Kritika

Apa szeret téged – Életem fénye

Az Életem fénye (Light of My Life), Casey Affleck második rendezése Az ember gyermeke és Az út hibridje, amiben egy szerető apa küzd kislányáért, aki egyben a Föld egyik utolsó kislánya is.

A szülő gyermeke iránt érzett szeretete ösztönös, szárazabban kifejezve egy evolúciósan belénk táplált kód fajunk fennmaradásáért, ami képessé tesz minket arra, hogy feláldozzuk önkényes terveinket vagy akár önmagunkat a gyermekünkért. Persze ez az ösztön tompulni látszik kényelmes civilizációnk korában, de a közvetlen életveszély komoly próbára tehet egy szülőt. Valóban érvényesek a „Holdig és vissza” és „az életem árán is” jeligék? Az Életem fénye apafigurája nem véletlenül marad névtelenül, egyszerűen Apaként feltüntetve, mivel karaktere univerzális támpontokat szeretne nyújtani az apaság kódexéhez. Casey Affleck második rendezése az I’m Still Here után egy érzékeny történet apa és lánya nem kívánatos kalandjairól a túlélésért, amiben apának lenni szörnyűséges teher, lánynak lenni pedig áldás és átok egyszerre.

A filmet rendezőként, forgatókönyvíróként, producerként és főszereplőként is jegyző Affleck olyan disztópiát kreált, amelyben a Földön apokaliptikus állapotok uralkodnak. A káosz nem klímakatasztrófa vagy majmok lázadásának következménye, hanem egy gyorsan, nagy számban pusztító betegségé, ami kizárólag a nőneműeket támadja. A nők pestiseként címkézett járvány szinte teljesen eltörölte a kislányokat, asszonyokat és néniket a bolygóról. Azon kevesek, akik megmaradtak, védett állatok módjára élnek fogolytáborokban és bunkerekben, arra a sorsra kárhoztatva, hogy megmentsék az emberi fajt a megsemmisüléstől. Ebben a keserves világban vándorol Apa (Casey Affleck) és lánya, Rag (Anna Pniowsky), a kanadai Brit Kolumbia erdőiben.

Az Életem fénye egyetlen, de annál fajsúlyosabb konfliktusa,

hogy Rag lányként a kétségbeesett, árván maradt férfinemzedék céltáblája lesz. Apja retteg attól, hogy elrabolják tőle, netán megerőszakolják, ezért megpróbálja lányát fiúként álcázni és folyamatosan azon töri a fejét, hogy a lehető legbiztonságosabb megoldást válassza. Habár a szinopszis olyan történetet sejtet, ami az Elrabolva szériát juttathatja a néző eszébe, Affleck rendezése sokkal inkább egy meditatív tempóval operáló, minimalista alkotás, ahol hosszú beállítások és az apai féltést szuggeráló dialógusok vannak előnyben.

A forgatókönyv szépséghibája csupán az, hogy ez a fiktív világ több hasonló film kereszteződésének terméke. A nőket érintő betegség disztópiája Az ember gyermeke hozadéka, a szülő-gyermek páros harca a világ utáni világban Az útból ismerős felállás. Továbbá a karakterek a (tiltás ellenére) a Ne hagyj nyomot! című film nyomdokaiba lépnek, ami az apa-lánya páros hányattatott, erdei életmódját illeti. Ezen szoros rokonságok így kivonják az elsöprő egyediség faktorát Affleck filmjéből, de szerencsére rendezése képes elszigetelődni saját referenciáitól. Az Életem fénye újítása, hogy a nagyvilág katasztrófáját nem óriástotálokkal, tömegjelenetekkel vagy hatalmas díszletekkel próbálja igazolni. A film számára elég egy kíváncsi kislány egy apró sátorban, akit a régi világ működése izgat, és a néző hamar ráébred, hogy a régi világot valójában a mi mostani világunk jelenti.

Ahhoz, hogy Affleck szokatlan receptje beválhasson pedig olyan színészi alakításokra volt szükség, amelyek nagyívű látvány nélkül is megteremtik a felborult rend érzetét. Affleck bár kitűnően játszik,

a pálmát ezúttal az általa felfedezett fiatal színésznő viszi.

