Kritika

Gyerekmesét felnőtteknek? – Matilda: A musical

Újabb Roald Dahl alkotás került ismét a képernyőre. A Matilda netflixes feldolgozása ráadásul az író híres könyvéből készült musicalt adaptálja. Kérdés csupán, hogy a friss Dahl-újragondolás a Charlie és a csokigyár vagy a Boszorkányok nyomdokait követi?

A britek egyik legünnepeltebb gyerekkönyv írója, Roald Dahl 1988-ban teremtette meg a kis Matilda Wormwood karakterét, aki igazi zseniként már pár évesen tud írni és olvasni, hihetetlen agya van a matematikához és még a telekinézishez is ért. A szegény kislányt azonban amennyire megáldotta a sors már-már természetfeletti okossággal, úgy sújtotta rideg és érzéketlen szülőkkel, akik sosem léptek túl a bánaton, hogy nem fiúk született.

Matildának ráadásul az iskolában sincs könnyű dolga, ugyanis a végtelenül kegyetlen és szigorú igazgatónő, Miss Trunchbull minden gyermek életét megkeseríti. A könyvből Danny DeVito rendezett filmet 96-ban, készült azonban egy musical változat néhány évvel korábban is. Ezt ültette most a kisképernyőre a Netflix igencsak vegyes eredménnyel.

Matthew Warchus rendezésében a legnagyobb hiba, hogy nem tudni, kinek is szól.

És noha ez a dilemma lényegében az összes Dahl alkotásnál felmerülhet, hiszen gondoljunk csak bele, milyen komor, ijesztő és sokszor már-már morbid elemei vannak az olyan műveknek is, mint a Boszorkányok, a Charlie és a csokigyár vagy a James és az óriásbarack, a mostani filmen fájóan érződik ez a vonal. Minden történetében találunk olyan részleteket, amelyek kifejezetten nem a gyerekeknek szólnak, hiszen kendőzetlenül jelenik meg az erőszak és a gyermekek testi és lelki bántalmazása. Ez alól pedig a Matilda sem kivétel!

Mégis lehetett volna egy tónusában kiegyensúlyozottabb musicalt készíteni az alapanyagból, illetve az azt feldolgozó színházi munkából. De a végeredmény egy képi világban csapongó és sokszor túl sötét, túl nehéz, túl nyomasztó és ijesztő film lett.

Az erőszakos jelenetek élét nem veszi el semmi: nincs humor (legalább is távolról sem elég jó) vagy önreflexió, se olyan fantasztikus és varázslatos túltolás, amely megágyazna annak, hogy ne vegyük komolyan a gyermekek egzecíroztatását. Vannak ugyan hihetetlen elemei a filmnek, de ezek önmagukban állnak, nem a komorabb képsorok enyhítésére szolgálnak.

A másik problémát – bármilyen ambivalensen is hangzik ez – az adja, hogy a musicalbetétek, főleg amelyek az iskolában játszódnak, egyszerűen túl profik. Látványos koreográfia, izgalmas és minőségi szövegek, lendületes zene és ötletes megvalósítás jellemzi az énekes betéteket. A mese mellé ez azonban visszásan hat; mintha két különböző filmet gyúrtak volna össze.

A legjobb musicaleket idéző jelenetsorok megint csak túl felnőttesek, és nem igazán a gyermeki szemnek, fülnek és elmének szólnak.

Így pedig hiába üdítőek és tényleg magas kvalitással bírnak, valahogy megtörik a Matilda – A musicalt és elvesznek a kisebbeknek szóló varázsából.

Ehhez jön hozzá, hogy bár az igazgatónőt alakító Emma Thompson szokásához híven kiváló, és az iskola egyetlen tanárát (?) megformáló Lashana Lynch is bájosan hozza a kedves segítő és barát szerepét, a Matildát alakító Alisha Weir nehezen szerethető. Sokszor ripacs, túljátssza a karaktert, és valahogy kis mufurc lázadóként kerül a néző elé. Nehéz neki szorítani, hiszen azon túl, hogy a szülei nem bánnak vele jól, amit mellesleg ő kisebb-nagyobb csínyekkel próbál visszaadni, közönségként nem kapunk sokat, hogy miért is kéne kiállnunk mellette.

Ehhez pedig valószínűleg az is hozzájön, hogy a már említett karaktereket is beleértve senki sem elég mély és kidolgozott.

Sablonfigurák jelennek meg a szívtelen igazgatónőtől és az elnyomott, de kedves tanítónőtől kezdve a harsány és nemtörődöm anyukán át az idióta és durva apukáig. A gyerekek pedig egy-kettőt leszámítva teljesen a háttér elemeire redukálódnak. Akik pedig több képidőt kapnak szintén panelvilágban mozognak: kapunk egy ügyetlen és kicsit kövérebb kisfiút, egy copfos kislányt és egy másik fiút, akit igazságtalanul vádol meg valamivel Miss Trunchbull.

Akinek az eredeti könyv és az eredeti musical tetszett, annak valószínűleg közelebb áll majd a szívéhez a Matilda – A musical filmváltozata is. Számomra azonban túlságosan csapongó volt, meglepően felnőtteknek szánt, de legalább is nekik való jelenetsorokkal és egy közepesen irritáló főszereplővel. A musicales részek azonban tényleg élvezhetőek és nagyon klasszul megkoreografáltak voltak. Talán legközelebb felnőtteknek szóló zenés zsánerfilmmel kéne készülnie Matthew Warchus rendezőnek.

A Matilda: A musical a Netflix kínálatában érthető el.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
1 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com