Kritika

A szeretet érintései – Magdolna

Bódi Mária Magdolna szentéletű lőporgyári munkás volt a II. világháború idején. Olyan ember volt ő, aki mindenkinek lelki támaszt nyújtott a bajban. De hű maradhat-e egy vallási hitéhez ragaszkodó nő a fogadalmához, amikor orosz katonák lepik el az országot?

Buvári Tamás immáron második nagyjátékfilmje Bódi Mária Magdolna igaz történetét dolgozza fel. Magdolnát kislánykorától mély vallásos hit hatotta át, a hitgyakorlásnak és mások megsegítésének szentelve rövidre szabott életét. Mi alakítja a sorsunkat: az Úr, az őseink vagy mi magunk? – töpreng el egy alkalommal Magdolna, és ez a kérdése mindvégig ott vibrál a levegőben. Különleges szerkezetű filmjében a rendező a lány két drámai napját mutatja be: egy napját 1933-ban, amikor 12 éves korában elmélyült imádsága jutalmául életét meghatározó, rejtélyes látomása támad, és 1945-ben az utolsó napját, amikor is az orosz hadsereg megérkezik a balatoni régióba, s ez a történelmi esemény elhozza számára az elkerülhetetlen halált.

A filmben e két idősík történései folyton folyvást átszövik egymást, s finom oda-vissza utalásaival és titkos jelentéseivel egybesodorja a gyermeki és a felnőtt Magdolna életének szálait. Ám e két nap egymástól elütő környezetével, stílusával és hangulatával mégiscsak két külön világot sejtet. Mert míg 1933-ban a kislány Magdi egy napsütéses, reményt keltő napra virrad, s egyből imába is mélyed, addig az 1945-ös napját bombák becsapódása,

fejvesztett menekülés és halál árnyékolja be.

Magdolna gyermekkora, bármilyen rideg, szűkös paraszti világban is élt, harmonikusnak és szeretettel övezettnek volt mondható. Köszönhető volt mindez a Káli-medence szépségének is, ahol kislányként a virágok és állatok szeretetében nőtt fel, s gyerekként még ügyesen színjátszott is. Már kislányként időnként látomásai támadtak, és felnőttkori vallási megszállottságának jelei is korán megmutatkoztak. Ám ennek ellenére sem vált kizárólag Istenhez fordulóvá, sokkal inkább az Isten által teremtett világban segítőként tevékenykedő Magdiként szerette őt a környezete, olyan gyerekként, mint aki nem szégyelli a szegények megsegítéséért a koldulást, és nem állt tőle távol az áldozathozatal sem. A tanító kérdésére, mit jelent, hogy „Isten saját képmására teremtette a világot”, Magdi korát messze meghaladóan egyfajta panteisztikus magyarázattal szolgálva az istenséget a mindenséggel azonosította.

Ám a vallási hit mellett izgatta a lét anyagi természete is, az iskola természettudományi szertárában ezért is veszi szemügyre oly mélyen elgondolkozva az emberi csontvázat. Kislányként különcnek számít ugyan a falujában, de szeretik, becsülik és csodálattal övezik a hétköznapi életükre irányuló látomásait. A 12 éves Magdi összetett személyiségének átélhetőségét a filmben mindenekelőtt Buvári Villő (aki egyébiránt a rendező kislánya) csodálatos alakításának köszönhetjük, akinek felesleges pózok nélküli, őszintén belülről fakadó,

természetes játéka nagyon is szerethetővé teszi számunkra Magdolnát.

Mivel a két idősík mindvégig váltakozik a filmben, s nem kronológiai sorrendben tárul elénk Magdolna élete, már a kezdetektől eltöprenghetünk azon a kérdésen, hogy vajon a mély, áhítatos vallásos hit segíthet-e a háborús borzalmak túlélésében? Már régen nem a napsütötte Káli-medencében járunk, ágyú dörög, és a légópince oltalmában egymásba kapaszkodnak az emberek. Magdolna itt is mindenki altruista segítője, ám a kislánykori csodálata ekkorra erősen megkopott, szentéletének identitása súlyos csorbát szenvedett.

Buvári Tamás a háborús áldozatok bemutatásával és jól elkapott emberi gesztusokkal átélhetően érzékelteti azt a folyamatot, hogy míg a nyugodt és kiegyensúlyozott faluban a kis Magdi látomásai és Jézus idézgetése kedves volt az emberek számára, addig a háború borzalmai közepette folytonosan citált bibliai idézetei már idegesítik és ingerlik a környezetét. Akár egy brechti tézisdráma főhősnője, Magdolna hiába próbálja meggyőzni őket, hogy az erőszak nem Isten bűne, és a halál egyben boldogság is, mert általa színről színre láthatjuk meg Istent, türelmetlenül és értetlenül elhajtják. Embertársai segítője ő most is, de már varázstalanítva, mert

a háború vérzivatarában megfosztatott a csodatevés képességétől.

A nők elleni háborús erőszak rengeteg áldozatot követelt, ám Magdolna halálát saját, választott sorsa okozta, talán ennek tudatában is volt a végsőkig halált megvetően elszánt. A 23 éves lányt a háború utolsó napjaiban egy erőszaktevő szovjet katona gyilkolta meg Litéren, miután a lány szembe szállt vele, élete feláldozása árán is védve a szüzességi fogadalmát. Bódi Mária Magdolna szentté avatását Mindszenty József kezdeményezte 1945-ben, 1990-ben ezt megújították, a kérés jelenleg a vatikáni Szenttéavatási Kongregáció előtt van, a végső döntést a pápa mondja ki.

A történelmünknek egy sötét korszakában – a ’30-as, ’40-es években – játszódó filmet „megemeli” és talán még hitelesebbé is teszi a fekete-fehér technika. Miként kis Magdiként Buvári Villő, felnőtt nőként Nagy Katica is kitűnő alakítást nyújt Magdolna szerepében: nem egy szentéletű nőt játszik el, hanem egy hús-vér embert, a maga hétköznapiságában. Mind Buvári Villőnek, mind Nagy Katicának nagyon erős kisugárzása van, amit különösen jól kiemelnek a fekete-fehér filmkockák, mert Tóth Zsolt operatőr komoly hangsúlyt fektetett az emberi arcok, a rezdülések ábrázolására. A rendező, Buvári Tamás az interjúkérdésünkre, hogy miről szól a filmje, így válaszolt: „…hisszük, hogy az érzelmekre ható, szuggesztív képeken keresztül olyan dimenziók nyílhatnak meg a nézők számára, amelyek szavakkal nem elmondhatók. Ehhez a drámához, vagy inkább görög sorstragédiához, jól áll az emberi arcot középpontba állító fényképezés, a meditatív tempó, a hosszabb beállítások”. S valóban, ez a balladai stílus teszi oly szerethetővé a Magdolnát.

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.