Kritika

A hiány lélekrajza másodszor – Longing

Longing-Richard-Gere-Diane-Kruger

A Longing egészen kifejező módon nyúl a nem lét kérdéséhez, de Richard Gere az önállóság semmi jelét nem mutatja Savi Gabizon önremake-jében.

Amióta létezik filmművészet, a remake azóta létező jelenség. A már egyszer bevált stratégiát újra megfuttatni mindig is jövedelmező volt, nem véletlen, hogy a populáris film mottója is: „ugyanazt, csak másképp”. Úgy tűnhet, manapság a remake-ek, rebootok, újratörténetek és ismétlések elárasztják a filmipart, amikor sokadjára látjuk ugyanazt a szuperhőstörténetet, de a filmkészítők mindig is égtek a vágytól, hogy már elmondott történetet vigyenek újra filmre. Esztétikai szempontból valamivel izgalmasabb,

amikor egy nemzeti filmgyártás valamely remeke kap – általában csapnivaló – amerikai feldolgozást.

A tetovált lány előbb 2009-ben kapott svéd, majd 2011-ben amerikai feldolgozást, de például A mi kis falunk is a szlovák Horná Dolná remake-je. Még izgalmasabb jelenség, mikor a nemzeti közönségen túl az egész globális közönséget megcélzó filmet az eredeti rendezője forgatja újra.

Longing-Richard-Gere

Michael Mann (Made in L.A. és Szemtől szemben), Alfred Hitchcock (A férfi, aki túl sokat tudott és Az ember, aki túl sokat tudott) és Sam Raimi (Evil Dead – Gonosz halott és Evil dead – Gonosz halott 2.) után az izraeli Savi Gabizon is újraforgatta a 2017-es Longing (Ga’agua) című filmjét amerikai-kanadai környezetben.

A Longing egy eleinte megható, majd később inkább vontatott történet gyászról és furcsa mód egyben az apává válásról.

Daniel Bloch húsz év után találkozik egykori barátnőjével (Suzanne Clément), akitől megtudja, hogy van egy fia. Allen (Tomaso Sanelli) csak az imént lett 19 éves, azonban pár hete autóbalesetben elhunyt. A férfi elmegy fia temetésére, majd megkésve próbál megismerkedni vele. Meglátogatja az iskolát, ahova járt, megismerkedik tanárával és szerelmével is. A film akkor vesz furcsa fordulatot, amikor Daniel a temetőben beszélgetni kezd egy hasonlóan fiatalon elhunyt lány édesapjával, és felmerül az ötlet, hogy a két fiatalt összeházasítsák. Allen édesanyja (mindannyiunk helyett is) nevetve reagál az ötletre, majd az esküvő mégis megvalósul.

A Longing Savi Gabizon korábbi azonos című filmjének újraforgatása szinte jelenetről jelenetre. A büdzsé értelemszerűen nagyobb, az izraeli helyszíneket pedig felváltották a kanadaiak, amelyeknek hangulata is egészen más, ellenben a rendezőt ugyanaz érdekli.

A Longing történetével Gabizon a hiányt kutatja, azt az űrt, amit egy ember halála után maga után hagy.

Az átszakadt szalagkorlát, ahol Allent a halál érte, a bár, ahol zongorázott és az iskola, ahova járt, mind a hiány által válik a gyász terévé. Allen itt szerezte az emlékeit, itt gyűjtötte az élményeit és apja a helyszínek felkeresésével próbál közelebb kerülni soha nem ismert fiához. Daniel az űr időszakos és egészen rövid betöltésével próbál átlényegülni, ami a gyász egészen lírai, mégis teljesen konkrét ábrázolása. Gabizon az eredeti Longinghoz képest csiszolta az eszközeit, a hiány gyakorlatilag megfoghatóvá vált. Ami jó volt a 2017-es filmben, az jó az most is, viszont így

az önremake-nek semmi értelme nem volt.

Legalábbis esztétikai értelemben. Ha egy rendező a saját filmjének remake-elésére adja a fejét, annak elsősorban gazdasági okai lehetnek és nem mellesleg a szélesebb közönség megszólítása. Ezekhez adódik a korábbi film feljavítása, a kevéssé sikerült jelenetek újraírása és az egész film jobbá tétele. Gabizon önremake-jében aligha találunk ezekre utaló nyomokat, igaz, a film néhány aspektusa jobb színben tűnik fel.

Longing-Richard-Gere-2

A tanár, Alice karakterének komplexitását Diane Kruger sokkal pontosabban ragadta meg, mint izraeli kolléganője, Neta Riskin. Alice több jelenetét átírták, így a tanárnő viselkedése jobban megérthető, hibái inkább átélhetők, a viszonya a diákjához pedig korábban nem látott rétegeket kap. Bár Alice és Daniel konfliktusa nem kap feloldást (mely megoldással a 2017-es Longing egészen sokszor él), több más történetszál kerekebbnek és befejezettebnek hat. Ilyen Lillian (Jessica Clement), Allen barátnőjének története, aki végül az elfogadás jegyében megjelenik az esküvőn.

A kevés változtatáson kívül azonban a film egy az egyben megegyezik az eredetivel,

megörökölve minden hibáját. A történet a nemlét megragadássán túl továbbra is nehézkesen épül, a film közepén található kimagasló álomjelenet után (ami mindkét film csúcspontját jelenti) a következetlenség és érzelgősség lesz rá jellemző.

A(z újra)rendezésen túl a főszereplő sem tud máshogy közelíteni, mint az eredeti filmben. Richard Gere ugyanazt csinálja, mint Shai Avivi, hol jobban, hol érezhetően rutinból, de semmi olyat hozzáadva, amit ne teljesített volna az izraeli eredeti. Sem a színészben, sem a rendezőben nem volt indíttatás, hogy (a tanárnőéhez hasonlóan) új megvilágításba helyezze a karaktert. Az esztétikai szempontú újítás igényének teljes hiánya miatt arra következtethetünk, hogy a Longing remake-t egyes egyedül Richard Gere bankszámlájának vastagodására szánták. Ahogy Daniel Herbert tanulmányában is rámutat, Richard Gere rekorder színész transznacionális remake-ekben. Gere, aki Paul Schrader Oh, Canada című filmjével Cannes-ban inkább csendben távozó közönséget hagyott, mint álló ovációt, bizonyítja, a nézői türelemmel nem feltétlenül a populáris film él vissza.

A Longing a biztonsági játékot választja, hiszen egyszerűbb már bevált történetet Gere alá faragni, mint önálló megközelítést kidolgozni.

De vajon a Longing tényleg újramondásra érdemes? A történet hamar kifullad, a temetés körüli finálé pedig minimum furcsa (egyesek szerint morálisan megkérdőjelezhető). Az egész film átélhető gyászmunkát mutat be a realitást is megbontó csúcspontig, hogy aztán melodrámaivá váljon az elengedés lélektanának alapos megmutatása helyett. Savi Gabizon kétszer is elkövette ugyanazt a hibát, pedig a remake kiáltott merészebb önadaptációért. Az eredmény ellenben bátortalan, sőt egyenesen fáradt Richard Gere, valamivel egyedibb, de alig szereplő Diane Kruger az önmagát átlátszóan és bosszantóan idéző szerző négy és feledik filmjében.

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com