Kritika

A pókasszony méregcsókja – Madame Web

„Nézd, anya, végre csináltak egy filmet a kedvenc képregénykarakteremről!” – mondta nulla ember a Madame Web láttán. A Sony újból pöcegödörben landolt, bár ambíciói a talajszintet se haladták meg.

Különösen rossz évet tudhat maga mögött Hollywood, ugyanis rengeteg biztosnak tűnő projektje bukott hatalmasat, több száz millió dollárnyi veszteséget termelve. Ezek közül kiemelkedtek a szuperhősös tartalmak: ha nem számítjuk a pandémia időszakát, hosszú esztendők után megvoltak a Marvel első bukásai A Hangya és a Darázs: Kvantumánia és a Marvelek képében, de a DC is brutálisan rosszul teljesített a Flash-sel, a Kék Bogárral és a Shazam! vagy az Aquaman folytatásaival.

A trend, amely eddig bebiztosította, hogy a hordó legaljáról előbányászott karakterek is kasszasikerek legyenek, véget ért. A 2024-es évben pedig a Sony is megihatja ennek a levét. A stúdió a színész- és írósztrájk miatt taktikusan idénre időzítette három szuperhősprojektjét: a Madame Web után jön a Kraven, a vadász, majd a Venom harmadik felvonása. Mindössze egyetlen hivatalos Marvel-univerzum produkcióval kell megmérkőzniük, a Deadpool és Rozsomákkal, mely a nosztalgiamajomkodás miatt valószínűleg minimum egymilliárd felett hoz a pénztáraknál. De ennyi, és nem több. Az alműfaj, ami bőven a fásultság jeleit mutatta, és amelynek közönsége eléggé elpártolt az ipari módon formára gyártott blockbusterektől, feltehetően 2024-ben fog végleg kifáradni. Hiszen

a Sony Marvel-mellékvágánya biztosan nem kelti fel újra az érdeklődést, sőt, mélyíti majd a közömbösséget.

A stúdiónál legalább hat éve kitalálták, hogy bár kölcsönadják Pókember karakterét a Disney-nek, a figura köré vont képregényalakokkal még mindig a Sony rendelkezik. Így jöhetett létre egy olyan filmfolyam, amely a hálószövő körül bonyolódik, csupán pont Peter Parker az, aki egyszer sem bukkan fel bennük. Helyette találkozhatunk az ellenfeleivel, az antihős Venommal, a vérszívó Morbiusszal, most pedig egy olyan mellékkarakterrel, mint Madame Web.

Az eredeti kötetekben egy öreg médiumnőről van szó, aki amellett, hogy vak és mozgássérült, a jövőbe lát és telepatikus képességekkel rendelkezik. Nem igazán az a figura, amely egy mozgalmas akciófilm központi alakja kéne, hogy legyen – ám a Sony-nál rafkósabbak a kreatívok. Rögtön fel is kérték az Egyiptom istenei, Az utolsó boszorkányvadász, valamint a Morbius forgatókönyvíróit, hogy betonbiztos legyen a siker. A csaj power jegyében pedig két tapasztalatlan írónőt is maguk mellé vettek: egyikük a film rendezője, S.J. Clarkson, aki sokéves tévés munkái után most mutatkozik be a nagyvásznon.

Mindezt azért volt fontos elmondani, hogy láthassuk, mennyire sok kreatív energiát fordít a Sony arra, hogy egy szórakoztató akció-kalandfilmmel kápráztassák el a kikapcsolódni vágyó mozinézőket. A Madame Web szinte hiánytalanul hozza azt, amit már megszokhattunk a szuperhősös produkcióktól – a kétezres évek közepéről. A keményvonalas képregénybújóknak ismerős név, egy-két jól menő színész, rengeteg áthallás érdekesebb dolgokra (Pókember édesanyja és nagybátyja is megjelenik), egészen béna látvány és felszínes történetmesélés. Az egész mozi olyan alacsony színvonalú helykitöltő gyorskaja, amit már ciki kiadni ennyi jól sikerült adaptáció után.

Egy nyomokban szekunder szégyent ébresztő alibizés, amihez egyaránt túl fáradtak az alkotók és a fogyasztók.