Anna Pniowsky debütálását a filmvásznon az teszi kiemelkedővé, hogy lényegében két szerepet formál meg. Egyrészről ott van Rag, a 11 éves lány, aki még életében nem találkozott hozzá hasonlóval, mégis kezdi érezni, felfedezni női identitását. Másrészről férfiak között Alexként van jelen, egy vele egyidős, szótlan kisfiú álidentitását magára öltve. Ahogy a cselekmény előrehalad, Apa egyre nehezebben bírja el saját apai identitását, az ezzel járó szüntelen készenléti állapotot, Rag válaszul anyai törődést mutat anélkül, hogy akár egyetlen édesanyát ismerne a kerek világban. Affleck ezzel párhuzamosan bevezet egy néha felvillanó, retrospektív szálat, amiben Rag anyját láthatjuk nem sokkal halála előtt. Anya (Elisabeth Moss) rövid visszatérései ízlésesek, mivel a rendező nem megríkatni akaró „boldogságmontázzsal” csap le ránk, hanem elegánsan ad személyes hátteret a globális katasztrófának.

Az Életem fénye másik ügyes csele, hogy szerzői indie filmként, ami szinte szinonimája az alacsony költségvetésnek, képes arra, hogy elhitesse velünk a világvégét. Nem kell anarchiát mutatni a párizsi vagy a londoni utcákon, nincs szükség amerikai híradó-bejátszásokra ahhoz, hogy észrevegyük, mit tett a világgal a nők pestise. A mindenkori civilizáció titka a kényes balanszban rejlik, azonban a nők eltűnése felborítja ezt az egyensúlyt, a férfiak gyámoltalanná válnak, és társadalmuk olyan kényszerszünetet rendel el, amiben környezetük rothadásnak indul. A rendező CGI hátterek segítsége nélkül, egyszerűen csak elhagyatott vidéki házakba terel, poros újságcikkek darabjain keresztül vázolja fel a dolgok állását, szokatlan párbeszédekkel ábrázolja azt, hogy ebben a realitásban mi számít hétköznapinak. Lehetetlen küldetésnek tűnhet, de a filmnek sikerült

egy tucat statisztával és pár beszélő szereplő beemelésével éreztetnie az emberiség tragédiáját.

Veszteség azonban, hogy a film kétórás játékidejének végére erős lezárás nélkül marad. Az utolsó jelenet szóban felveti a jövő lehetséges alakulását, és az nem is baj, hogy a néző már ennek nem lesz részese, viszont a hiányérzet mégis ott van, mintha a film által adott impulzusok a levegőben maradnának. Kétségtelen, hogy Affleck színész-rendezőként apait-anyait beleadott, vagyis pontosabban duplán apait, hiszen filmje az egyedülálló szülőről szól, a csonka család küzdelmeiről, ami nem csak a disztópiák és katasztrófafilmek sajátja lehet, ugyanis a mindennapi valóságunk szerves része.

A #metoo és a Time’s Up mozgalmak utórengésében készült Életem fénye mindazonáltal egy nőket hazaváró alkotás is, amely úgy hirdeti a női egyenlőséget, hogy belerúg a mérlegbe és a férfiaknak adja a világot, akik viszont egyedül már nem tudnak vele mit kezdeni. Eképpen a jövőből érkező káosz a jelenünket érintő tanmesét nyújthat.

Avatar

Farkas Boglárka Angéla

Farkas Boglárka Angéla a kolozsvári Sapientia EMTE fotó-film-média szakán végzett 2019-ben. Jelenleg a Sapientia mesterszakán filmtudományt hallgat, valamint a Babeș-Bolyai Tudományegyetem alkalmazott médiatudományok mesterszakán tanul. Írásai a ’tekercsen kívül a Filmtetten is megjelennek. Szereti a szerzői és az indie filmeket, továbbá nagy rajongója a coming-of-age történeteknek és a látványon túlmutató sci-fiknek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya