Kritika

Megbuktunk történelemből – Magyarázat mindenre

magyarazat_mindenre_1_fullsize

A generációs közérzetfilmektől a társadalmi problématérképig: a Magyarázat mindenre Reisz Gábor eddigi legérettebb és legfontosabb filmje, amely egy ottfelejtett kokárdáról szól.

Reisz Gábor felnőtt. Első két nagyjátékfilmje, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, illetve a Rossz versek felnőni képtelen felnőtt férfiak csetlés-botlásáról szólt jellegzetesen magyar háttér előtt, de a hősök érzelmi útjára koncentrálva. Ezzel szemben a Magyarázat mindenre főhőse egy 18 éves fiú, akitől nem is elvárható, hogy önálló legyen – véletlenül mégis kirobbant egy közéleti botrányt. Reisz egy egykori léha kamasz empátiájával és egy felnőtt éleslátásával festi meg nemcsak őt, hanem a környezetét is; új filmben ugyanis az arányok is megfordultak. Eddig a privát történetekbe szivárgott be a közélet, a társadalmi válság és a generációs problémák, most legalábbis egyensúlyban van a kettő: a mindennapjaink és a lelki nyavalyáink visszafordíthatatlanul átpolitizálódtak, így egy mindennapokról és lelki nyavalyákról szóló filmnek is ezt kell tennie.

A Magyarázat mindenre akár az Elegem van mindenből címet is viselhetné, ugyanis a korábbiaknál jóval társadalmiasabb, súlyosabb (játékidőben is: két és fél órás) és keserűbb alkotás. Most is megkapjuk a jellegzetesen reiszes aranyköpéseket, kifakadásokat, szarkasztikus hangsúlyokat, de túl nagy a tét: a Magyarázat mindenre az ország végzetes megosztottságáról, a kommunikációképtelenségről, a mindennapokat átitató letargiáról, feszültségről, a mocsárról is szól.

Meg persze az érettségiről, ahol Ábel kokárdában jelenik meg és „megkukul”.

De lehet, hogy csak arról van szó, hogy kilenc év telt el a VAN, öt a Rossz versek óta, és már nem lehet ugyanolyan könnyed iróniával beszélni arról, hogy bölcsészként az adatrögzítői munka lehet számunkra ideális, meg hogy a reptérről befelé az akciós csirkehús plakátja fogad. A mai fiatalság nem a szerelme után futna külföldre, hanem egy felszabadultabb élet reményében, a boltban pedig minden annyira drága, hogy inkább visszatesszük a polcra. Az új példák kiragadott apróságok a Magyarázat mindenre-ből, amely a címéhez híven mindenről szól: hogy a politika a meghittnek induló családi beszélgetésekből sem maradhat ki, hogy a tanárok gúzsba vannak kötve és ki vannak égve az állandó szélmalomharctól, miközben az igazgató retteg a hatalomtól, hogy a politikusok megmagyarázhatatlan luxusban élnek, vagy akár arról is, hogy a Balatonnál idegen nyaralókban érdemes csak fürdeni, hiszen körbe van kerítve.

De azért a Magyarázat mindenre tartalmazza azt is, hogy a Gellérthegyen még lehet jókat iszogatni, akad néhány jó zenei fesztivál is,

bringával hasítani a nyári, budai éjszakában pedig semmihez nem hasonlítható élvezet.

