Kritika

Lyukas gumival vizsgált társadalom – A pap gyermekei

A pap gyermekei (Svecenikova Djeca)Üdítően vidám, kifejezetten nyári hangulatú vígjáték érkezett egyenesen a szomszédunkból, Horvátországból, balkáni helyett francia utánérzéssel. A turisták számára ismerős környezetben humoros, mégis komoly társadalmi kérdéseket feszegető történet bontakozik ki. 

Láttál már papon óvszert? – akár egy jó XX. századi vicc is kezdődhetne ezzel a kérdéssel, és lényegében A pap gyermekeinek is ez a legnagyobb poénforrása. Don Fabijan (Krešimir Mikić) egy dalmát sziget falujába érkezik, hogy Jakov atya (Zdenko Botić) várható áthelyezése után átvegye a helyi gyülekezet vezetését. A csökkenő gyermekszületéseket látva Don Fabijan sajátos módszerhez folyamodik a közösség gyarapodásának beindítására: a helyi trafikossal és a gyógyszertárossal szövetkezve egyesével kilyukasztják a helységben kapható összes óvszert.

A remek alapszituációból egy kerek és humoros történet bontakozik ki, amelynek mentén lassan megismerjük a falu legfontosabb figuráit, így egy sztereotíp társadalmi tablót is kínál film a nevetések mellé. A különböző karakterek tényleg viccesen eltúlzott jellemvonásai és a konkrétan lehatárolhatató, vissza-visszatérő szereplőgárda színházi utánérzést kelt, és ez nem véletlen, hiszen a forgatókönyvíró eredetileg színpadra írta a történetet. A hatást árnyalja a különösen a vígjáték első felében domináló, a pap szexuális fantáziáját manifesztáló betétek filmszerű képi világa. A fehér háttér előtt játszódó jelenetek fokozatos elmaradása is jelzi azt a folyamatot, ahogy egyre drámaibbá fordulnak az események és a mozi hangulata is.

Az abortuszra és a helyiek vallásos buzgóságának apadására adott válságkezelés természetszerűleg komoly irányba tereli A pap gyermekeit, és ezen a ponton kialakul egy jelentős ellentmondás a korábban komolytalanul felvázolt karakterek és a kérdés drámaisága között. Érdekes volt azt szemlélni, hová fajul, mit mond ki a mozi a megosztó témákról. Hiszen Fabijan atya a maga szűk közegében kis túlzással istent játszik, amennyiben a gyerekvállalás döntésének szülőktől történő elragadása tekinthető annak.

A  pap gyermekei (Svecenikova Djeca)Ebbe nem meglepő módon beletörik a rendező, Vinko Brešan (SzemtanúkHogyan kezdődött el a háború) bicskája. Nem lehet ennyire árnyalatok nélkül vizsgálni a születésszabályozás kérdését, de én úgy érzem, nem is ez volt a készítők célja. A pap gyermekei egy frappáns, de nem reális ötleten alapszik – nevezetesen az egyház és a szex viszonyán –, abból viszont a humor szintjén kihozza maximumot. Eközben végig általánosít és sztereotipizál, ezzel pedig biztosan megsért néhány nézőt, mégis szerintem jó szándékú marad, hiszen elgondolkodtat a problémán.

Mindent összevetve sokkal inkább mediterránnak – és elsősorban franciának – találom a filmet, mint balkáninak. Tavaly a Templom a dombon más műfajban ugyan, de egyértelmű kapcsolódási pontjai ellenére sokkal negatívabb képet festett az egykor Jugoszláviaként létező térségről. A két alkotásra leszűkítve egészen egyértelmű Horvátország helye a kontinensen, és teljesen időszerű volt tavaly a dalmát ország csatlakozása az Európai Unióhoz.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com