Kritika

Lopok Neked egy könyvet – A könyvtolvaj

a_könyvtolvaj_the_book_thief

A könyvtolvaj (The Book Thief)Ritkán használom az aranyos kifejezést egy filmre, elvégre nem egy simogatásra váró kisállatról, vagy egy szeretgetésre áhítozó kisgyermekről van szó. Mégis, A könyvtolvaj minden ízében aranyos film, amely ugyan jóval többet akar mondani a világról, mint amennyire képes, de olyan visszafogottan, sablonmentesen mesél, hogy minden hibája ellenére megéri a mozijegy árát.

Adott nekünk a háborúra készülő, náci Németország, valamint egy szűkszavú kislány, Liesel Meminger (Sophie Nélisse), aki kommunista édesanyja „eltűnése” után nevelőszülőkhöz kerül. A „normáls” (azaz se nem zsidó, se nem baloldali) család viszonylagos biztonságban él a harmadik birodalomban, amikor felbukkan náluk egy régi barát fia, Max (Ben Schnetzer), aki a kristályéjszakát túlélve náluk kér menedéket. Aki pedig Liesel történetét elmeséli nekünk, nem más, mint maga a Halál (Roger Allam).

a_könyvtolvaj_the_bookthiefKözhelyes, de igaz: második világháborús drámákból Dunát lehetne rekeszteni. A Markus Zusak regényéből készült A könyvtolvajt az emeli ki, hogy a túlélés tematikáját nem a hagyományos módon dolgozza fel. Főhősei az új rendszerbe tökéletesen illő német állampolgárok, akik nem zsidók, nem kommunisták, illetve semmilyen olyan életmódot nem folytatnak, ami a Führer haragját felkelthetné. A menekülés itt más szinten zajlik. Az analfabéta Lieselt nevelőapja tanítja meg olvasni, ironikus módon egy temetkezési kézikönyv segítségével. A kislány számára a könyvek fokozatosan a kiutat kezdik jelenteni nem túl vidám, ám az akkori állapotokhoz képest normális életéből. A zsidó fiú, Max feltűnésével a regények egyúttal egy jobb, boldogabb világ ígéretének hordozói lesznek.

A film bizonyos szempontból az Állj mellém!-mel állítható párhuzamba. Ahogy ott az elmúlás gyerekfejjel történő megértése volt a fő vezérmotívum, itt a háborúval való szembesülés épül be fokozatosan a szereplők mindennapjaiba. A rendező hibátlanul visszaadja, hogyan fogják fel a gyerekek a háborút: úgy nagyjából sehogyan. Először szinte csak játék, a felnőttek szórakozása, egészen addig, amíg a hozzájuk közel állók veszélybe nem kerülnek.

A televízióból átigazolt rendező, Brian Percival (nevéhez mostanában a Downton Abbey epizódjai köthetők) egyáltalán nem vallott kudarcot. Filmje minden szempontból mozis megtekintésre termett. Florian Ballhaus képei, valamint John Williams zenéje (amiért a mester megkapta a neki pár évente kijáró, kötelező jellegű Oscar-jelölést) gondoskodik arról, hogy Liesel világa beszippantson és magával ragadjon két órán keresztül. A technikai kivitelezés teszi bájossá A könyvtolvajt, aminek meglepő módon nem a címszereplő adja a lelkét, hanem sokkal inkább a körülötte élők. Geoffrey Rush barátságos apafigurája, Emily Watson házsártos, de jó szándékú mostohaanyja, a szomszéd kis srác, Rudy (Nico Liersch) mind-mind élettel telibb figurák Lieselnél. Ez a legnagyobb baj.

a_könyvtolvaj_the_book_thief

A Halál már rögtön az első jelenetben elmondja, hogy nem érti pontosan, mi fogta meg Lieselben. Sajnos a kétórás játékidő végére mi se leszünk tisztában ezzel. Liesellel rendkívüli dolgok történnek, ám ő maga ettől még érdektelen marad. A gondok leginkább az őt alakító színésznővel van. Egyrészt nem túl szerencsés lépés, hogy a majd’ a teljes világháborút felölelő történetben végig ő alakítja a serdülő lányt. Másrészt egyszerűen nem elég érett a feladathoz, hogy átélhetően tudja visszaadni mindazt, amin karaktere keresztül megy.

A Halál fent említett narrációja is egy kevésbé működő eleme A könyvtolvajnak. Néha fel-feltűnik, mond valamilyen nagy életigazságot, vagy annak szánt bölcsességet, de nem tesz hozzá sokat az eseményekhez. Az eredeti regényben feltételezem jobban működött ez a vonal, filmben viszont nagyon kilóg.

A könyvtolvaj korántsem tökéletes alkotás, a varázsa viszont az első perctől az utolsóig kitart. Leköt annak ellenére, hogy cselekménye csak lassan sodródik, sokszor céltalanul, unalomba viszont nem csap át. A világmegváltásba ugyan beletörik a bicskája, a bája mégis nagyon könnyen szerethetővé teszi. Megéri moziban látni!

Polgári Lilla

Jelenleg elsős kommédiás mesterszakos hallgatóként az ELTE padjait koptatom. Két szenvedélyem van: a filmek és az írás, így e kettő kombinációjából indultam el az újságírói, de különösképpen a kritikusi pálya felé. Nem lehet elég korán kezdeni: családi beszámolók szerint 4 évesen a Schindler listáját néztem újra és újra, akkor még szerény (ám mai napig őrzött) VHS-gyűjteményünk egyikén. Ma már a sorozatok is jelentős szerepet töltenek be (izé, sok időt vesznek el); sok esetben vészesen függő lettem.

Filmek: vegyesen. Igyekszem bepótolni a klasszikusokat, bár ahogy haladok, kezdek rájönni, hogy arra egy élet is kevés. Legközelebb talán Tim Burton „korai” filmjei (a Nagy hallal bezárólag) állnak, valamint mindenféle kifordított mese (A herceg menyasszonya, Csillagpor, Leharcolt oroszlánok). A 3D-t nem szívelem, viszont általa a nagy vásznon tekinthetek meg filmeket, amik anno kimaradtak (Toy Story 1-2., Titanic, idén Jurassic Park). Mert minden moziban az igazi.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com