Hogy egy menő főszereplőt hozzanak létre, Cassandra Webb (igen, ez a neve, és Dakota Johnson alakítja) egy vakmerő, nagyszájú mentősnővé vált, aki egy balesetbe forduló hősiessége nyomán a Next: A holnap a múlté című elfeledett sci-fi film főszereplőjének képességét sajátítja el. Nem, itt nem Nicolas Cage furcsa frizuranövesztésére kell gondolni: Cassie előre látja a közeljövőt, így képes a veszélyes pillanatokat csírájukban elfojtani. Lesz is gondja: három fiatal lányt ugyanis egy Pókemberre igencsak hasonlító valaki üldöz. Ezekiel Sims (Tahar Rahim) és Cassie múltja régre nyúlik vissza, ugyanis (a mémmé vált mondat szerint) a fickó ott volt az Amazonasnál a nő édesanyjával, aki pedig pókok után kutatott, közvetlenül a halála előtt.

Ha a fekete pókarctól való, repetitív menekülés nem is okoz feszültséget, a karakterek pedig rém sematikusak, az idővel történő variálásban igenis volt lehetőség. Az alkotók előtt elég komoly játéktér nyílt meg a koncepciónak köszönhetően, amely rengeteg fordulatnak adhatott volna alapot. Elég csak az elmúlt évek időhurkos filmjeire gondolni: egy Boldog halálnapot!-színvonal és több humor még jól is állt volna a Madame Webnek. Központi szereplőink közül ugyanis csak Cassie az, aki bármiféle emberfeletti tulajdonsággal rendelkezik, újdonsült „kishúgai” (akiket a film végén kínos módon a családjának hív, holott csak pár napja ismeri őket) viszont a hazug marketing sugallása ellenére nem válnak Póknőkké. Az ökölharc tehát nem játszik, már csak ebben is formabontó lehetett volna a film:

itt a nők nem az erő, hanem az ész és a csapatmunka révén győzedelmeskedhetnek.

A szkripthez azonban a négy nagyokos elfelejtett kitalálni izgalmas karakteríveket, vagy bármiféle olyan elemet, amelyet a mozinéző még nem láthatott. A három fiatal lánynak kemény egy-egy tulajdonságát ismerjünk meg, a főgonosznak pedig még annyit se. Világi parája, hogy megakadályozza saját halálát, amellyel éppen előidézi azt. Sorsának fintora tálcán kínálja magát a dramaturgia előtt, de ezt sem képesek kellő hatásfokkal érzékeltetni. Minden csak olyan ütemtelenül és érdektelenül zajlik, a vágás és a széttartó jelenetek utóforgatásokról tanúskodnak.

Eleve nevetséges a cselekmény, hiszen arra kell kifusson, hogy a főszereplőt megvakítsák, tolószékbe tegyék, és egyfajta mentális mágussá formálják.

Mivel emiatt nem fog működni a female empowerment, emiatt a Madame Web nem tolja a néző arcába a szereplők nőiségét. Egyáltalán nem kérkedik azzal, hogy nemük vagy akár bőrszínük alapján ítéljük meg a karaktereket. Cserébe nem mutat fel mást sem, és ez nagyrészt a félrecastingnak köszönhető. Tahar Rahim elismert európai színész, itt viszont csapnivaló az alakítása. A mostanában eléggé felkapott bombázó, Sydney Sweeney egy szemüveg mögé rejtőzve próbál introvertált lúzert játszani, hiába. Ha a szponzorként többször felbukkanó Pepsit is szereplőként számoljuk, ott igazán nagyot ment a művész, hiszen a főgonoszt is technikailag egy hatalmas marketingfelirat győzi le.

Dakota Johnson próbálja menteni, amit lehet, bár annyira nem jó színésznő, hogy elrejtse, mennyire nem kedveli ezt a filmet. Ha összezárták volna Adam Scott figurájával, még értékelhető alkotás is lehetett volna belőle. Így viszont a Madame Web csak egy eredettörténet egy olyan karakterhez, akit egy kommersz akciómoziban próbálnak beemelni a mainstreambe. Hálózat asszony azonban csak vicc tárgya lett, mert akkor érkezett, amikorra az emberek már kiábrándultak a félvállról vett klisédömpingekből.

A Madame Web február 15-től látható a magyar mozikban.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com