Kritika

Szex, képregény, pszichológia – Marston professzor és a két Wonder Woman

Hogyan születhetett meg alig pár évvel Superman és Batman után, a képregények aranykorában egy erőszakban és szexualitásban gazdag szuperhősképregény, aminek főhőse ráadásul egy nő?! A Marston professzor és a két Wonder Woman című életrajzi film választ ad a kérdésre.

A 2017-es Wonder Woman filmadaptáció után néhány hónappal mutatták be Angela Robinson új nagyjátékfilmjét, aki filmjével 12 év után jutott el újra a mozikba. Életművében szerepel a True Blood című sorozat, ami nem riadt vissza a szexualitás és a vér ábrázolásától, de a Hung-Neki áll a zászló sem finomkodik a szex témájával. Professor Marston életútja pedig szintén tele van a jelen kor szemszögéből is megbotránkoztató részekkel.

William Marston vonzó és erős női karaktere, aki egy elzárt női társadalomból kerül az általunk ismert világba, először 1941-ben kapott helyet a képregényfüzetek lapjain. A Csodanő emberfeletti erővel rendelkezik, amire az erőszakos kalandok során szüksége is van, Marston mégis a béke és a női princípium erényeit gyúrta a karakterbe. A Wonder Woman kikötözésekben bővelkedő történetei (vö. az igazság lasszója a hősnő egyik fegyvere) azonban erotikus értelmezéseket is megengedtek, ezért mind Marston, mind pedig a képregény támadások középpontjába kerültek. És hogy miből merített az egyetemi tanár? A film megpróbál választ adni a kérdésre.

Marston professzor (Luke Evans) pszichológiát oktat a Radcliffe-i egyetemen. Feleségével, Elizabeth-tel (Rebecca Hall) azonban a legkevésbé sem szokványos a viszonyuk. Fittyet hánynak a szesztilalomra, teljes mellszélességgel kiállnak a feminizmus mellett, sőt Elizabeth azt sem nézi rossz szemmel, amikor férje kiszemeli magának egyik tanítványát. Olive (Bella Heathcote) tanársegédként kerül a páros mellé, és a pszichológiai kísérleteikben segédkezik, többek között kifejlesztenek egy hazugságvizsgálót is. Először a két hölgy rivalizálását láthatjuk: Elizabeth féltékenységének teret adva uralkodik Olive felett, a fiatalabb és visszahúzódóbb karakternek pedig a szubmisszív szerep jut. (A film egyébként ügyesen fordítja visszájára ezt az utolsó jelenetek egyikében, amikor Elizabethnek és Marstonnak kell térdelniük Olive előtt.) A megbékélést Marston iránt táplált szerelmük hozza el. És ez a film nem a klasszikus elengedés narratívájáról szól, ahol az egyik fél feláll az asztaltól és enged végérvényesen. Itt mindketten ülve maradnak. Hármójuk szerelmi élete rövidesen különböző permutációkban összefonódik.

A Marston professzor és a két Wonder Woman pedig azt mutatja meg, hogy egy a társadalmi konvenciókhoz nem igazodó szerelmi élet (és később családmodell) is működhet.

A film explicit módon tematizálja a szexuális szabadságot, és felteszi a kérdést: mi a normális? A leszbikus és édeshármas szexjelenetek, bár nem mutatnak meg mindent, a szexuális devianciát kifejező módon átadják. A normalitástól eltérő magatartásformák sorát (közkeletűbben nevezhetjük perverziónak is) később a kikötözős szex is tarkítja. A film ebből a szempontból merésznek nevezhető, mivel pontosan a negatív megbélyegzés ellen kíván szólni, és kvázi kitágítja a normális jelentéskereteit. Hiszen az a normális, ami a többségre jellemző. A cselekmény közegében azonban Marston professzor poligámiája karrierjére és mindannyiuk életére negatív hatású lesz. A társadalmi el nem fogadás pedig alapot szolgáltat a film fő konfliktusának és a hagyományostól eltérő családmodell védelmének.

A Marston professzor és a két Wonder Woman ráadásul a feminista eszméket is zászlajára tűzi,

leginkább Elizabeth karakterén keresztül. A szabadszájú asszonyt először a diplomaszerzésben gátolja női mivolta, majd csupán titkárnőként kap állást. Angela Robinson a negyvenes évek konzervatív nőképét veszi támadás alá,  vagyis a szexuális szabadság mellett egy másik fronton is az elfogadás gondolatát tükrözi. Éppen ezért izgalmas, hogy hetven évvel később a Wonder Woman a női egyenjogúság és erő zászlóvivőjévé válhatott.

A film megválaszolja, hogy a Csodanő miért lett az, ami. A képregényhős Marston „feleségeiből” áll össze. Megvilágító erejű az a kép, amikor a hölgyek sziluettjét rövid időre egynek látjuk. A pszichológus gondolatai átköltöznek a képregénybe. A film utolsó félórájában ezért az akkor még gyerekcipőben járó műfajé lesz a főszerep. A képregény legalapvetőbb elemei is visszaköszönnek a filmből, pl. Olive véletlenül betéved egy az amazonokat és Dianát bemutató darab próbájára, majd a hősnő klasszikussá vált ruházatának eredetére is fény derül. A film csúcspontján pedig egy hosszú montázsszekvenciát láthatunk, amiben egymás mellé kerülnek a képregény kirívó panelei és Marston mindennapjai. Wonder Woman korai történeteiben a megkötözések, az erőszak, a nyílt szexualitás mögött William Marston és két élettársának élete húzódik. S ki kell mondanom, hogy a film legnagyobb erénye e párhuzam kidomborítása.

Ezzel viszont kérdésessé válik, hogy miért nem erről szól az egész film?

Sajnos a Marston professzor és a két Wonder Woman túl sok dolgot exponál, ezért nem tud annyit mondani, mint amennyit szeretne.

A szexuális normalitás és feminizmus után hirtelen a képregények kultúrában elfoglalt alsóbb pozíciója lesz a téma, hogy aztán a pszichológus szakmai ambícióit önmaga szexuális énkeresése váltsa le. Az említett hommage a képregény iránt szívet melengető, viszont elveszik a sok megmarkolt téma között.

Sajnos inkább tűnik úgy, hogy Wonder Woman a marketingre gyakorolt valószínűleg jótékony hatásán túl nem érdekelte az alkotókat. Az aránytalanságoktól szenvedő film inkább koncentrál Marston és élettársai különcségére, mint a képregény megszületésére. Mindeközben semmit sem bont ki teljesen, inkább ötleteket dobál be a kalapba, mondván, ezekből egyszer akár egy film is kijöhet. Ez az alkotói hozzáállás viszont inkább egy szkeccsfilmmel rokonítja a Marston professzor és a két Wonder Womant, mint egy egészestés nagyjátékfilmmel.

Nagy Tibor

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya