Az internet cicafetisizmusa Kevin Spaceyt kandúrrá változtatta a Kilenc életben, ami elsősorban Barry Sonnenfeld rendező macskapiszkaként értelmezhető. Ironikus, hogy szinte csak a főszereplő Szőrmók úr cukisága az egyetlen élvezhető dolog a filmben.
Cicás videóval mindent el lehet adni – tartja a mondás az online marketingesek körében. Az alaptételt idén Hollywood megpróbálta szélesvászonra adaptálni – a jegypénztári adatok szerint sikertelenül. Mi lehetett a baj? A látottak alapján a cicás videóbetéteken kívül minden.
Pedig kipróbált receptekből dolgoztak az alkotók. Öt forgatókönyvíróra mondjuk talán nem volt szükség ahhoz, hogy összegyúrják a Nicsak, ki beszél!, a Garfield és az Eszeveszett birodalom történetét – nagy kár, hogy a Macskarisztokraták nem jutott egyikőjük eszébe sem. A nagy létszámú írócsapat önmagában intő jele annak, hogy valami baj van a filmmel. Mindenesetre a készítők elsősorban az Eszeveszett birodalmat vették alapul, a dramaturgia szinte egy az egyben követi a Disney 2001-es meséjét: az önző zsarnok lelke az általa semmibe vett állat testébe száll, hogy aztán az új helyzetben átértékelje az életét, és ráébredjen a család fontosságára.
Az önző zsarnok jelen esetben Kevin Spacey, az állat láma helyett cica, a helyszín az Andok helyett New York. A koncepció nagyjából arra épül, hogy a macskák – akármennyire is szeretjük őket – alapvetően pont ugyanolyan jellemmel rendelkeznek, mint egy egoista vállalatvezető. A poénok forrása az új testben történő ügyetlenkedés, a megváltozott életformával járó kellemetlenségek, valamint az az abszurd látvány, ahogy egy macsek emberi viselkedésmintákat vesz fel – a felsoroltakon alapvetően lehet nevetni. Vannak tehát jó pillanatai a filmnek, és külön dicséretet érdemelnek az állatidomárok, a főszereplő macskát hihetetlenül jól terelgették. Számítógépes trükkre csak ritkán volt szükség (persze mindig látszódott), összességében Szőrmók úr végig irtózatosan cuki volt.
„Értettem a maró iróniát, csak épp nem találtam viccesnek.”
A probléma minden mással van. Önmagában visszás azt mutogatni, milyen sanyarú sorsa van Manhattan 7. leggazdagabb családjának, hogy milyen rútul elbánt az élet a multimilliomos vállalatvezető lányával és feleségével. Egészen döbbenetes a Kilenc életben a főszereplő kálváriájának tétje: macskaként nem tudja keresztülvinni tervét, hogy felépítse Észak-Amerika legnagyobb felhőkarcolóját – előfordulhat, hogy csak a második lesz az, te jó ég! Sőt még az is megtörténhet – karfába markoló izgalmak közepette –, hogy a céget a tőzsdére viszik, és így több millió dollár haszon árán a családfő kisebbségi tulajdonos lesz! Az, hogy ez a dráma egy családi vígjáték fő problematikája lehet az Egyesület Államokban, kiválóan rávilágít, mégis hogyan érhet el Donald Trump ekkora népszerűséget elnökjelöltként.
A szereplők semmit nem tudnak kezdeni a légből kapott bonyodalommal, ezért már-már börleszkig süllyedve túljátsszák szerepüket. Jennifer Garner a megszokott módon irritáló, a legrosszabb azonban egyértelműen a kislányt játszó Malina Weissman. Kevin Spacey legnagyobb szerencséje, hogy többnyire kómában fekszik, így csak kevésszer látható a kvalitásaihoz képest megalázó szerepében.
Az átlagemberre nézve sértő a Brand-család drámájából filmet készíteni. De ott a végtelenül cinikus csattanó: a cicás videók. Barry Sonnenfeld (Men in Black – A sötét zsaruk, Szóljatok a köpcösnek!) többször beemeli a történetbe az átlagember online macskafetisizmusát – mindegyik alkalommal önfeledten nevetnek az epizódszereplők Szőrmók úr Youtube-videóin. Míg tehát az elit felhőkarcolókat épít kedvtelésből, mi elnevetgélünk a kiscicákon – akár a moziban, akár az interneten. Értettem a maró iróniát, csak épp nem találtam viccesnek.
