Kritika

Már a részegség se a régi – Ivócimborák

Ivócimborák (Drinking Buddies)

Ivócimborák (Drinking Buddies)Miközben a széles közönségnek szánt mozikban minden rendben, a Hollywood „lelkét” jelentő függetlenfilmek (pl. Szárazon) körében egyre népszerűbb a különböző korosztályokban megjelenő alkoholizmus tematikája. Ezúttal sorozatokban már bizonyított vagy csak szimplán feltörekvő színészek mutatják be, mennyit árthat nekünk az alkohol. Azonban az Ivócimborák nagyjából annyira üdítő és újszerű, mint az állott sör egy házibuli után.

A film

Mostanában minden vígjátékban szívnak” – mondta egy barátom, miután megnéztük a Könnyű nőcskét évekkel ezelőtt. Később elméláztam gondolatán, és be kellett látnom, hogy valóban így van, szinte minden kortárs hollywoodi vígjátékban van marihuána (Családi üzelmek, Itt a vége, Project X – A buli elszabadul). A humorral megerősített társadalmi legitimációt mintha azzal is támogatnák, hogy közben az alkoholt csak negatív környezetben ábrázolják. Az utóbbi időben legalábbis ilyen tendenciát figyelhetünk meg, különösen a függetlenfilmek körében: az Oscarra jelölt Nebraska főhőse, Matthew McConaughey figurája a Mielőtt meghaltamból, A látványos most tinije vagy a Szárazon szerelmespárja mind-mind komoly alkoholproblémákkal küzdő karakterek. Ez még akkor is igaz, ha időnként a stúdiófilmek közé is beszivárog a téma, lásd: Kényszerleszállás.

Kate (Olivia Wilde) gondjai más jellegűek, mégis életében a legtöbb akadályt valamilyen úton az alkohol állítja. Bár viszonylag jól kijön párjával, Chris-szel (Ron Livingston), igazán Luke-kal (Jake Johnson) érzi jól magát, akivel mindig is nagyon jókat tudtak inni munka után. Kate és Luke sörgyárban dolgoznak, sokszor utána a munka hevében kocsmákban kötnek ki, amit a végtelenül türelmes Jill (Anna Kendrick), Luke barátnője többnyire rezignáltan tűr.

Ivócimborák (Drinking Buddies)

 

Hétköznapi embereket látunk hétköznapi problémákkal az Ivócimborákban. Nem is lenne nehéz azonosulni velük, hiszen mindenkinek van olyan barátja/kollégája, aki egyetem előtt, alatt vagy után is jó bulik apropóján alaposan leissza magát. Sajnos azonban a főszereplő itt meglehetősen antipatikus. Kate alapvetően önző: Christ áltatja szerelmével, közben kihasználja Luke-ot is, és még egy harmadik sráccal is lötyög. A napokban a kollégám által éppen megdicsért Olivia Wilde mintha továbbra is csak ellenszenves karaktereket tudna alakítani, de a többi színész sem remekel, az általában szuper Anna Kendrick is rendkívül halvány, jelenléte alig érezhető a romantikus drámában. Pedig Joe Swanberg rendező pont arról híres, hogy rendkívül sok teret enged az improvizációhoz – bevallom, én ebből semmit nem éreztem.

Ennél komolyabb gond, hogy a film mintha szándékosan kerülné a mélységet. Kiváló témák suhannak el mellettünk, mégsem tárják fel egyiket sem. Az Ivócimborák főhősei a Szárazon összeomló karaktereinek korai életszakaszában vannak: értelmiségi munkájuk ellenére sem képesek a kiegyensúlyozott életre, és ennek fő oka a szesz. Az alkohol okozta problémákat viszont jelentősen tompítja a sörgyári munkából fakadó enyhítő körülmény – ez Kate-re vonatkozik, noha nem is foglalkozik közvetlenül a termékkel, de PR-osként mégis csak az ivást reklámozza. Érdekes lenne azt is megfejteni, vajon miért gondolja úgy a társadalom, hogy a férfiak megihatnak egy-két sört munka után, a nőknél viszont ez már a függőség jele – a kérdést azonban elütik egy szakítással. Közben pedig ott a napjaink városi fiataljaira jellemző el nem köteleződés, a felelőtlen felhőtlenség (vagy felhőtlen felelőtlenség) hajhászása a hosszú távú célok kitűzése és elérése helyett, de az érvek-ellenérvek ütköztetése helyett minden megoldódik egy félrelépés megbocsátásával.

Ivócimborák (Drinking Buddies)

Keveset markol és még annyit se fog az Ivócimborák. Se nem vígjáték, se nem dráma, humor nincs benne, a romantika halovány. Még a párbeszédek sem ütősek, így aztán nem meglepő, hogy gyakran unalomba fullad a történet. Joe Swanberg tehát nem ezzel fogja áttörni a mikrobüdzsés drámák falát, de legalább az író-producer-rendező-vágó (illetve időnként operatőr és színész) multitálentum egy alkotása végre hazánkba is eljutott – még ha csak DVD-n is.

 

A lemez

Az Ivócimborák kiadványa meglepően gazdag bónuszanyagokban. Audiokommentár, werkfilm, sörföző kisfilm árnyalja a filmet, de az elmaradhatatlan bakiparádé és kimaradt jelenet-gyűjtemény sem hiányozhat. Mindez bő 3000 Ft-ért.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!