Moziban

Görögbe fogadott emlékek – Mamma Mia! Sose hagyjuk abba

A Mamma Mia folytatása alatt szép lassan el kellett hagynom előítéleteimet. A Mamma Mia! Sose hagyjuk abba jobb elődjénél, s majdnem minden, amit musicaltől várunk.

5 évvel járunk a fergeteges görög lagzi után, amikor Sophie és Sky helyett Donna és Sam állt az oltár elé. Sophie (Amanda Seyfried) centikre van attól, hogy megnyissa a Hotel Bella Donnát anyja emlékére. Donna (Meryl Streep) ugyanis már meghalt. A Kalokairin fészket rakó lányhoz a nyitás előtti napokban érkeznek a régi-új ismerős arcok. A három potenciális apa (nem, nem fogjuk megtudni) és a két barátnő. Plusz még újoncok: Senor Cienfuegos (Andy Garcia), Ruby, Sophie nagymamája (Cher) és mások. A történet másik fele ’80-as évek elején játszódik; arra keresi a választ, hogyan ismerkedett meg Donna a három férfivel, és hogyan talált otthonra a szigeten. A két idősík váltogatása adja a film legfőbb párbeszédét jelen és múlt között.

Talán egyetlen színésznő van a világon, aki egyetlen jelenettel is főszereplő tud lenni, minden érzelem mozgatórugója. Meryl Streep a film 90%-ában emlékekben, fényképekben, közös beszélgetésekben van csak jelen, de valahogy mégis az ő karaktere adja az egésznek azt az érzelmi többletet, amivel jobb film tud lenni a második rész az elsőnél. A fiatal Donna, aki a film első táncos jelenetében megszerzi oxfordi diplomáját, hátat fordít mindennek, amit az egyetemen tanult (nem is tudjuk meg, mi az), és egy tavernában énekelve és egy rozzant házban lakva találja meg az otthonát az égszínkék ég alatt.

Mamma Mia! Sose hagyjuk abba
Képek: UIP

Ismerős a sztori? Nincsen benne semmi új? Kicsit olyan ez, mint amikor bemész a St***cks kávézóba, mert te pontosan nem akarsz semmi újat, csak a megszokott régi ízt. Hát így van ez egy ilyen kasszasiker folytatásánál is.

Ha egyszer hozott valami 600 millió dollárt, nem kísérletezünk új alapanyagokkal.

Inkább a régit csiszolta a stáb. A folytatás legtöbbet a forgatókönyvben fejlődött. Ol Parker rendező, a két Marigold film készítője Richard Curtisszel, az Igazából szerelem és a Négy esküvő, egy temetés írójával britesítette a sztorit. Ez nemcsak az oxfordi diplomában érhető tetten, hanem kicsit a fiatal fiúk, a három apa huszonéves verziói is megkapják a magukét. Colin Firth fiatalkori mása, Hugh Skinner is meglehetősen jól ki van dolgozva. Ő a leginkább angol karakter egyébként is. Az eddig inkább hazai sorozatokban – és A nyomorultakban – szereplő fiúra azért majd később érdemes lesz figyelni.

A legjobb választás azonban Lily James és az általa alakított fiatal Donna volt. A fiatal színésznőt már sokan ismerték a Hamupipőke vagy a tavalyi Nyomd, bébi, nyomd sikere kapcsán, de ez a szám nyilván most emelkedni fog. De amíg Edgar Wright egyébként szuper heist movie-ja egy meglehetősen egydimenziós szerepet adott neki, addig itt él és virul. Tombol benne a világ megismerésének vágya, olyan csaj, aki magával ragad és igazi szerethető karakterként hajtja, amit elgondol. Meryl Streepre való hasonlatossága és énektudása már csak hab a tortán. Még ha nyilván ezek is ugyanolyan komoly szempontok voltak a kiválasztásakor.

A legjobb hangja azonban még mindig Amanda Seyfriednek van (a legrosszabb pedig még mindig Pierce Brosnannek, de ez most mindegy). Kicsit talán összetettebb az ő karaktere is. Sophie az első részben kis fruska volt, egyetlen szemponttal, a tökéletes esküvővel. A mai énje már öt év alatt is sok mindent megélt: anyja elvesztését, egy kapcsolat bizonytalanságát a New Yorkba kacsingató Sky miatt, a szálló berendezését és másokat. Kicsit belelépett ugyanabba a folyóba, mint anyja, még ha ez Herakleitosz szerint lehetetlen is. Jellemfejlődése a film alatt már kevésbé érződik.

Ez a fajta kettős idősík, és a kettő egymással való párbeszéde adja a legtöbb érzelmi dinamikát. Mi az, amit megőrzünk az eltávozottakból? Hogyan maradnak meg az emlékeik? (Donna fényképeinek története különösen rájátszik erre.) Mi az, amit öröklünk másoktól akár tanulás, akár a gének útján? Továbbadható-e mindez az újabb generációknak? Tudunk-e gazdálkodni ezekkel? Elkerülve az elkerülendőt és beteljesítve, amit kell. Legyen az egy mindig vágyott saját panzió vagy éppen a megtelepedés, a közös élet vágya.

A Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (ABBA) sokat fejlődött, tökéletesedett az inkább közhelyes, helyenként giccses első rész után.

Túltóduló érzelmekben itt sincs hiány, de a menet közben felmerülő generációs kérdések kordában tartják azokat. Az érzelmekkel igen, az értelemmel azonban kevésbé játszik ez a musical. Pedig a legjobbak mindkettőt megmozgatják. A legutóbbi nagy műfaji siker, a Kaliforniai álom például nemcsak szerelmi húrokat pengetett, hanem a művészi önreflexiót is meg tudta teremteni. A Mamma Mia erre már másodszor nem törekszik. Elég neki egy ismerős íz az égszínkék görög ég alatt a szokásos franchise kávézóból.

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..