Moziban

Sirálynak túl fecske, fecskének meg túl sirály – Manu, a legsirályabb fecske

Két madárcsapat verseng egymással, és a sirályok és a fecskék közös gyermekeként felnövő Manu, a legsirályabb fecske teszi örök baráttá a két csapatot. De addig persze még történik egy s más.

Azt ugye minden gyerek tudja, hogy a kakukk nem ül a tojásain, hanem galád módon becsempészi más, szorgos anyaszívű madarak fészkébe, és ott kelnek ki a fiókák. Nos előfordulhat ez más madarakkal is, még ha nem is rossz szándékból, pusztán a körülmények alakulása folytán. Ez történik a Manu, a legsirályabb fecske című animációs filmben is, méghozzá kettős csavarral. Először egy pici fecske kerül egy addig gyermektelen sirálypár gondozásába, majd a film második felében egy kis sirály keveredik a frissen kikelt fecskék közé. És a dolgok nem alakulnak simán.

Ki ne ismerné fel elsőre Andersentől A rút kiskacsa történetét, s joggal, hiszen ebben a sirálycsaládban sem történik más, minthogy egy oda nem tartozó egyed keveredik a saját, várva várt fiókájuk mellé. És mint minden állatnál, itt is működött az imprinting, vagyis hogy akit elsőként meglát a tojásból kikelt kis fecske, azt tekinti anyjának. Ám szemben a mindenki által lenézett és kinevetett rút kiskacsával, a sirálypár örömmel fogadja be a kis árvát, és a kis sirály is édestestvéreként szereti a kis fecskét.

Igen ám, de a sirálytársadalom korántsem olyan befogadó a fecskével,

mint a szerető és gondoskodó sirályszülei. Így hát Manu hiába is próbál csodálatos égi parádét rendezve szállni közöttük, és hatalmas bukórepülésekkel halat fogni velük, nem képes ugyanazt produkálni, mint az egész más életstílust követő sirályok, így nem is fogadja őt be a csapat. Kénytelen hát továbbállni, s így leli meg igazi helyét a fajtatársai között. Azaz csak lelné, mert a fecskék között ő meg „túl sirály”.

A Manu, a legsirályabb fecske egy madártársadalom életén keresztül próbálja megismertetni a gyerekekkel az idegenség fogalmát – a lehető legjobb értelemben véve. A film alkotói nem az idegen kirekesztésére, hanem a nyitottságra, a befogadásra, egymás értékeinek elfogadására helyezik a hangsúlyt, még akkor is, ha olyannyira különböznek egymástól. Vihar közeledtével ellenségeskedés helyett a fecskecsapat megtanítja a sirályokat a tenger felett uralkodó szélvészben való túlélésre. És itt még nincs vége, mert közös ellenségük, a madártojást lopkodó patkányok ellen még egységfrontra is kell lépniük.

A két világ határán megrekedt Manu bár sirályként nevelkedett, igazából nem sirály. S rátalált ugyan a fecskékre, akik be is fogadták, de hozzájuk képest ő már egy „sirályosított” fecske, aki másabb a fajtatársainál. A kis fecske eleinte nehezen fogja fel ezt a bonyolult élethelyzetet, és akkor találja csak meg igazi önmagát, amikor megérti, hogy ő mindkét madárfajta értékeit hordozza, és emellett még képes is elfogadni magát ebben a kettős identitásban.

Bár kisgyerekeknek szóló állatmeséről van szó, a film kedves kis madárfigurái egyfelől azt az örök dilemmát jelenítik meg, amit a más világba csöppent emberek lelki konfliktusként megélnek:

asszimilálódjanak-e egy idegen világba, feladva igazi identitásukat, vagy őrizzék meg önmagukat, mindvégig idegenként élve így egy befogadó közegben.

De emellett még van egy érdekes mellékszereplője is a filmnek: Parcival, az extravagáns kinézetű szökött gyöngytyúk, aki megundorodva a világtól, egyedül akar élni a saját törvényei szerint. Ő sem ellenszenves figura, egyfajta különc életmintát közvetít a csapatban élő sirályok és fecskék mellett – még ha a gyerekek ezt az életstílust még nem annyira értik is.

A film rendezői, Andrea Block és Christian Haas meséjükkel segítenek megérteni a gyerekeknek, hogy nem szükséges kizárólagos vagy-vagyban gondolkodni, ehelyett minden helyzetből tanulva integrálni kell minden megélt tudást. Emellett, még ha kicsit szájbarágósan is, de másik tanulságként azt kapják még üzenetként, hogy előítéletek helyett mások megértésére kell törekedni, és viszálykodás helyett akkor is jó összefogni, ha éppen nincs közös ellenség. Ha meg akad, akkor pláne.

Mindezt nem túl bonyolultan, de humoros és izgalmas akciójelenetekbe csomagoltan

tálalják a szerethető kis állatfigurák történetével. Az is elmondható, hogy a rendezőpáros a vizuális effektusok mesterének bizonyul, sirályokról és fecskékről lévén szó, különösen a repülős jelenetek fantasztikusak, szinte együtt szállunk a madarakkal, annyira élethű a röptük. Már csak ezért is érdemes megnézni – de persze a megszívlelendő tanulságért is.

Argejó Éva

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..