Kritika

József álma – Limbo

Kietlen kősivatag, elhagyott opálbányák, autóroncsok és döglött állatok. Az ausztrál Limbo a pokol tornáca, lakóit egy húsz évvel ezelőtti bűneset emészti.

Közéjük érkezik meg Travis Hurley (Simon Baker), egy barázdált arcú, kiábrándult tekintetű, nyakig tetovált, heroinfüggő nyomozó, aki jobb pillanataiban leginkább Walter White-ra emlékeztet a Breaking Bad-ből. Nem nagyon szereti az embereket, és az emberek sem őt. Benne van valami a noir-hősök kiábrándultságából, de hiányzik belőle a cinikusságuk, ahhoz túl keveset beszél. Teszi a dolgát, de csak megszokásból. Feladata, hogy újra felvegye egy régen eltűnt őslakos lány ügyének szálait, hogy felettesei eldönthessék, érdemes-e újrakezdeni a nyomozást.

Fekete-fehér nagytotálokat szel át kocsijával, zene nincs, az autórádióból egy teológiai előadás hallatszik Józsefről, akinek története azt mutatja meg, mondja az előadó, hogyan lesz valami negatív dologból pozitív.

Amikor pedig autójából kilopják a vezérlőchipet, és ezért egy öreg Dodge-ra kell váltania, még a rádió is elhallgat, csak a szél zúgása marad. 

A Limbo nevű barlangmotelben száll meg, mely már nevével jelzi, hogy Hurley a pokol előszobájába érkezett meg, egy Istentől elhagyott világba. Nyomozása során beszél a lány féltestvéreivel, egykori gyanúsítottakkal, szemtanúkkal, de alig-alig fut bele olyan információba, mely ne lenne már benne az aktákban. Egy dolog azonban mégis egyértelművé válik; az ügy megoldatlansága sokkal inkább köszönhető a húsz évvel ezelőtti nyomozók rasszizmusának, mint az eset bonyolultságának.

Ivan Sen író, rendező, operatőr és vágó (neve még a stáblista más pontjain is felbukkan) maga is őslakosok leszármazottja, műveiben pedig rendre tematizálja ezt. Korábbi két bűnügyi filmjének, a Mystery Roadnak és a Goldstone-nak középpontjában Jay Swan nyomozó áll, akinek egyfolytában szembesülnie kell a származása miatti ellenállással. (Karakterére időközben két sorozat is épült, Sen kreatív közreműködése nélkül.)

A Limbóval nézőpontot vált, és egy fehér figura tapasztalatain keresztül ad képet az őslakosokat ért mindennapi rasszizmusról, megőrizve persze egy bűnügyi film kereteit.

A Mystery Roaddal vagy a Goldstone-nal szemben a Limbo cselekménye még csupaszabb, ami erényére válik. Két említett filmje, habár ambiciózusak voltak egy True Detective-féle világ ausztrál verziójának felépítésében, elvéreztek a cselekményvezetés hiányosságain vagy a meglehetősen hiteltelen és sokszor ügyetlen dialogokon. A Limbo lemond minderről, szófukarabb, fordulatoktól mentes, ezáltal életszerűbb is. Nincsenek benne nagy szavak vagy kimondott életigazságok. A film stílusa, melankóliája, Hurley hallgatása, testtartása néha már-már paródiaként hat, erre azonban rájátszik egy nagyon visszafogott humor, hogy lazítson a film komorságán, ami kifejezetten jót tesz neki.

A dél-ausztrál táj képei már önmagukban erőteljesek, Sen statikus beállításai, a barlangok, bányák sötétségével és a vakító napsütéssel a fekete-fehér egy még erősebb kontrasztját hozza létre. Kameráját ritkán mozdítja meg, akkor lassan siklik végig a tájon, ezzel is egyfajta merevséget adva a filmnek. Az idő valamikor régen állva maradt itt, és csak nagyon nehezen hajlandó újra megmozdulni.

Végül azonban mintha mégiscsak beindulna.

A Limbo nem egy who-, how-, whydunit történet, a krimi másodlagossá válik, de azért megmarad bűnfilmnek, alkotója pedig – mint a legjobb noirokban, akár a cselekmény rovására is – inkább az emberre kíváncsi és a világról szeretne elmondani valamit. Hurley végül kilép passzív szerepéből, és a maga komótos, unott módján elkezd tenni is valamit ezekért az emberekért.

Józseffel Isten álmokon keresztül kommunikált. Sokan azt gondolták, nem is Isten volt, de az álmok mégiscsak valóra váltak – fejezi be végül előadását a rádió prédikátora, mikor Hurley visszakapja autóját és elhagyhatja végre a kisvárost. Hogy végül van-e valami köze Józsefnek és álmainak Hurley-hez, ki tudja, az azonban biztos, hogy jelenléte nem múlik el, és a Limbo nagy leszámolások és igazságtételek helyett valami emberségeset hagy maga után.

A filmet a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon láttuk.

Ruprech Dániel

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!