Az olasz film egykoron fényesebben ragyogott az égbolton még az Esthajnalcsillagnál is, de az utóbbi években csak kevés alkotás jutott el kis hazánkig (Il Divo, Gomorra) A Cinenuovo Kft. nem titkoltan tűzte ki százlajára a célt, hogy újra népszerűsítse itáliai testvéreink mozgóképes munkáit. Legsikeresebb filmjük A nagy szépség, a bemutatása óta eltelt három hétben, teltházas vetítésekkel pereg az artmozik vásznain, de úgy tűnik, hogy nemcsak a szerzői alkotásokat szeretnék honosítani, hanem a kommersz műfaji filmek is helyet kapnak a palettán.
Ezúttal Edoardo Leo második rendezését hozták el nekünk. Egy jól ismert, de szerethető történetet mesél el egy infantilis apa, és egy koraérett tinédzser leány találkozásáról. A sztori meglehetősen amerikai mintára készült, így a meglepetésekről és a nem várt fordulatokról jobb, ha már az elején lemondunk, de a mediterrán hangulatnak és a bájos karaktereknek hála könnyed kikapcsolódást nyújthat az egész család számára. Egy kicsit drámai, egy kicsit pikáns, egy kicsit sablon, de a dialógok ügyesek, a színészek hitelesek, a történet pedig a kiszámíthatósága ellenére is tartalmaz elegendő drámai feszültséget ahhoz, hogy az érzékenyebb lelkűek elmorzsoljanak egy könnycsepett. A happy end borítékolható, mint ahogyan a közös egyenkacaj is a film végén, de azért nem úgy távozunk a moziból, hogy idegesen tépjük cafatokra jegyünket.
Andrea Manfredini (Raoul Bova) közel a negyvenhez jár már, de még mindig, amolyan magányos farkas. Egy nőcsábász, aki felelőtlen életet él. Szabadidejében diszkóba jár, fiatalabbnál fiatalabb nőket csíp fel és legóból épít helikoptert. Jól menő reklámügynökség egyik frontembere, valami mégis hiányzik az életéből, bár ezt még csak nem is sejti egészen addig, amíg be nem toppan Layla (Rosabell Laurenti Sellers). A 17 éves lázadó kamaszlány röviden közli Andreával, hogy ő a lánya, és akkor most marad egy kis ideig. A bonyodalmakat tovább fokozza, hogy Layla nem egyedül érkezik, hanem a nagypapával. Enzo (Marco Giallini) egy öreg, alvászavarokkal küszködő rocker, aki egy guru végtelen bölcsességével teszi helyre Andrea, Andrea szülei, Andrea barátja, Paolo és vele együtt végeredméyben a kis unoka életét is.
Az olaszos temperamentum, a verbális és non-verbális humor jó keveréket alkot, amit a színészi játék is megfelelően alátámaszt. Paolo szerepében egyébként magát a rendezőt láthatjuk. A humor könnyű, a történet bárgyú, de azért szórakoztat. Kicsit soknak éreztem a csaknem két órás játékidőt, de sikerült megszeretnem a figurákat és önfeledten nevetni egy-egy frappáns beszóláson.
