Fókuszban Kritika

Magánnyugdíjpénztár – A tolvajok királya

Ha egy klasszikus tolvajfilm és egy múltidéző nagypapa-film keresztmetszetére gondolunk, egy izgalmas sztorira számítunk. A tolvajok királya azt mondja: Nem úgy van az, kisunokám!

2015-ben Anglia legnagyobb volumenű rablása zajlott le a londoni elitnegyedben, a Hatton Gardenben, amely során közel 200 millió fontnyi pénzt, gyémántot és kötvényt tulajdonítottak el. A meglovasított értéken túl az igazi szenzációt a tettesek maguk jelentették. Egy nyugdíjas korú banda írta be magát az ország történelemkönyvébe, történetük pedig akkora visszhangot keltett, hogy a filmkészítők fantáziáját is megragadta. Több kisebb költségvetésű tévés adaptáció után az eddigi legnagyobb presztízsű feldolgozás, A tolvajok királya is bepillant minden idők leglazább nagyfaterjainak attrakciójába. 

Brit sztárparádé a javából: a főkolompos Brian Reader szerepében Michael Caine Szemfényvesztőkben látott-utált karakterét teszi szimpatikusabbá. Jim Broadbent a Harry Potter-széria kettyós Lumpsluck professzorának radikálisabb énjét mutatja Terry Perkins teljesen hibbant, pszichopata nagyapójának bőrében. És ha már varázsvilág, Dumbledore is tiszteletét teszi: Michael Gambon egy teljesen karakteridegen szerepkörben, az inkontinenciával és gyengeelméjűséggel megáldott Billy Lincolnként lopja el rendre a showt. 

Az Ember a magasban című dokumentumfilmjével Oscart, A mindenség elméletével pedig hírnevet szerző James Marsh rendező igyekezett megfelelni a zsáner Ocean’s-széria által felfrissített követelményeinek.

Gyorsmontázs, feszültségnövelő swing aláfestés, nagy rákészülés és végül egy trükkös betörés.

Minden adott tehát a szórakozáshoz, egy „nyugger-heist” műfajturmixhoz, ami valóban létre is jön, csak sokszor a kifejezés pejoratív értelmében. 

Égbekiáltó a logikai zűrzavar: Daredevil reciproka, az e-géniusz Basil (Charlie Cox) a percek óta sivító riasztót csak azután hatástalanítja, hogy már felébresztette az őrszemet, a narkolepsziás, „süket-mint-a-nagyágyú” apót (Tom Courtenay). A tolvajok királya ismeri a műfaj, és egyáltalán a betörések kulcsmomentumait, mégis rendre kiröhögi őket. Az elméletileg rutinos vén rókák mintegy muszájból belenéznek az összes helyszíni kamerába, pubokban és míves vendéglőkben fennhangon diskurálnak a zsákmányról, és elzavarják az egyetlen tagot, akinek volt esze álruhába bújni, és akit emiatt nem tud azonosítani a rendőrség. 

Félreértés ne essék, ikonikus színészek rutinból hozzák le nagyszerűen a dolgukat. Humoros jelenetek sorában tündökölnek, amelyekben maga a koruk a komikumforrás. A  Last Vegas legendáival ellentétben még Gambon karaktere sem válik karikatúrává, pedig Billy maga a kétlábon járó, nyugdíjas vicc.

Játékuk inkább hat önnön virágkoruk vicces nekrológjának, akárcsak a Vén rókák hasonló zsánerdarabjában.

A tolvajok királya legnagyobb problémája mégis az, hogy ezt a múlthoz való ragaszkodást viszi túlzásba.

A csapat belső konfliktusai érezhetők, de nem érthetők, hiszen sejtjük, hogy korábban történt pár olyan balhé, aminek nyomán megrendült belső kohéziójuk, de erről még egymás között is rébuszokban beszélnek. Sejtjük, hogy voltak már ennél rázósabb helyzetben, hiszen inkább szendvicseznek a feltört páncélteremnél, mintsem remegnének az idegtől. Azt viszont pontosan tudjuk, hogy a nagy veteránok mind letettek valamit az asztalra. Míg a film belső narratívája magyarázatok nélkül hánykódik, addig a tudvalévőt lépten nyomon alátámasztják az alkotók.

A tolvajok királya mechanizmusa olyan, mint egy magánnyugdijpénztár: azt adja vissza, amit belefektetettek a színészek a hosszú évek alatt, a karrierjüket és a tekintélyüket.

Bejátszásokat látunk Az olasz melóból (Caine) vagy épp A hazudós Billyből (Courtenay), ami szép tisztelgés ugyan, de jelen film kapcsán teljesen irreleváns, hiszen e történetnek nem a nagy színészek biopicjének kellene lennie, hanem egy dokumentált eset feldolgozásának.

Gyorsvágás ide, suspense-teremtő zene oda, egy unott, amatőr hibákat vétő csapat álmosító nemtörődömsége miatt nem tudok tűkön ülve várni a csattanóra, inkább fészkelődök, mert bökdösi a tomporom a nosztalgiavasút percről percre kényelmetlenebb ülése. A tolvajok királya egy tisztes jutalomjáték Caine csapatának, de tiszteletlen feldolgozása egy hírhedt történetnek. 

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel a PPKE kommunikáció szakos, filmen és újságíráson specializált hallgatója. Ha egy filmben egyszerre jelenik meg a misztikum és a társadalomkritika, nála tuti befutó.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..