Fesztivál Fókuszban Moziban

„Neked anyád írja az önéletrajzodat?” – VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan

Áron 29 éves, volt ELTE filmszakos, a barátnője elhagyta, jelenleg munkanélküli, a szülei pedig egyre nehezebben tolerálják ezt a megfeneklett állapotot – ismerős, nem? Na, nem egy másik filmre gondolok most, hanem a saját életünkre.

Reisz Gábor a 2010-es évek mini Török Ferije: olyan nemzedéki közérzetfilmet tett le az asztalra, amelyben tűpontosan mutatja meg ennek a mai 20-as generációnak a parttalanságát, elkeseredettségét és nemtörődömségét, ám mindezt olyan sodró lendületű friss humorral teszi, ami egy pillanatra sem enged minket elcsigázódni, sőt, 96 percre arcunkra ragad egy félmosoly. Görbe tükröt állít elénk a film, ami időnként nem is tűnik olyan görbének.

Kívülről elkeserítőnek tűnhet ez a korosztály, Áron (Ferenczik Áron) szülei pedig ezt a nagyon aktuális nemzedéki konfliktust hivatottak megjeleníteni a vásznon. Bizonyára rengetegen a homlokukra fognak majd csapni „de hát az én anyám is pont ilyen” felkiáltás kíséretében Áron szüleit (Kovács Zsolt és Takács Katalin) látva, akik nagyon szeretnék, ha 29 évesen végre a saját lábára állna, de a kezét mégsem merik elengedni. A hibátlanul kidolgozott karaktereknek és a mindennapos, éppen ezért rettentő szórakoztató párbeszédeknek köszönhetően habos szájjal röhögünk azon, ahogy a hétvégi bableves fölött szembesítik aggályaikkal a szülők ezt a csellengő gyereket.

Áron eközben ugyanazt csinálja szombat esténként, mint a mai budapesti fiatalság java része, vagyis beül egy kocsmába a Kazinczy utcában és panaszkodik a haveroknak. Van, aki arról, hogy minden barátja külföldre megy, van aki arról, hogy multinál dolgozik, ahol a munka egyáltalán nem érdekes, sőt. Eközben egyik helyről megyünk a másikba, hogy a legutolsó éji zarándoklat a Wichmann ikonikus rántotthúsos-szendvicséhez vezessen, másnap pedig Isten hozott a magyar rögvalóságban, ahol a Munkaügyi Központ szerint egy bölcsésznek a legtesthezállóbb feladat az adatrögzítés. A sok ismerős szituációt időnként nagyon viccesen elhadart monológokkal tarkítják a szereplők, ezek közül magasan a legjobb Áron majdnem egyéjszakás kalandja, valamint a földrajztanár siráma.

van-valami-furcsa-es-megmagyarazhatatlan02-rBudapest mostanában dúskál a főszerepekben, maga Reisz Gábor és Ferenczik Áron is megtették már múzsájuknak a Nekem Budapest kisfilmjeiben. Természetesen nem a Szabadság-szoborról bevágott totálkép mondatja ezt velem, hanem az olyan finom, de mégis tipikus budapesti életérzést megragadó jelenetek, amiket egy itt élőnek nem kell magyarázni. Kár lenne tagadni, hogy ennek legjavát a BKV-járatain tapasztaljuk meg. Mindig van egy ordító félőrült a villamoson, nem vár meg minket a buszsofőr, ha látja, hogy futunk a busz után, és sokévnyi budapesti közlekedés miatt teheti fel magának Áron is a kérdést: miért félek az ellenőröktől, ha van bérletem? Az időnként keserédes, mégis olyannyira a sajátunknak érzett budapesti városképhez legalább annyira hozzátartozik még a bulinegyed, az elmúlt évek tömegrendezvényei (legyen szó a Critical Massról, diáktüntetésről vagy politikai demonstrációról), ahogy a kék buszok és a sárga villamosok.

Azt hittem, idén már nem jár nekünk több kiváló elsőfilm (Utóélet), mire jött a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan. Nemcsak azért érdemes megnézni, mert felsorolhatatlanul sok eredeti ötletet vonultat fel, legyen szó egy apró ajándékkaktuszról vagy a film végén futkározó stábról, hanem mert a korosztály, akiről szól, végre röhöghet egy jóízűt saját magán.

Piller Mónika

Piller Mónika az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve dán szakon. Szakdolgozatát az izlandi filmek és a globalizáció témakörében írta. Specializációja a skandináv film, a dokumentumfilm és az animációs film. Jelenleg a Magyar Televíziónál dolgozik szerkesztő-riporterként.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Hirdetés

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés