzet ne pusztán intézményes keretek között tematizálódjék, hanem magukban a filmekben is. A 76 nap, ami még az őszi torontói filmfesztivál dokumentumfilmes szekciójában startolt, a vuhani frontvonalba helyezte nézőjét, míg a Netflixnél készült Death to 2020 egy áldokumentumfilm formájában próbálta a vírust szemberöhögni. Persze a hollywoodi gépezet sem pihent. A Michael Bay atyai gondozásában vászonra vitt Songbird immár fikciós filmben tette még apokaliptikusabbá a „szemiapokaliptikus” valóságot. A Life in a Day 2020 szintén a tavalyi, sorsfordító évről mesél úgy, hogy 2020 egyetlen napján vezet végig, globális perspektívát és megrázó intimitást vegyítve.

A film lényegében a 2011-es Az élet egy napban folytatása, ami rendezőjét, Kevin Macdonaldot, valamint koncepcióját is továbbörökíti a 2020-as verzióba. Az ún. crowdsourced documentary mintapéldájaként

a Life in a Day 2020 egy rendkívül ambiciózus kollektív projekt, mely megközelítőleg 20 000 ember home videójából épül fel.

Macdonald és a film vezető producere, Ridley Scott még tavaly nyáron intézett felhívást a világ polgáraihoz, arra ösztönözve őket, hogy filmezzék le, mit hoz számukra 2020. július 25-e. A végeredmény pedig játszi könnyedséggel igazolja, hogy a Föld bármelyik napja magában hordozza emberi életünk valamennyi állomását. Születés és halál, öröm és fájdalom bináris oppozícióin haladva merülünk el ismeretlen, mégis közvetlen „hősök” törékeny momentumaiban, akik egy kilátástalannak tűnő világjárvány díszlete előtt várják a holnapot.

A Life in a Day 2020 egy húron pendül napjaink korszellemével, de ezt nem a koronavírus állandósult aktualitásának köszönheti. A rendező ugyanis bátran támaszkodik két frissen hatályba lépett axiómára. Egyrészt arra, hogy a digitális korszak átírta a privát szféra fogalmát, másrészt arra, hogy az amatőr, „házilag készült” audiovizuális tartalomra óriási igény van. A képletet alátámasztandó a produkció gyártója nem más, mint a világ legnagyobb videómegosztója, a Youtube.

És ahogy anno az internet megjelenéséhez hozzátársult egy új típusú demokrácia ideája, úgy Macdonald közösségi filmapparátusához is egy hasonló elképzelés párosul.

Talány viszont, hogy ez a (relatív) új jelenség miként illeszthető be a szerzőiségre és a professzionális háttérre épülő filmművészeti hagyományokba. Bár Macdonald több ezer emberrel osztozkodik a társalkotói státuszon, magabiztosan érezteti rendezői „beavatkozását” a nyersanyagba.

A válogatás eszközével ugyanis tematikus fejezeteket és visszatérő motívumokat teremt, melyek jól körvonalazható ívet adnak a dokumentumfilmnek. A rendezés esetében a legnagyobb kihívás, hogy túlmutasson a sokszínűségről tanúskodó, dekoratív montázsokon és képes legyen az elbeszélésre. Ez nem mindig sikerül töretlenül, de egyértelműen látszik az igyekezet. Macdonald bizonyos beszámolókat láthatóan kiemel a többi közül, hogy létrehozza az epizódszereplők és a főszereplők közti egyensúlyt. Így ismerünk meg például egy gyermekáldásra vágyó fiatal párt, egy gondtalanul játszó, kíváncsi kisfiút és egy otthontalanná vált férfit, aki mindenét elveszítette a járványhelyzetben. Noha a film nem rendelkezik forgatókönyvvel, észrevehető, hogy a rendező előrebocsátott bizonyos kérdéseket a felvételek készítőinek, afféle narratív kapaszkodóként. Ergo megesik, hogy az „alkotótársak” ugyanazon kérdéseket teszik fel a világ különböző pontjain, némi mesterkéltséggel reflektálva az összetartozás érzetére.

Ami meglepő, hogy a Life in a Day 2020 vizuális megoldásai, technikai attribútumai szinte a klasszikus, nagyszabású moziélményt idézik meg. Az amatőr felvételek java túllép a szemcsés, kopott képeken és lélegzetelállító drónfelvételekkel, akciókamerákkal térképezi fel ezt az ominózus napot. És itt nem egyszerűen arról van szó, hogy a filmes technológiák anyagilag egyre elérhetőbbé válnak a nagyközönség számára. A készítők ösztönös filmfogyasztókként ügyelnek a képek keretezésére és akár a fényhasználatra is. Ráadásul

a Life in a Day 2020 felvételei rendelkeznek egy olyan kvalitással, amiért a profi filmes szcéna általában vért izzad. Ez pedig az őszinteség.

Macdonald elsősorban anonimitást biztosít szereplőinek. A filmben így nem jelennek meg se nevek, se pontosított helyszínek. Mindez pedig alkalmat ad arra, hogy a kamera előtti megnyilatkozások bensőségesek legyenek. A projekt valójában egy katalizátor, aminek köszönhetően szívbemarkoló közelségből tárulnak fel őszinte vágyak, félelmek és sorscsapások.

A dokumentumfilm „tragédiája”, hogy éppen rendezője lesz az, aki az őszinteség ellen dolgozik. Az egy szereplőre koncentráló jelenetek remekül működnek, azonban a montázsok gyakran csapnak át reklámfilmes esztétikába és ezen az érzelmeket kizsarolni akaró filmzene sem segít. Ugyanígy a személyes történetek finoman megtalálják a helyüket, míg az egyénen túlmutató toposzok – mint a klímakrízis és a Black Lives Matter mozgalom – kampányízűvé válnak. A közvetített üzenetekben nincs kivetnivaló, viszont ilyenkor a képeslapszerű világmozi szétzúzza az intimitást. Mindazonáltal a Life in a Day 2020 kifejezetten ritka filmélményt kínál nézőjének. Egy hatalmas közösség virtuális filmműhelyét egy olyan disztópikus korban, ahol egy pandémia és a vele járó távolságtartás teszi napról-napra polarizáltabbá, elszigeteltebbé világunkat.

Farkas Boglárka Angéla

Farkas Boglárka Angéla

Farkas Boglárka Angéla a kolozsvári Sapientia EMTE fotó-film-média szakán végzett 2019-ben. Jelenleg a Sapientia mesterszakán filmtudományt hallgat, valamint a Babeș-Bolyai Tudományegyetem alkalmazott médiatudományok mesterszakán tanul. Írásai a ’tekercsen kívül a Filmtetten is megjelennek. Szereti a szerzői és az indie filmeket, továbbá nagy rajongója a coming-of-age történeteknek és a látványon túlmutató sci-fiknek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés