Kritika

„A kurvák királynője leszek!” – Madame Claude

madame claude

Érdekel, hogy egy erős, ambiciózus nő, egy igazi csúcsragadozó hogyan vág utat magának egy hírhedten macsó világban? Ha a válaszod igen, akkor a Madame Claude a te filmed. És ráadásnak még egy izgalmas bűnügyi történetet is kapsz.

A 60’-as évek elejének Párizsában járunk, ahol nincs még szabad szex, és szóba sem kerülhet a feminizmus. A férfiak világa ez, ahol nőknek nincs beleszólása az ügyekbe. Na, és ekkortájt hálózza be Párizst Madame Claude (Karole Rocher) virágzó luxus call girl hálózatával, melynek polipcsápjai a felső tízezerbe, és még azon túl is nyúlnak. Máig homály fedi, hogy ez a mélyről jövő, egyszerű ám rendkívül ambiciózus nő hogyan volt képes a kétszáz, gondosan kiválogatott prostituáltat foglalkoztató hálózatát megszervezni a semmiből. De felépítette és gyönyörű, okos, intelligens fiatal lányokkal hosszú éveken át működtette, a francia hatóságok pedig szemet hunytak fölötte információszolgáltatás fejében. Madame Claude önéletrajzi beszámolója szerint  kliensei közé tartozott a francia politikai elit tagjain kívül John Kennedy, Irán sahja és Marc Chagall éppúgy, mint a jordán király.

madame claude

Sylvie Verheyde hatodik filmje Madame Claude – eredeti nevén Fernande Grudet – igaz történetén alapul. Grudet asszony munkássága úgy beleivódott a francia legendáriumba, hogy Madame Claude címmel 1977-ben készült már róla film. De míg annak idején Just Jaeckin – a hírhedt Emmanuelle filmek rendezője – szaftos szexjelenetekre hegyezte ki a filmjét, addig a netflixes alkotás a felső tízezer bujálkodása helyett a call girl hálózat sötét oldalát mutatja be. Sylvie Verheyde jól ismeri ezt a világot, mert a nagymamája és unokanővére is prostituáltként dolgozott, és a 2016-ban készített Sex Doll című filmjében már foglalkozott ezzel a témával.

A rendezőnő izgalmas bűnügyi keretbe ágyazott története

– kihagyásokkal ugyan, de – mintegy negyedszázadon át követi nyomon Fernande Grudet életét. Filmjét egy megtörtént eseményre, az Alain Delon testőrének, Stefan Markovic meggyilkolását követő nyomozásra építi fel. A legfelsőbb körökben szexorgiákat rendező, majd az ott titkon készült fotókkal elit politikusokat megzsaroló Markovic gyilkossági ügyének szálai közé Madame Claude lányai is végzetesen belegubancolódnak, sötét fényt vetve ezzel „Franciaország madamjára”. És mindemellett még ekkor bukkan fel Madame Claude mellett egy titokzatos lány, Sidonie (Garance Manillier), akiről a madám mindvégig képtelen eldönteni: igaz barát vagy a legádázabb ellensége – de azt el kell ismernie, hogy a luxus prostituáltnak állt Sidonie még a legszuperebb lányai között is igazi „puncicsoda”.

Bár Sylvie Verheyde filmje Párizs legkiterjedtebb call girl hálózatáról, és annak ambiciózus madamjáról szól, mégsem a szex viszi benne a főszerepet. Láthatunk ugyan visszafogott szexjeleneteket – na, időnként azért durvábbakat is –, ám annak ellenére sem az együttlétekről szól, sokkal inkább a hálózat működéséről, a luxus prostituáltak magasrangú használóiról, és arról a miniszteriális-rendőrségi-hírszerzői-alvilági háttérről, ami ezt az egészet mozgásban tartja, és profitál belőle. A film izgalmas atmoszférájú körképet nyújt a Pompidou-korszak ’60-as évek végének, ’70-es évek elejének francia felsőtízezréről és alvilági köreiről. Szilánkosan beépülve Fernande Grudet valós élettörténetébe, ebből a világból bontakozik ki egy enigmatikus, több szálon futó bűnügyi történet, Madame Claude-dal a középpontjában. Giscard d’Estaing 1974-es hatalomra kerülésével azonban fordul a kocka, és a rendezőnő nagyon is átélhetően mutatja be azt a zavarodottságot, amit az elnökváltás, és egyben korszakváltás jelent a hatalmi struktúrában –

s ami végső soron Madame Claude történetét is átírja.

Bűnügyi történetnek is érdekfeszítő, ám Sylvie Verheyde filmjének igazi erénye az a finom női lélekrajz, ahogy Madame Claude, alias Fernande Grudet bonyolult és ellentmondásos személyiségét megjeleníti. A rendezőnő kitűnő lélekábrázolással építi fel a vidékről 17 évesen fővárosba keveredett Fernande sorsát, aki újszülött kislányát az anyjára hagyja, hogy született intelligenciával és hatalmas ambícióval karriert és pénzt csináljon. Verheyde többek között a szélsőséges indulatokra is hajló Madame Claude belső monológjaival építi fel a karaktert: „A férfiak kurvaként kezelnek minket, de nem leszünk áldozatok! A testünket fegyverré formálom, hatalmat szerzek, és belülről cseszem szét!” Fernande Grudet ezzel a feminista kiáltványnak is beillő harci üvöltéssel indít, és jut el Madame Claude-ként a „lányai” által nyújtott szex révén a hőn áhított pénz és hatalom birodalmába, cserébe a titkok őrzéséért.

Sylvie Verheyde érzékeny megvilágításban láttatja őt a prostituált „lányairól” maximálisan gondoskodó madamként, – ám aki kudarcos anyaként saját, időközben felnőtt lányával képtelen mit kezdeni. De láthatjuk Madame Claude-ot megcsalt szeretőként is, hisztérikus fúriaként törni-zúzni. Szívesen szabadulnánk erőszakos, akarnok személyiségétől, mégis némiképp vele érzünk, mert a film során Léo Hinstin kamerája többször is ráközelít Madame Claude arcára, szemére, finom gesztusaira, és mélyen átérezzük a benne dúló indulatokat. Nagy segítséget nyújt ehhez Karole Rocher, aki egészen kitűnő alakítást nyújt a világot uralni akaró, de magát végzetesen elbízó, öntelt Madam Claude szerepében, akinek aztán a saját bukását is el kell szenvednie. Mert a kockáztatás nagy bukással is járhat, miként azt Giscard d’Estaing színrelépése bizonyította is. Na meg aztán jött a szexuális forradalom is… Ám, aki kíváncsi arra is, előtte mi volt, semmiképp ne hagyja ki a Madame Claude-t!

Argejó Éva

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés