Fókuszban Kritika

Kit választanál: Scarlett Johanssont vagy Adam Drivert? – Marriage Story

A Marriage Story Noah Baumbach eddigi legérettebb filmje, amelyben két sztárszínésszel, Scarlett Johanssonnal és Adam Driverrel játszatja újra a saját házasságának végét.

Noah Baumbach vonzódik a diszfunkcionális családokhoz. Többek közt A tintahal és a bálnában, a Margot az esküvőnben és legutóbbi filmjében, a The Meyerowitz Stories-ban is széthullóban lévő, problémás alakokkal terhelt házasságokat, szülő-gyermek és testvéri kapcsolatokat mutatott be. Egy Baumbach-film elképzelhetetlen a csípős (ön)irónia, a mérsékelt tabudöntögetés és a hosszan kitárgyalt, végső soron mégis artikulálhatatlan és feloldhatatlan konfliktusok nélkül.

A rendező szüntelenül ezen a nem túl előnyös fénytörésű szemüvegen keresztül szemléli főhőseit. Az egyedi hangvétel ellenére a témába vágó filmjeinek többsége (a határesetnek számító Amerikai álomlány kivételével) mégis inkább jóbarátja, Wes Anderson hasonló művei ügyetlenebb koppintásának tűnnek. Baumbach Anderson békés mesevilágát, formalizmusát és kimódoltságát merészebb, életszerűbb és olykor provokatívabb megközelítésmóddal helyettesíti. Az ebből következő hangnemkeverés mégis sokszor inkább kizökkentő és taszító volt (például a gyerekek gusztustalan szokásai A tintahal és a bálnában vagy a Margot az esküvőnben), mintsem revelatív az emberi gyengeségekkel (és erősségekkel) kapcsolatban.

Mostanáig. A Marriage Story ugyanis Baumbach első igazán felnőtt filmje,

amelyben infantilis, felnőni képtelen szereplőit (Frances Ha, Amerikai álomlány, The Meyerowitz Stories) olyan hús-vér karakterekre cseréli, akikről lehull minden gyermeteg póz, és életük eddigi legnehezebb szakaszán kénytelenek átmenni. A színésznő Nicole (Scarlett Johansson) és a rendező Charlie (Adam Driver) évtizedes kapcsolatukat rúgják fel. A kezdetben baráti megegyezésnek tervezett válásból pedig véres-könnyes küzdelem lesz, ami elsősorban a kisfiuk, Henry sorsa körül bonyolódik.

Baumbach filmjének fő kérdése, hogy a házasság végén mi lesz a családdal akkor, ha éppen az eltérő életcélok és az önbeteljesítés önző vágya miatt bomlott fel a kötelék. Fent lehet-e tartani a boldog közeget egy kisfiú számára? Lehet-e még családnak nevezni valamit úgy, hogy a két szülő az ország két végében él, és tökéletesen különböző tervekkel rendelkezik?

A Marriage Story egymás nem ismeréséről rántja le a leplet, miközben a film egyik legszebb megoldása az előzetesben is látható montázs az egymás értékeinek felsorolásáról. Baumbach azzal szembesít, hogy a látszólag empatikus és éleslátó viszony ellenére a házasság valami mégsem működik, a film során pedig nagyjából artikulálódik is, hogy mi nem. Az időnként előkúszó harmonikus pillanatok miatt mégis nehéz elfogadni, hogy Nicole és Charlie nem próbálják rendezni a helyzetet. A Marriage Story éppen ezzel, a racionalitás és az idealizmus ütköztetésével játssza ki a hollywoodi családi drámák bevált sablonjait, a happy end relativizálása után pedig hiába értjük, hogy számukra miért nincs tovább, mégis tragédiaként élhetjük meg, hogy két szimpatikus ember kapcsolata az addigi formájában visszafordíthatatlanul véget ért.

A Marriage Story egy pillanatig sem egyszerűsíti le a kérdéseit, őszintén, részletgazdagon és árnyaltan járja körül az ellenségeskedés örvényében ragadt család sorsát.

Mintha a saját szüleid válását néznéd végig, olyan közelivé válik ez a pár a Marriage Story során, de a saját szakításélményeinkre is könnyű ráismerni a se veled, se nélküled pillanatokban, vagy amikor egyszerre az ellentétébe fordul át minden jó, amit addig a másikban szerettünk. Ez bevallottan Baumbach eddigi leginkább önéletrajzi filmje, amelyben a saját válását dolgozza fel Jennifer Jason Leigh-től, mégpedig kíméletlen mélyfúrásként.

Míg A tintahal és a bálnában a szülei válását a gyerekek szemszögéből a tinédzserkort még inkább megkeserítő weird kellemetlenségként mutatta be, a Marriage Story-ban a két felnőtt főszereplő szemén keresztül újra és újra nekifut annak a tragédiának a megértéséhez és megoldásához, amit a szakításuk jelent. A film talán kicsit Charlie felé húz, de nagyjából kiegyenlített a két fél bemutatása a válási procedúra során, ez pedig csak fokozza azt a tehetetlen szomorúságot, amit nézőként a Marriage Story befogadása jelent.

Ez a megoldás részben a Kramer kontra Kramerhez rokonítja,

közös pont az apa-fiú kapcsolat kiemelése és a gyerekfelügyeletért való küzdelem is. Azonban a Marriage Story középpontjában nem az a kérdés áll, hogy ki a jobb szülő, hanem sokkal inkább a két felnőtt mint önálló entitás. A válóper egyszersmind egymás és önmaguk átértékelésének a terepe; két új élet megteremtése zajlik, és mindkettőbe szeretnék beépíteni Henryt is, ő pedig bölcs türelemmel és objektív kívülállással várja, hogy ez megtörténjen.

Ám a fő különbség a pont negyven évvel ezelőtt született példához képest éppen Baumbach kézjegye, a hangnemkeverés, amelynek a Marriage Story az eddigi legkiforrottabb példája.

A Marriage Story a hullámhegyek és hullámvölgyek filmje, a végletek között pattogva járja be a válás fájdalmas útját.

Tragikomédia, de olyan, amelyben kiszámíthatatlan ütemben váltakoznak a burleszk pillanatok (főleg a csetlő-botló Charlie-hoz kötődően; Adam Driver remek bohóc), az önfeledt együttlétek, a könnyes vallomások, és még egy elképesztő intenzitású összecsapás is akad. Groteszk mellékszereplők asszisztálnak egy őszintén fájdalmas folyamathoz, köztük a rokonok és az ügyvédek (Laura Dern brillírozik dörzsölt sztárügyvédként), a gyámügy szorongva végignevethető  látogatása pedig a film egyik csúcspontja. Mindehhez elképesztő színészi teljesítmények árán jut el a Marriage Story, Driver és Johansson musicalbetéttől a gyűlölettől izzó üvöltözésig végigjárja a karaktereiből kihozható érzelmek teljes skáláját.

Műfajához képest kifejezetten hosszú darab a Marriage Story, de kell is a két órát meghaladó játékidő ahhoz, hogy Nicole és Charlie egyre távolodó életeit a maguk ciklikusságában, visszatérő motívumaival együtt ismerjük meg, együtt szenvedjünk velük és együtt éljük meg a lopott derű pillanatait is.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás. Újságíróként dolgozik több médiumnál. A Papírfény rovatot vezeti. gyongyosililla@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..