Kritika

nemAnya – Mások gyerekei

Mit ér a nő, ha gyermektelen? A francia Mások gyerekei arról győz meg, hogy nagyon is sokat – ha ezt ő is elhiszi magáról.

Miközben a gyerekvállalás a világ egyes pontjain politikai üggyé vált, a tudatosan gyermektelenek pedig igyekeznek megszabadulni a megbélyegzéstől, egyre inkább előtérbe kerül az a kérdés is, hogy sok nőnek egyszerűen azért nincs gyereke, mert így alakult. Nem áll mögötte határozott döntés, nem anyagi, egészségügyi, életmódbeli körülmények szabtak neki gátat. Vagy talán mégis életmódbeliek, ha lehet azt annak nevezni, hogy valaki nem találja meg a gyerekvállaláshoz a megfelelő társat. Telnek-múlnak az évek, ő pedig lassan kifut az időből.

Ez történt a negyvenes éveiben járó, középiskolai tanár Rachellel (Virginie Efira) is, aki ettől függetlenül teljes életet él – legalábbis azt hiszi, amíg meg nem ismerkedik Alival (Roschdy Zem). A szenvedélyes kapcsolat és Ali bájos kislánya, az ötéves Leila (Callie Ferreira-Goncalves) feléleszti a nőben a vágyat a saját gyerek iránt annak ellenére, hogy biológiailag az utolsó percekben van.

A Mások gyerekei azonban nem egy teherbe esés könnyes története, hanem annak elfogadásáé, hogy olykor csak másoknak vannak gyerekei.

A nőközpontú történetek (Belle Épine, Az erőmű, Planetárium, Egy emlékezetes nyár) újgenerációs mestere, Rebecca Zlotowski a téma társadalmi vetülete helyett szorosan a személyesre fókuszál. Az önéletrajzi ihletésű Mások gyerekei két kérdés körül forog: egyszerre tökéletes ívű párkapcsolati dráma, és egyszerre követi Rachel anyává válási kísérleteit. Átélhetővé teszi a kezdeti zsongás izgalmát, az elsöprő erejű szenvedély fülledtségét, majd beszivárogtatja a gyanús jeleket, az első súrlódásokat, a lassú kikopást. Rachel teljesen belevonódik Ali és Leila életébe érzelmileg és gyakorlati szinten is, mert máshogy nem lehet, nincs értelme. Átrendezi a prioritásait, feladja önmagát, még akkor is, ha elvi dolgokban egyre kevésbé értenek egyet. A Mások gyerekei nemcsak Rachel és Ali, hanem Rachel és Leila kapcsolatának krónikája is. Ő jár érte az edzéseire, közösen mennek nyaralni mindössze pár hónap után. Neki ez a család a minden – Ali számára viszont ő csak egy átmeneti állomás.

Mást látnak bele a kapcsolatba, mást jelent nekik – és mást jelent Leilának is, aki (szintén hitelesen) a „miért vagy mindig itt”, „anyát akarom” fázisoktól eljut odáig, hogy megszereti Rachelt. Rachel viszont mindig csak pótkerék maradhatott ebben a kapcsolatban, amit Ali volt felesége, a háttérben ott figyelő Alice (Chiara Mastroianni) sem könnyít meg. Ali talán mégsem áll készen arra, hogy Rachel párja legyen, és azt a terhet sem érezheti át, hogy a nő úgy véli: a férfi az utolsó esélye a saját gyerekre. (A sors fintora, ahogyan a film és az élet végül elvált egymástól: a szintén gyermektelen negyvenes Zlotowski végül nem sokkal a film elkészülte után szülte meg a kisbabáját.)

Eleinte talán feleslegesnek és túlburjánzónak tűnhetnek a Mások gyerekei mellékszálai,

de lassan világossá válik: a háttérben ezek is mind ugyanabba az irányba mutatnak, a film címéébe. Rachel ugyanis tanár, mostohaanya, nagynéni – rengeteg gyerekkel kerül kapcsolatba, akiknek az életére komoly hatást gyakorol. De nem anya, ezek a gyerekek „csak” mások gyerekei. Megtapasztalható-e az anyaság érzése, ha valaki a szó klasszikus értelmében nem anya? Hogyan nevezzük és kezeljük azt, ha valaki csak átmenetileg anya, tovább nem? A gyász egy olyan gyerek elvesztésének is kijár, aki soha nem is volt a miénk, és mellesleg vígan éli az életét. Rachel nemcsak Alival szakít, hanem Leilával is, akinek a felnőttek döntései alakítják a sorsát.

A Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában bemutatkozó Mások gyerekei ennek ellenére nem tragédia: tele van szépséggel, szenvedéllyel, szeretettel. Zlotowski azt hirdeti, hogy Rachel élete értékes élet, hiszen rengeteg tudást, kedvességet, szerelmet ad a környezetének, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Virginie Efira testi-lelki lemeztelenedése egy életvidám, öntudatos, érző lelket ábrázol, aki a zárókép tanúsága szerint mit sem veszít a derűjéből: megy tovább az útján, hiszen mást nem tehet.  

A Mások gyerekei május 4-től látható a mozikban.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com