Kritika

„Ne hisztizz!” – Magasságok és mélységek

Ki ne látott volna már életében elszánt hegymászókról szóló filmet? Valamennyit a faggyal, jéggel és oxigénhiánnyal való küszködés, a csúcs meghódításának vágya, a győzelem reményébe vetett hit hatja át. A Magasságok és mélységek azonban az otthonmaradottakról szól.


Hirdetés

A hegymászófilmek végén jó esetben villanásszerűen láthatjuk még a súlyos fagyási sérülésekkel, netán lefagyott testrészekkel hazatérők képeit is megrendült családjuk körében, ám a hangsúly végső soron mindig az emberi akarat diadalmaskodásán van. Az eddigi legeredményesebb, Csíkszeredáról elszármazott magyar hegymászó, Erőss Zsolt (Trill Zsolt) nevének hallatán is egy ilyen győzedelmes hangvételű posztumusz alkotást képzelnénk el róla – de Csoma Sándor filmje ehelyett az otthonmaradott családról szól. A hegymászást kedvelő, első nagyjátékfilmjével most debütáló rendező – bevallottan A Hópárduc felesége című, Sterczer Hildával készült interjúkötettől inspirálva – más perspektíváját választotta Erőss Zsolt bemutatásának. Életét és – a Himalája megmászásakor 2013-ban bekövetkezett – halálát a két kisgyermekükkel özvegyen maradt Sterczer Hilda (Pál Emőke) gyászfeldolgozásának történetébe ágyazza. Ilyképpen Hilda a film főszereplője, ám Erőss Zsolt – ha csak szellemiségével is –, központi alakja marad a történéseknek.

Erőss Zsolt halálát követően Sterczer Hilda megosztó személyiségnek bizonyult a közvélekedésben éppúgy, mint a médiában, melyet ő hamis és gusztustalan világnak aposztrofált, ahová nem erény bekerülni. Emlékezetes, hogy a gyászoló özvegytől könnyeket vártak férje halálhírére, a hegymászók azonban – miként Hilda is –, azzal a haláltudattal élnek, hogy aki csúcsot indul hódítani, nem biztos, hogy valaha is hazatér. „Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy az élet törékeny” – vallja szokatlan őszinteséggel az interjúkötetében, mintegy

megválaszolva ezzel a hegyeket megszállottan hódítani vágyó Erőss Zsolt esetleges felelőtlenségét firtató vádakat is.

Csoma filmje mindvégig hűen adja vissza Hilda már-már ridegségnek ható keménységét, melyet annakidején oly sokan közönyként könyveltek el. Hiszen a harsány, tényekre fittyet hányó médiában elsőként ő mondta ki: „Tudjuk, hogy ez mit jelent”, nincs az a mentőakció, amely képes lenne a Himaláján rekedt férjét lehozni a körülmények ismeretében. Ám a film legnagyobb erénye, hogy e keménység mögött a rendező képes megmutatni Sterczer Hilda bonyolult személyiségének mélyebb lelki rezdüléseit és hangulatváltozásait Pál Emőke egészen kimagasló színészi alakításában. Így Hilda lelkiállapotának átéléséhez még azok a némiképp erőltetett jelenetek sem hiányoznának, mint Zsolt ruhájának szagolgatása vagy a jégszekrénybéli hóvakarászás.

Csoma az özveggyé vált Sterczer Hilda és elárvult óvodáskorú kislányának belső lelkifolyamatait, gyásszal való megküzdésüket a gyötrelmes hétköznapok történéseibe ágyazottan vizualizálja szinte dokumentumfilm-szerűen. Családi fotók és valódi hegyi felvételek segítségével azonban képes életre kelteni korábbi kapcsolatukat is, azt a családi dinamikát, amely a férj és apa halálával számukra örökre megszakadt. E felvételeken felidéződik Hilda hegymászóvá érésének története is, mely kimagasló képességén túl Erőss Zsolthoz kötődik. „Jó tanítvány voltam” – mondja szerényen az újságíró dicséretére, miszerint a legjobb magyar hegymászónő ígéreteként a Himaláját is meghódíthatta volna. A gyerekei születésével azonban el kellett gyászolnia korábbi hegymászó életét.

Csoma filmje több ponton is érzékelteti azt az Hildában felgyülemlett feszültséget, ami emiatt azóta is dolgozik benne, s most azzal is szembesülnie kell, hogy férje elvesztésével énjének egy újabb darabja is elvész.

A rendező – Szántó Fanni dramaturg közreműködésével – olyan érzékletesen és átélhetően jeleníti meg a gyászolás egyes fázisait, hogy filmje akár egy gyászfeldolgozó-képzés oktatófilmjéül is szolgálhatna. A Magasságok és mélységek egyik legszebb jelenetében a gyász korai szakaszára jellemző mágikus gondolkodás megnyilvánulásaként ilyen a halott jelenlétének érzékelése, amikoris Hilda zaklatott álmában Erőss Zsolt egyszer csak betoppan a házba és ők boldogan ölelik meg egymást. Csoma Sándor érzékenységgel és mély empátiával áthatott filmjét tovább erősíti, hogy – Sterczerrel együttműködve –, a rendező beépítette fogatókönyvébe a Tapolyai Emőkével (Tóth Ildikó), Hilda pszichológusával való beszélgetéseket, melyek mélységében világítanak rá a fiatal nő lelki vívódásaira, vallási meghasonulására, úttalan utakon való lelki bolyongására, miközben a környezete elvárásainak és a média kíméletlen nyomulásának is meg kell felelnie.

Mindemellett Hildának az apa nélkül maradt kis Gerda (Nagy Enikő) övétől éltérő gyászával is meg kell küzdenie, ami igencsak emberpróbáló feladat számára. S bizton elmondható, hogy a Pál Emőke által erőteljesen megformált Sterczer karakter mellett a film másik nagy ajándéka ennek a hatéves kislánynak a színészi alakítása, aki – ha néha talán kicsit koravénnek is tűnik –, igazán remekel az apját elveszített kisgyermekként.

Gyászfolyamatukat Tóth Levente operatőr segítségével a rendező egészen eredeti vizuális megoldással, a képarány változtatásával is érzékelteti,

Hilda kezdeti lelki magábafordultságát a képmező folyamatos szűkülésével jelzi, míg magára találásával, a saját útja felismerésével kitágul a képmező is.

„Most úgy látom őt magam előtt, mint egy prizmát, amelybe belefut a napfény, aztán színeire bontva szétszóródik.” – így emlékezik Erőss Zsoltra Sterczer Hilda A Hópárduc feleségében. Csoma Sándor filmjében Hilda személyében olyan érzékeny, öntudatos nőt ismerhetünk meg, aki képes volt a legmélyebb gödörből kimászva talpra állni, és férje emlékének méltó megőrzése mellett új identitást építeni magának. A Magasságok és mélységek azért is különleges hegymászófilm, mert a természet, s különösen a hegyek szépségéről és a küzdésről éppúgy szól, mint a lemondásról, halálról és gyászról, az elengedésről és az újrakezdés kihívásáról. Ezt az üzenetet erősíti a film jövőbemutató, szép zárójelenete is.

A Magasságok és mélységek szeptember 22-től látható a mozikban.

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!