Fókuszban Kritika

Titanic 2017: Veréb a verébbel – Loving

A Loving beszédes név és beszédes cím egy olyan filmhez, amely nem szól többről, mint a társ melletti csendes kitartásról a körülmények ellenében.

Jeff Nichols ötödik filmje a Midnight Speciallel együtt futotta a fesztiválos köröket tavaly, csak a Loving Cannes-ban járt, és női főszereplőjét, Ruth Neggát most Oscarra is jelölték, teljesen érthetően. A valós eseményeken alapuló történet a fehér Richard Loving és a fekete Mildred Loving bírósági ügyét mutatja be, akik dacoltak a fehérek és „színesek” közötti házasságot tiltó törvénnyel. Az önmagában is predesztináló erejű családnévben és történetben minden benne van, amit filmjeiben Nichols fontosnak tart: a családi összetartozás, a körülményekkel szemben mindenkor ellenálló kötődés és a rendíthetetlen, sorsszerű kapcsolatok.

Az esélyegyenlőséggel, (faji-szexuális) diszkriminációval, elnyomással, törhetetlen szerelemmel foglalkozó filmek mindig kétesélyesek, mert nehéz nem közhelyekben és giccsben beszélni, főleg amikor történelmi léptékű eseményekről van szó. A Loving nagyrészt elkerüli, helyenként azonban nem ússza meg a pátoszt, és ez leginkább a drámai narratív kényszer és az érzelmi nyomatékosítás miatt van. A közönség és a kritikusok is gyakran billegnek a két álláspont között, hogy Nichols csak blöfföl a filmjeivel, és nincs igazán karaktere, véleménye, vagy ellenkezőleg, érzékeny és nagyívű képekben-gondolkodó rendező, de a Loving az érzelmesség ellenére is ez utóbbit erősíti.

Van egy jelenet a filmben, ahol a már háromgyerekes család meghitt esti rutinját látjuk, míg a bírósági védőbeszédnek azok a részei hallhatók, amelyek a vegyes házasság társadalmi veszélyeire kérdeznek rá. Csak a hatásvadász zene hiányzik, és máris bizonytalan esztétikai terepen járunk. És lehet, hogy még így is, hiszen a jelenet a tárgyalóteremben kezdődik a retorikai fellépéssel, de a hétköznapi élethelyzet természetessége és a személyes döntés ténye miatt (hogy a házaspár nem megy el a tárgyalásra) ez a részlet minden kapcsolatról és minden házasságról beszélni tud, univerzálissá válva immár minden szerelemben egymással élő emberről szól.

Ezt tudja Nichols: olyan egyszerű történeteket vezet fel, amelyek valamilyen módon túlmutatnak a konkrét lokalitáson vagy az egyéni kereteken. A Loving esetében ez a társadalmi-kulturális szintű, történelmi jelentőségű esemény a kisember drámájában megjelenítve. Ebben viszont még nincs akkora teljesítmény – ettől még ezerszer látottnak, unalmasnak, semmilyennek tűnhetne mind a téma, mind a megvalósítás – de amitől a Loving mégis egyedi, az az, hogy ennek ellenére megmarad jó értelemben véve egyszerűnek. Ahogy Nichols többi filmjében, itt is mindig egyéniben marad fontos, ami történik, és nem globálisan, mint mondjuk a jelenkori Spielbergnél. A Lovingban a csendes összetartozás és végül a hivatalosan is elismert szeretet visszafogott nyugtázása, nem a hangos kitörés vagy a katartikus pillanatok számítanak.

Ezt szolgálja a színészvezetés is: Joel Edgerton és Ruth Negga is végtelenül egyszerűek, nem a hagyományos értelemben vett „nagy alakításokkal” emelkednek ki, nem is a hosszú monológokkal, csak az arcukkal, a tekintetükkel, a mozdulataikkal, csak egy-egy szóval teszik gazdaggá a filmszövetet. Ehhez társul a hangsúlyos képi történetmesélés, amely szótlan, de jelentőségteljes pillanatokat alkot minden virtuozitástól mentesen. A képszerkesztés is inkább visszafogott, szolid és szerény; szinte félénk, ám öntudatos. Az egész természetes, mint két ember között a kapcsolat.

Ezek a jellegzetességek adják azt, amiben Nichols a legjobb, az érzelmi-hangulati légkörteremtést – filmjei vékony narratíván nyugszanak, de mindegyikben van valami megérzésszerű, valami intuitív, valami érzelmi többlet, ami lényeg, ami atmoszféra, ami az idő értéke.

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Hirdetés

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..