Guy Ritchie visszatért. De nem az asszonynak (Hullámhegy) vagy Hollywoodnak behódoló (Sherlock Holmes), hanem a kreatív és pimasz Guy Ritchie. Az U. N. C. L. E. embere című kémvígjáték kifulladó forgatókönyvébe nagyszerű színészvezetéssel, szemtelenül elegáns akciókkal, de legfőképp a hidegháborús miliő retró hangulatba csomagolásával lehelt életet.
Cseppet sem meglepő, hogy Guy Ritchie egy kémfilmes alapanyaggal – mert hogy Az U. N. C. L. E. embere egy 60-as években futó sorozat adaptációja – folytatta életművét, s talált rá régi önmagára. Egyrészt, mert legutóbbi filmjében, a Sherlock Holmes hamis drámaiságba belevesző második részében is már-már James Bond-szerű titkos ügynökké faragta a londoni nyomozót, másrészt, mert a rendező mindig is könnyen talált fogást a vérfrissítésre váró, ikonikus brit műfajokon vagy karaktereken. Az ezredforduló táján a kifulladni látszó szigetországi gengszterfilmnek két kultikus alkotással (A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső, Blöff) adott új lendületet, a Madonna-fiaskót (Hullámhegy) követően a Baker Street-i detektív akcióhőssé formálásával járta el a hollywoodi Canossát, hogy aztán pimaszul kreatív alkotói szabadságát visszanyerve szállhasson be a 2000-es évek folyamán elkomoruló kémfilmek átfazonírozási versenyébe.
A 2015-ös év a kémfilmek történetének meghatározó esztendeje. Őszre várjuk a Daniel Craig nevével fémjelzett, realista hangvételű Bond-trilógia záróepizódját, de vegyük észre, hogy a titkos ügynökökkel operáló szubzsáner életében már új szelek fújnak: idén nem kevesebb, mint négy önmagán ironizáló kémfilm/kém-vígjáték (Kingsman: A titkos szolgálat, A kém, Mission: Impossible – Titkos nemzet, BeSZERvezve) került a mozikba. Sorban az ötödik Az U. N. C. L. E. embere, de nevezett alkotások közül talán – a szó brit úriemberes értelmében – a legelegánsabb kivitelezésű darab. Jómagam ugyan a harsány és polgárpukkasztásra törekvő Kingsmant tartalmasabb műfaji filmnek tartom, de
üdítő érzés látni, hogy az egykori kultdirektor egy tétnélküliségbe egyszerűsödő – egyébként részben saját kezűleg jegyzett – forgatókönyvbe érett zsánertisztelettel és ötletgazdag rendezéssel életet tud lehelni.
A szkript szerint a 60-as évek táján az amerikaiak, illetve a szovjetek legjobb ügynökének (Henry Cavill vs. Armie Hammer) össze kell fognia, hogy egy eltűnt német tudós lányának (Alicia Vikander) segítségével leleplezhessenek egy nemzetközi bűnszervezetet, amely a harmadik világháború kirobbantására készül. Az alaphelyzet szándékoltan sablonos, Guy Ritchie szemei előtt azon szimpatikus cél lebegett, hogy a kémek tipikus jellemvonásainak és a kétpólusú világrendnek görbetükröt tartson, továbbá, hogy a hidegháborús feszültséget a múltszépítő retró csillogással száműzve hozzon létre egy ismerős, ámde sosemvolt, nagyon is filmszerű világot.
Probléma tehát nem a felütéssel, sokkal inkább a cselekménybonyolítással van: a film első és második fele meggyőző fordulatokban és elfogadható tétben éles kontrasztot mutat. Konkrétan: az expozíció Kelet-Berlinben játszódó fogócskája kiszámíthatatlanabb és izgalmasabb, mint a szenvtelen antagonistákat botegyszerű trükkökkel leleplező finálé. Az U. N. C. L. E. embere meglepő módon mégsem fullad unalomba, ami leginkább a kidolgozott karaktereik bőrében lubickoló színészeknek, a visszafogottságában stílusos jellem- és helyzetkomikumnak és nem utolsósorban Ritchie ravasz, a megszokott hollywoodi akciójelenetezéssel kekeckedő rendezői attitűdjének köszönhető.
A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső vagy akár a Spíler is helytállóan bizonyítja, hogy Guy Ritchie mesterien ért a színészvezetéshez, Az U. N. C. L. E. embere pedig újra csak alátámasztja ezt az állítást.
Hozzáteszem, mindkét kémet felruházták egy-egy olyan jellemvonással, amit aztán Henry Cavill és Armie Hammer maradéktalanul ki tudott domborítani. Az amerikai Napoleon Solo bukott mestertolvajként renitens hozzáállással vesz részt minden bevetésen, magatartásából pedig nem kevés humoros szituáció származik, az orosz Ilja Kurjakin pedig pszichotikus személyisége miatt igazán izgalmas figura. A markáns vonásokat csupán a német Gaby alakjából mellőzték az alkotók, de Alicia Vikander megoldja a dolgot: egyszerűen – és tényleg ritkán használom ezt a szót pozitív értelemben – szexi a vásznon.
A színészek közti kémia pedig életre kelti a titkos ügynökökre alapozott jellem- és helyzetkomikumot. Folyamatosan csattannak a szemtelen élcek a kémfilmes sablonokon, imádni való például, amikor a két ügynök percekig tartó vitát folytat a női divatról, hogy kiválasszák a védencüknek a legmegfelelőbb álcát. Megkapja a magáét a nemzetek közötti szembenállás, sőt többszöri alkalmazása ellenére is remek humorforrásnak bizonyul a szovjet technika meglepő fejlettségi szintje. Működik a furcsa pár és a kiszámíthatatlan nő fordulatos kapcsolatrendszere – igaz, ezt a titokzatos nőalakkal kiegészített buddy-movie felállást Guy Ritchie már a Sherlock Holmes kapcsán begyakorolhatta.
És amikor lankad a lendület, kiszámíthatóvá válnak a fordulatok, bekapcsol a brit rendező elveszettnek hitt stiláris kreativitása.
Az egzotikus szigetet érő ostromot más direktor hosszú percekig nyomon követett, látványos tűzpárbajjal oldaná meg, Ritchie ehelyett képregény-formulát idéző osztott képmezőn villámgyorsan lezavarja – már-már mellőzi – az akciójelenetet. A finálé autósüldözése is rendhagyó: a sportkocsik sokszor látott tuning-küzdelmét erdei terepen zajló rallyra cseréli. Nem mellesleg, olyan vagány leleménnyel csavarja meg az őrült náci tudós sablonos nagymonológját, hogy kisebbfajta mentalitás-tablót állít filmjének szövetébe; ezzel Az U. N. C. L. E. embere egyetlen komoly, de a témához illően véresen komoly jelenetét hozva létre. Parádés munka.
Parádés, mert Guy Ritchie tudja, hogy melyik történelmi eseményen lehet poénkodni, illetve melyiken tilos. Nála a hidegháború két törtető nemzet játszadozásának tűnik. Látható ugyan a berlini fal, része az eseményeknek a hírhedt határállomás, a Checkpoint Charlie, felértékelődik a nukleáris veszély, de a látványvilág helyszínestül, Trabantostul, divatostul inkább csak a kalandot és az önironikus helyzeteket támogatja. Mert már a hidegháború is csak retró, s ettől igazán elegáns Az U. N. C. L. E. embere című produkció.
