Kritika

Balsors, akit régen tép − Drága Elza!

Drága Elza!

Drága Elza!A magyar történelem talán nem a legalkamasabb arra, hogy alapjául szolgáljon egy hollywoodi értelemben vett háborús filmnek, a Drága Elza! ezzel  mégis bátran kísérletezik. Ezért is felháborító, hogy elsősorban olyan elemek miatt vérzett el Füle Zoltán próbálkozása, amiben alapvetően nem vagyunk, vagy legalábbis nem kéne gyengébbnek lennünk az amerikai filmeknél. Drága Elza! Ezt a naplót akkor kezdtem el írni, amikor elhatároztam: megöllek téged” − ezzel az ütős mondattal kezdődik a Drága Elza! Ekkor még nem sejtettem, hogy egyrészt a felvetésnek soha többet nem lesz igazi jelentősége, másrészt gyakorlatilag ez az utolsó frappáns és hiteles megszólalás a filmben. De ne szaladjunk ennyire előre!

Rögtön a harmadik jelenet például egy fantasztikus, a 300-ban feltalált, de 20. századi háborús filmre még nem alkalmazott harci snitt, ami annyira csodálatos, hogy tátva maradt a szám. Itt már megismerjük a főhőst, Lombos Mihályt (Makray Gábor), aki a csata után orosz fogságba esik. A vörös hadseregben taposónak, azaz emberi aknaszedőnek használják. A katona egyetlen célja, hogy hazajusson, e célért szinte mindenre képes, tetteit azonban úgy alakítja, hogy becsülete semmiképp ne sérüljön.

Drága Elza!

 

A Drága Elza! történetét azért nehéz érthetően összefoglalni, mert rendkívül sok holtága van. Például az elején a fő konfliktus alapja az, hogy Lombost nem engedik haza szabadságra. Utána egy ideig a főhős Elzával való viszonya okozza a bonyodalmat a történetben − ezeknek később semmilyen szerepük nincs. Közben megismerünk két mellékszereplőt, az érzelmileg megnyílni képtelen katonai rendőrség vezetőjét és szerelmét, az orosz felcserlányt. Ők az elején gonoszok, aztán jók, aztán megint gonoszok.

A történet keszekuszaságának oka, hogy a filmet 2008-ban találták ki, mégis csak mostanra lett kész. A probléma természetesen a finanszírozásból fakadt, és a Drága Elza! végül nem is állami támogatásból jött létre, ezzel elkerülték azt, hogy a Filmalaptól beleszóljanak például a forgatókönyvbe. Ezzel azt sikerült elérni, hogy igazolják a megújult filmfinanszírozás létjogosultságát.

„Már megint csak ügyeskedés, semmi több”

A Drága Elza! ugyanis annyira borzasztó szkripttel és dialógusokkal jött létre, hogy szinte minden értéke háttérbe szorul e hibák mellett. Ráadásul mindez kiegészül csapnivaló színjátszással és színészvezetéssel. „Üres csengő szavak ezek csupán” − reagál egyszer Lombos Mihály irreális pátosszal a hangjában, és kis túlzással itt minden mozdulat és minden kimondott szó ilyen. Hamis az összes idegen nyelvű megszólalás, kihallom a magyar akcentust még az orosz nyelvből is, pedig nem is beszélek oroszul.

Egy feszült háborús filmben nincs nagyobb illúziórombolás, mint amikor a közönség egy része felnevet egy jelenet gagyiságán. És most képzeljük el, hogy ez nem a smink, a művér, a robbanás vagy a csatajelenet miatt, hanem a szereplők miatt van! Merthogy éppenséggel a felsoroltak mind jók, nagyszerű például az operatőri munka, és kiválóak a jelmezek. A látvány tehát részleteiben szinte kifogástalan (kivéve a túlzott füst- és tűzhasználat), noha hiányoznak a nagy, monumentális csatajelenetek, azonban ez valahogy nem olyan zavaró, mert maga a történet egyszemélyes.

Drága Elza!

A magyar film balsorsát szimbolizálja a Drága Elza!, mert hiába vettek részt jó szakemberek az elkészítésében, egy író nélkül mindez kárba veszett. Abban is elkelt volna a segítség, hogy valami magyarság cseppenjen a történetbe. A háborús film mostohán kezelt, inkább zsánerkeveredéssel felbukkanó műfaj (A tizedes meg a többiek) a magyar filmtörténetben, ezért is hat keserű meglepetéssel, hogy az első, műfajilag vegytisztának szánt, hollywoodi értelemben vett háborús filmünk nem a magyarokról és nem Magyarországról szól. Csak egy-két karakter magyar benne, az orosz hadseregről többet tudunk meg, mint a honvédségről.

Nem sikerült tehát az, amire egy évtizede az Ellenség a kapuknál képes volt: kitaposta az európai háborús film útját a megbékélés mentén. Szerintem a Drága Elza! éppen az ellenkezőjét valósítja meg. A 20. század eseményei után nekünk, magyaroknak kéne a leginkább figyelni arra, hogy ne hamisítsuk meg a történelmet – a Drága Elza! még erre se volt képes. A torzításnak vagy ferdítésnek csak akkor lenne értelme, ha valamilyen mértékben segítené történelmünk traumáinak feldolgozását, és erre sajnos nem alkalmas a film. A lezárás ugyanis hiába trükkös (noha mérhetetlenül elavult), valahogy nem viszi előre a nemzetet. Már megint csak ügyeskedés, semmi több.

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..