Kritika

Kellemes bariton – Magyar hangja…

Csapó András a Magyar hangja… című dokumentumfilmjével felültet minket a nosztalgiavasútra, és legendás magyar szinkronhangok segítségével idézi fel kedvenc filmélményeinket – miközben a szinkronszakma kulisszatitkait is felfedi. Feel good doksi a teljesség igényével, apróbb hiányosságokkal és sok-sok szeretettel.


Hirdetés

A hazai szinkron legendás (sőt egyenesen kultúrkincs), halljuk sokszor, mégis tömegek zúgolódnak a gagyi magyar hangokon – azt azonban senki sem vitatja, hogy egy-egy filmes karakter bizony zseniális magyar színészek hangján szól a fejében, legyen bármilyen nemzetiségű is a színész, aki életre kelti. Mindannyiunknak van csodás szinkronélménye, Magyarország ugyanis a szinkron országa, és még ha ma sokszor találkozunk is futószalagon gyártott, a képernyőről szinte leugró hangokkal, az nem elvitatható, hogy vannak idehaza, akik tudják, hogyan kell ezt jól csinálni, és időről időre meg is csillantják eme tehetségük. 

A film is kitér az örök dilemmára, amit filmkritikusként egyszerűen zárnék az eredeti győzelmével, de tény és való, hogy nekem is vannak olyan filmek, amelyeket valószínűleg kevésbé szeretnék, ha nem hallanám közben Kozák Andrást kifakadni, hogy „Ez nem a te szobád!”, vagy Haumann Pétert, amint keresi Sziamiaút. A mozit sosem látott, tévéből megismert filmek hőseit is automatikusan a magyar hangjukkal azonosítjuk: szerintem nincs magyar, aki tudná, milyen a hangja Bud Spencernek és Terence Hillnek,

mert mindenki Bujtor István és Újréti László hangján hallja a legendás „Jobb, ha Te mondod, ha Te hangod mélyebb”-jelenetet,

és persze hasonló a helyzet a rajzfilmekkel is. 

Ahogy azt a film producere, Kárpáti György megfogalmazta, az alkotók nem titkolt célja volt, hogy a magyar film régi adósságát pótolják azzal, egy egészestés dokumentumfilmmel tisztelegnek a csodálatos magyar szinkron(szakma) és annak valamennyi fantasztikus közreműködője előtt, és ebben remek társra találtak a rendezőben, Csapó Andrásban. A csapat jó érzékkel választott témát: a szinkron országában hálás feladat felébreszteni a nosztalgiát – a Magyar hangja… pedig olyan film, ami alatt a néző folyamatosan bólogat, és csalódik, ha a saját kedvencei nem kapnak helyet a válogatásban.

Bennem is volt hiányérzet – az én fülemben például Kautzky Armand selymes hangján szól, hogy „A nevem Bond, James Bond” –, de hamar be kellett látnom, hogy lehetetlen küldetés lett volna minden emblematikus hangot felsorakoztatni. Így is több tucat színészt vonultat fel a film, többet között Molnár Piroska, Szacsvay László, Bogdányi Titanilla, Csankó Zoltán, Csőre Gábor, Epres Attila, Galambos Péter, Gáti Oszkár, Hevér Gábor, Holl Nándor, Kálid Artúr, Kerekes József, Nagy Ervin, Pogány Judit, Seszták Szabolcs, Stohl András és Zsigmond Tamara is megszólal. A színészek nemcsak emlékeiket és véleményüket osztják meg velünk, de leghíresebb mondataik is felcsendülnek – a legkellemesebb részét adva ezzel a filmnek. Persze fontos a megszólalók szavaiból kirajzolódó üzenet is: micsoda alázat, micsoda munkamorál és micsoda szenvedély süt át a szavaikból –

még ha nem is vagyunk a szinkron nagy rajongói, a filmet megnézve biztosan megnő bennünk a tisztelet a szinkronszínészek munkája iránt.

Ennyi szereplőt a Magyar hangja… szokványos, beszélőfejes formátumban mutat be – e tekintetben lehetett volna bátrabb a film, és választhatott volna ennél eredetibb formát is, de szerencsére a tartalom annyira izgalmas, hogy nem túlságosan zavaró ennek hiánya. Persze nemcsak színészek vannak a vásznon: a dokumentumfilm példás alapossággal járja körbe a szinkronkészítés munkafolyamatát megszólaltatva szakembereket is. Arcot kapnak olyan szinkronrendezők és dramaturgok, mint például Báthory Orsolya, Dóczi Orsolya, Orosz Ildikó, Nikodém Zsigmond, Pataricza Eszter és Tóth Tamás, és a szakma nagy öregjeinek, Dallos Szilviának és Haber Ferencnek köszönhetően a szinkron hőskorába is elrepülhetünk. 

Történeti áttekintés, a szinkronkészítés metódusa, a szinkronizált filmek szerepe az idegen nyelv ismeretben, a szereposztás és a többi – Csapó igyekszik teljeskörűen körbejárni a témát, és valóban képbe hozni a nézőket. Akit kicsit is érdekel a téma, sokat tanulhat, akit pedig kevésbé, az elmerülhet abban a kellemes, nosztalgikus légkörben, ami végigvonul a filmen, és ami néhol jóízű poénokban csúcsosodik ki. A feel good érzés az első pillanattól az utolsóig velünk van: jól esik hát nézni – és hallgatni – ezeket az alkotókat, és könnyedén elrepül a játékidő 80 perce. 

A filmet a CineFesten tekintettük meg. További cikkeink a rendezvényről az alábbi linken.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!