A több szálon futó, egy hét eseményeit felölelő, széles tablóban helyet kap a fideszes építészmérnök apa (Znamenák István), a villámhárító szerepét betöltő anya (Urbanovits Krisztina), a liberális, fiatal történelemtanár (Rusznák András), az erdélyi, kormánypárti újságírólány (Hatházi Rebeka) és persze Ábel (Adonyi-Walsh Gáspár), akinek egyszerűen fogalma sincs semmiről, minden helyzetet a lehető legrosszabban reagál le, végzetes passzivitásában pedig sem az érzéseit, sem a gondolatait nem tudja megfelelően kifejezni. Üres a feje, és bár tessék-lássék próbálkozik, hogy megtöltse, nem az eredményesség bajnoka. Ábel ütnivaló, mégis megszeretjük előbb-utóbb, hiszen – Reisz korábbi hőseihez hasonlóan – nagyon sokak számára ismerős élethelyzeteket, érzésvilágot, személyiséget testesít meg. Főleg a vizsgára készülés reménytelenségével könnyű azonosulni: amikor kiszámoljuk, mennyi anyagot kellene még megtanulni, így kiderül, hogy ez már lehetetlen; amikor tanulásnak álcázott elodázó praktikákkal vagy pótcselekvésekkel kötjük le magunkat; majd a tételhúzáskor lassan szétárad a testünkben a jeges rémület.

Magyarázat mindenre

Ábel hasonlít a korábbi két film hőseihez, de még visszahúzódóbb és szerencsétlenebb: a félszeg, álmodozó, gátlásos kamaszok szélsőséges példánya. Mégsem túlzás: a karakter életre kel, köszönhetően Adonyi-Walsh Gáspár tehetségének is. Hozzá hasonlóan a film többi karaktere sem mondható igazán pozitívnak, de utálni sem lehet őket: ők mind mi vagyunk. Az életkörülményeink tettek ilyenné minket, a magyarságunk megélésének lehetetlensége. A történelem nemtudása. A Magyarázat mindenre esetében az író-rendező filmes pályája legbonyolultabb elbeszélésmódját választja: az egyes szereplők nézőpontját követő, napokra lebontott szegmensek, az akár több nézőpontból is bemutatott jelenetek azt sugallják, mindenkinek igaza van, de ettől még senki nem érzi jól magát.

Az életünk egy tragikomédia.

Ábellel mindössze annyi történik, hogy leblokkol a történelemérettségijén, egy szót sem képes kinyögni (valószínűleg nem függetlenül attól, hogy szerelme a tanárukba szerelmes – tehát az őt vizsgáztató tanár a „vetélytársa”). Ám mivel március 15-e óta a zakóján felejtette a kokárdáját, bukásának szomorú története azonnal politikai fénytörést kap, ráadásul a hírekbe is bekerül. Miért is bukott meg Ábel? Csak nem a kokárda miatt? Vagy mert a tanára pikkel rá? Létezhet-e, hogy valaki semmit nem tud történelemből? A bukással az egész életét tönkretette és már csak kukás lehet belőle? A Pannónia dicsérete óta nem kaptunk ilyen hiteles pillanatképet az iskola és a politika összefonódásáról, ám ezen a történeten nehezebb felhőtlenül kacagni. Az eszkalálódó helyzetből Ábel a VAN futós zárójelenetéhez hasonlóan lép ki, ám hogy az önfeledt nyár visszaszerzése után hogyan folytatódik az élete, nem derül ki.

Két kultikussá vált, kisköltségvetésből elkészített film után Reisz Gábor állami támogatás nélkül, gerilla módszerekkel forgatott egy rendkívül fontos művet egy olyan időszakban, amikor az önkifejezés, értékteremtés, művészi teljesítmény nem keresett dolog. Egy olyan országban, ahol valódi, aktuális, mindenkit foglalkoztató kérdésekről nem akarnak vagy nem tudnak beszélni a művészek. Ennek ellenére a Magyarázat mindenre a Velencei Filmfesztiválon mutatkozhatott be, s még ha a finomságai, a poénok egy része nemzeközileg valószínűleg kevésbé érthető is, érezhetően ült a mondanivalója. A megosztottság, átpolitizáltság terhe biztosan, a többi pedig megmarad nekünk: a fiatalok botladozása, a középkorúak cinizmusa, a kokárda kisajátításának szomorúsága, Budapest szépsége.

A filmet a Velencei Filmfesztiválon láttuk. További cikkeink az eseményről itt.

A Magyarázat mindenre október 5-től látható a mozikban.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
1 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com