Fókuszban Kritika

Űrhajós film nagy űrrel – Lucy in the Sky

A tévésorozatokon (Fargo, Légió) edződött Noah Hawley egy amerikai művészfilmet akart elénk tárni a pszichológiai dráma, a fantasy, a romantikus film és az űrhajós filmek köntösébe bújtatva, ám a Lucy in the Sky még azt az állítást sem tudja hitelt érdemlően kifejezni, hogy az űrben élni jobb, mint a Földön.

Pedig az alaptörténet reménnyel kecsegtetett: a Lucy in the Sky a híresztelésekkel ellentétben nem sci-fi, a címszereplő (Natalie Portman) csupán a film első perceiben tartózkodik az űrben. A rendező tehát az asztronauta hazatérésével indít, ami egy frappáns felütés (lehetett volna) az űrhajós filmek történetében. Azt pedig rögtön érzékeljük, hogy Lucyval valami nincsen rendben – kezd beleőrülni a földi létbe, hisz „még sosem érezte magát annyira élőnek, mint az Űrben.A Lucy in the Sky tulajdonképpen egy olyan ember története, aki egy erőteljes élmény hatására rájön, hogy mégsem azt az életet akarja, amelyet eddig élt. A film pedig azt a folyamatot mutatja be, ahogyan erre Lucy rájön, és a felismerés hatására elveszíti a józan eszét.

A kicsivel több, mint kétórás Lucy in the Sky azonban nem tálalja túl izgalmasan sem az eszmélés, sem az őrület folyamatát. A lassú történetvezetés csak addig tartja fent az érdeklődést, amíg érdekesnek hatnak az ötletes atmoszférateremtő megoldások, amelyek mind Lucy érzelmeit hivatottak átadni. Így például a képméret folyamatos váltakozása és a lassított felvételek jól érzékeltetik a szürke földi hétköznapokba való visszatérés hangulatát. Ugyanezt árnyalják Lucy villámcsapásszerűen beugró visszaemlékezései, majd később hallucinációi is – hol az Űrről, hol a Földről.

A vizualitás eluralkodik a filmen, és egy darabig el is viszi a show-t.

A képi világban rejlő ötletek azonban nem ellensúlyozzák azt a hiányt, ami a mondanivaló silány kibontásából fakad. Azt persze értjük, hogy Lucy az űrből hazatérve kevésnek érzi tiptop kertvárosi mintaférjét és a jövőbeli életet, ami mellette van kilátásban. Értjük azt is, hogy aki bejárja a világot (sőt, az univerzumot – amit Lucy arrogáns módon nem átall hangúlyozni), annak ezután a hétköznapok szürkének tűnhetnek. Ám Hawley olyan módon elbaltázta azon lélektani folyamat bemutatását, ahogy valaki besokall addigi életével kapcsolatban és változtatni akar, hogy csak fogjuk a fejünket.

A Lucy in the Sky összetettnek akart tűnni, ám végül nem lett belőle más, mint egy művészkedő, közhelyes mondanivalójú, túllassított katyvasz.

Maradjunk annyiban, hogy a film első órája Lucy-t és a környezetét IS bemutatja – a férjet (Dan Stevans), akihez látszólag semmi köze nincsen, az anyját (Ellen Burstyn), aki Fuckernek becézi lányát, és a sármos munkatársat (Jon Hamm), aki elcsavarja Lucy fejét. Mindez azonban csak töredék, a Lucy in the Sky első fele lényegében lassított felvételek halmaza felváltva az Űrről, a NASA-ban végzett gyakorlatokról és Natalie Portman álmodozó arcának premierplánjáról. A megtébolyulás jelei eddig csak sejtetve voltak jelen, a film második felében viszont Lucytól már nevetségesen bizarr megnyilvánulásokat láthatunk: kényszeresen magában motyogja az űrutazási gyakorlatokhoz szükséges ellenőrzéseket és matematikai képleteket, majd rovarirtóval támadja meg szeretőjét, sőt a film tetőpontján még egy banális feminista monológot is elenged. A logikátlan módon súlyosbodó mentális problémák azonban cseppet sem egyenesen vezetnek ahhoz, hogy Lucy mindenkit elűzzön maga mellől, aki egyfajta alternatív, hallucinált valóságot épít fel magának.

A befejezés pedig egy vélhetően zseniálisnak szánt, ám sokkal inkább nevetséges metafora lett (spoiler): Lucy három évvel rovartiróval végzett ámokfutása után méhésszé avanzsál (ezen tevékenysége közben természetesen nagyon lassított felvételeken keresztül látjuk). És bármilyen hihetetlenül hangzik, az lenne itt a mélyenszántó asszociációs csavar,  hogy Lucy a méhészruhába bújva végre igazán élőnek érezheti magát, mintha csak a szkafandert húzná magára. Csak reménykedhetünk benne, hogy ez a megoldás nem az újrakezdés felemelő érzését akarta szimbolizálni. Ha mégis, akkor ahhoz olyannyira gyér, hogy nézőként kellemetlenül éreztem magam tőle.

A film akkor lehetett volna még pár kategóriával elviselhetetlenebb, ha a figyelemreméltó szereplőgárda nem hozza az elvártat. Natalie Portman jól játszotta a folyamatosan – maga sem tudja, valójában miben – megőrülő, önző feleséget, Dan Stevens (A szépség és a szörnyeteg) pedig a tökéletes, Istenfélő férjet, akinek kertvárosi kispolgár létét (akárcsak a Mary Poppins visszatérben Mr. Banks esetében) a nevetséges bajusz szimbolizálja. Jon Hamm (Húzós éjszaka az El Royale-ban, Nyomd, bébi, nyomd!) Lucy munkatársát és szeretőjét alakítja, aki folyamatosan ábrándul ki az egyre kevésbé beszámítható nőből; Zazie Beetz (Joker, Deadpool 2., Atlanta) pedig Lucy vetélytársát játssza – mind a munkában, mind pedig a magánéletben. Ám még az erős színészi játék sem menti meg a filmet, ha az nem képes A-ból B-be jutni, még az elnyújtott két óra során sem.

A Lucy in the Sky egy különösen esztétikus, túlméretezett dobozba bújtatott csomag, amit sokáig bontogatunk, de csak újabb és újabb színes-szagos csomagolópapírba botlunk. És mire két órával később fáradtan és kissé feszülten végre elérkezünk a csomag tartalmához, nem találunk mást, mint egy aprócska fecnit, rajta egy cikornyás betűkkel írt hatalmas közhellyel.

Németh Míra

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen dönött úgy, hogy filmekkel fog foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..