Kritika

Járóbetegek – Lourdes

Hívő embernek tartom magam, persze nem a mélyen vallásos fajtából. Nehéz megnevezni hitem tárgyát, hívhatnánk istennek, felsőbb erőnek, vagy akár szerencsének is, de tény, hogy nyomorúságos napjaimon valakihez fohászkodom segítségért. Mindegy, hogy a támogatást az egyetemi tanulmányaim vagy jelen cikk sikeréhez kérem, netalántán a szüleim egészségéért imádkozom, ezt a kiismerhetetlen támaszt mindig ott tartom magam mellett. Jessica Hausner szarkasztikus drámája pedig pontosan attól zseniális, hogy még a magamfajta, nem vallásos hevülettől fűtött átlagember kétes hitének értelmét is megkérdőjelezi.

Jessica Hausner filmje tehát, noha a címbeli francia zarándokhelyen játszódik, nem az egyházat vagy a római katolikus vallást támadja, hanem az egyszerű ember hitét, a hit fogalmát. Lourdesba évről évre zarándokok milliói látogatnak el azért, hogy csodát láthassanak, vagy ha abban nem is, de némi lelki fröccsöntésben részesülhessenek. Az osztrák rendezőnő ezt a jelenséget veszi górcső alá, s keresi meg hibátlanul eltalált és jellegzetes figurák, valamint a helyszín adta lehetőségek segítségével annak gyenge pontjait. Megdöbbentő látvány pl. ahogy a mozgássérült embereket önkéntes segítőik a szentély felé haladva egy katolikus csecsebecséket áruló bazársor előtt vezetik végig. Ugyanakkor megmosolyogtató szembesülni a ténnyel, hogy amikor a kerekesszékébe kényszerült, s nem éppen szentéletű főhősnő csodával határos módon lábra áll, miképpen indul be az emberi gyengeségek láncreakciója. A „miért pont ő?” és a „miért nem én?” irigység szülte kérdései ugyanúgy sebet ejtenek a szeretetszolgálat dolgozóinak hitvallásán, mint a plébánosokén.

A Lourdes nem véletlenül részesült a velencei mustrán a zsűri különdíjában, hiszen érzékletes tanulságai mellett is élvezetes filmnek számít. Először is a filmen mindvégig érezni, hogy a rendezőnő mennyire rajong saját karaktereiért. A lelki békéjéért az önzésig segítőkész öregasszonytól a gúnnyal teli keresztkérdésekre gyakran értelmetlen körmondatokkal reagáló plébánoson át az önkéntes munka terhét légyottokkal enyhítő ápolólányig, mind-mind életszerű, s gyarlóságukkal együtt is szerethető figurák. Személy szerint Menzel hőseit jutatták eszembe. De a színészi játékra sem lehet panasz, ráadásul egy teljesen lebénult lány kis szerepében, a mi Tóth Orsink is feltűnik a színen. Martin Gschlacht operatőr (Revans, Nők férfiak nélkül) cseppet sem hivalkodó, a lourdesi giccsdömpinget mégis leleplező képi világáról pedig ódákat lehetne zengeni. Vagy ha ódáknak nem is örvendeznének, de az év legjobb (humorú) zarándokának járó díjat megosztva ez a sokoldalú operatőr és Jessica Hausner biztosan elfogadná.

Lourdes
színes, osztrák-francia-német filmdráma, 96 perc, 2009.

rendező: Jessica Hausner
forgatókönyvíró: Jessica Hausner
operatőr: Martin Gschlacht
vágó: Karina Ressler

szereplők:
Sylvie Testud (Christine)
Gilette Barbier (Hartl)
Hubert Kramar (Herr Olivetti)
Gerhard Liebmann (Pater Nigl)
Elina Löwensohn (Cécile)
Bruno Todeschini (Kuno)

IMDb-átlag: 6,9.
www.lourdes-derfilm.de

Kiss Tamás

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Vászon nélkül és a Fesztivál rovat szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..