Kritika

A végtelenig sem… – Lightyear

Fotó: Fórum Hungary

Buzz Lightyear az egyik legszeretettebb karakter a Toy Story-ból, a róla készült Lightyear azonban ennél feleslegesebb már nem is lehetne. Az elkészülése mögötti motiváció a vásznon keresztül is bűzlik.

Először is tisztázzuk: a Lightyear nem Buzz Lightyear, a játék önálló filmje, hanem az a mozi, amit Andy kiskorában látott, aminek főszereplője az űrjárőr, Buzz. Éppen ezért egy merőben más produkcióra számíthatunk, mint bármelyik Toy Story: az eredeti mesékből kiindulva animációs sci-fire a világot elpusztítani akaró gonosz Zurg császárról, Buzz ősellenségéről. Azonban miután a császár és az űrjárőr sztorija meglehetősen hajaz a Disney másik aranybányájának legismertebb cselekményéhez – egy bizonyos, galaxisokat fenyegető szuperfegyverrel rendelkező Darth Vader és Luke Skywalker apa-fia kapcsolatához –, ezért nem a Buzz játékdobozán található (és később a Toy Story 2.-ből megismert) történetet meséli el a spin-off.

Ahhoz ugyanis, hogy a Disney sikeresen kikeltessen egy újabb aranytojást tojó tyúkot, még a megalomán egér képén sem lehet annyira vastag a bőr, hogy minimális változtatásokkal egy Toy Story csomagolásba bújtatott Star Warst nyomjon le a nézők torkán. Ehelyett kaptunk egy Toy Storyba csomagolt, Csillagok közöttel kombinált Mentőexpedíciót.

Fotó: Fórum Hungary

Legalábbis ilyesmi lehetett Angus MacLane író-rendező szándéka, aki a Lightyear első felében bemutatta, milyen izgalmas ötletei vannak: a sztori simán kifuthatott volna a mese keretein belül egy kis filozofálgatásra űrutazásról, a fénysebesség időbeli, mentális és pszichés hatásairól és arról, hogyan találja fel magát az emberiség egy új bolygón. Az új normára való berendezkedést azonban egy hosszú montázsban tudják le, ami egyúttal egy, a Fel!-ből ihletet merítő képsorként is szolgál barátságról és a családról (leszbikus csókkal kiegészítve, amit egyébként sok helyen kivágtak).

Ám miután Zurg császár nem hiányozhat az egyenletből, a második felvonás éles váltást tesz az indokolatlan robotinvázió felé, hogy Buzznak még több akadállyal kelljen szembenéznie, és végül addig próbálkozzon a küldetése teljesítésével, amíg ő és a néző is teljesen kifárad. A problémák egyre idegesítőbbek lesznek, a megoldás viszont nem hozza el a katarzist: Zurg császár merőben eltér az eredetileg megismert figurájától, a létezése logikátlan és még akkora fenyegetést, illetve rettegést sem tud generálni, mint a Toy Story második részében. Így hát a legyőzése sem ad okot igazi ünneplésre, ahogy Buzz és az ő választott családjának összekovácsolódása sem.

Merthogy a Lightyear címszereplője, és a belőle készült játék hasonló utat járnak be:

az űrjárőr elidegeníti a csapattársait, hogy végül mégis elfogadja őket és egy nagy egységgé váljanak. Ez az ív azonban a Toy Storyban ezerszer jobban működött, mégpedig azért, mert Woody-val, Buzz-zal és a többiekkel könnyedén tudunk azonosulni, megértjük a küzdelmeiket és teljes szívünkből szurkolunk nekik. A Lightyearben viszont a kis szedett-vetett csapat csak a film második felében érkezik, ráadásul egy egészen jól megírt első felvonást követően, ahol a karakterek és a kapcsolatuk dinamikái kiválóan felvázoltak – ez pedig az újonnan bemutatott szereplőkről nem mondható el.

Fotó: Fórum Hungary

Igen, van bennük potenciál, hiszen a csapat élén álló Izzy nagymamáját már a nyitányban megismerhettük és egy időutazós montázs során bepillantást nyerhettünk a közös életükbe is. Ennek ellenére ő és a különc barátai képtelenek a valódi kapcsolódásra úgy Buzz-zal, mint a közönséggel. Nem igazán érdekes karakterek, akiktől csupán (még a gyerekek számára is idegesítő) gyerekes szerencsétlenkedést kapunk. Azt az örömöt, amikor Buzz és Woody végre ismét Andy mellett lehetnek, megközelítőlegesen sem tudja reprodukálni a Lightyearben Buzz és a kis csapata újraegyesülése, mert

útközben elveszett a film szíve. És dollárjelek foglalták el a helyét.

Persze a Pixartól nem jellemző az abszolút lelketlen, rossz minőségű rajzfilm, így a Lightyear sem az, ezzel együtt viszont tény, hogy az egészet áthatja a Marvel-Disney-féle profitorientált szellemiség. Még a film felépítése is hasonló: három stáblistás jelenete van, mellyel megalapoztak a folytatásra, és egyértelműen számítanak arra, hogy a gyerekek Andyvé válnak, és könyörögni fognak egy Buzz figuráért, hogy így jöjjön el a Toy Story-merchandise reneszánsza.

Csakhogy elég nehéz elképzelni, hogy valóban ez volt Andy kedvenc filmje. A kétségtelenül szép animáción kívül ugyanis nem ad többet a Lightyear: üres, felszínes, tartalmatlan. Ráadásul, hiába ő a címszereplő, még csak nem is Buzz az a karakter, akiben a legtöbb merch-potenciál van. Köröket ver rá ugyanis a négy lábon járó svájci bicskaként és humorforrásként funkcionáló robotmacskája, és valljuk be, nincs nehéz dolga. Sox a Lightyear igazi sztárja, hiszen cuki, mindenre van megoldása, és nem olyan lúzer, mint az elméletileg szuperhős Buzz.

Ám annak ellenére, hogy a Lightyear mind Zurg császáron, mind Buzzon karaktergyilkosságot követett el, mégsem ez a legrosszabb Disney-mese (addig biztos nem, amíg a stúdió futószalagon szállítja az élőszereplős remake-eket). Azonban teljességgel felesleges. És ha már itt van a Disney+, a Lightyearnek bőven elég lett volna, ha a mozik helyett egyből a streaming platformon debütál.

Rakita Vivien

Rakita Vivien az ELTE Bölcsészkarán végzett film szakon. Kedvence a midcult, illetve a történelmi és gengszterfilmek, valamint sorozatok széles skálája. 2017 óta tagja a Filmtekercs csapatának.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
1 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com