Kritika

Tanmese tanulság nélkül – Medvevilág Szicíliában

Buzzati világhírű meséjének filmes feldolgozása igencsak felemásra sikeredett. A Medvevilág Szicíliában ugyanis gyönyörű de egyedi látványvilága ellenére sem fogja tudni helyre ütni az eredeti mű problémás történeti elemeit.

A vörös teknős után újra nemzetközileg jegyzett animációs film létrejöttében vettek részt a Kecskeméti Animációs Stúdió rajzolói. A Medvevilág Szicíliában tavaly debütált a Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard nevű válogatásában. A filmet Lorenzo Mattotti rendezte, Dino Buzzati 1945-ös meséje alapján.nBuzzati tanmeséje nálunk kevésbé ismert, tőlünk nyugatabbra azonban a mai napig igen nagy népszerűségnek örvend.

Az olasz szerző munkásságáról tudni kell, hogy írásainak szellemiségét nagyban meghatározza a mágikus realizmus,

ennek hatását pedig felfedezhetjük a Medvevilág Szicíliában történetében is. A történet szerint szokatlanul zord tél köszönt a medvékre, ezért Leander, a medvék királya, élelem reményében levezeti népét a hegyekből. Eközben Szicília nagyhercege tudomást szerez a medvék tervéről és egész hadseregét, illetve a királyság varázslójának tudását is felhasználja annak érdekében, hogy elpusztítsa a békés szándékkal közeledő állatokat. Leander bátor és leleményes, erős vezetője népének, aki nem fog meghátrálni és mindent megtesz azért, hogy végül elérhessék a várost, ahol talán megtalálhatja rég elrabolt fiát, Tónit is.

A filmet két részre lehet osztani, ugyanis a történet első felét két vándorszínész, a folytatását pedig egy medve tolmácsolásában ismerhetjük meg. Szerkezetét tekintve az első rész nagyon hasonlít a klasszikus mesék felépítésére. Megismerkedünk a főhősökkel, akik egy véletlen folytán elszakadnak egymástól, ám végül próbatételek sokasága és akadályok leküzdése után győzedelmeskednek az arra érdemesek, újra egymásra találnak az összetartozók és minden a helyére kerül, happy end. Ami ezután jön azzal általában nem foglalkoznak a mesék, ezért válik különösen izgalmassá, amikor megtudjuk, hogy az ismeretlen barlangi medve pontosan itt, az „és boldogan éltek, míg meg nem haltak” jól ismert zárlata után folytatja a történetet. Meséjéből megtudjuk, hogy Leandert választják meg Szicília uralkodójának, aki népével együtt berendezkedik az emberek társadalmában, itt pedig egyre több emberi szokást vesznek át.

Az asszimilálódás folyamatát azonban elég problematikusan ábrázolja a film, ugyanis a medvék kizárólag negatív tulajdonságokat tanulnak el az emberektől. Hazugnak, korruptnak, ostobának, önzőnek láthatjuk az emberek nagy részét a mesében, akiknek minden tette a hatalom megszerzésére irányul.

Buzzati két pólusú világában az alapvetően becsületes, békés medvék állnak szemben az álnok, hataloméhes emberekkel.

Azonban nem csak az összképet tekintve problémás a film szereplőinek megjelenítése. Szicília nagyhercegének karaktere érthetetlen módon elnagyolt, széles gesztusai, rikácsoló hangja és állandó ripacskodása minden megjelenését irritálóvá és elviselhetetlenné teszi. Emellett az egész dramaturgiát megkérdőjelezi az a tény, hogy a nagyhercegen kívül nem ismerünk meg közelebbről embereket, legtöbbször tömegbe olvadva látjuk csak őket. Valójában fogalmunk sincs arról, milyenek a szicíliaiak, így

megalapozatlanná válik a mese által sugallt üzenet, miszerint a tiszta és bátor medvelélek az emberek romlottsága miatt kerül veszélybe.

A séma alól egyedül a nagyherceg varázslója képez majd kivételt, a történet előrehaladtával csak az ő jelleme fog pozitív irányba fejlődni. Ambróziuszt egydimenziós figuraként, a király megalkuvó talpnyalójaként ismerhetjük meg, karaktere azonban tanulságos utat jár be, amely során nagylelkű tetteivel, józan döntéseivel a történet végére a mese legazonosulhatóbb szereplőjévé válik.

Mindezek mellett az elbeszélés zavaróan didaktikus, minden említésre méltó fordulatot percekkel korábban tudni lehet, a kulcsfontosságú elemeken pedig feleslegesen hosszú ideig időzik el a kamera, még véletlenül sem adnak teret a találgatásoknak. A túlzottan szájbarágós történetvezetés miatt a film zárlatának nyitottsága a varázslatos hangulat megteremtése helyett leginkább csak érdektelen marad.

A történet kivitelezésére és az animációra azonban nem lehet panasz.

Ritkán láthatunk ennyire sokrétű, ötletes, kreatív megoldásokat, sokszor egy jelenetsoron belül is. A vizuális megoldások egyértelműen a csatajelenetekben csúcsosodnak ki. A különböző stílusban rajzolt képsorok légies könnyedséggel formálódnak, sokszor absztrakt formákkal váltakoznak, gyönyörű tánccá változtatva a pusztítás képeit. Emiatt mindenképpen érdemes nagyképernyőn megnézni a filmet. A rendező, Lorenzo Mattotti elsősorban grafikusként és képregényrajzolóként ismert, tehetsége és hozzáértése érezhető a film minden jelenetében. Emlékezetes és szép még az elmúlás feldolgozása. A korábban elesett medvék szellemként térnek vissza, akiket családtagjaik és barátaik félelem és ijedtség helyett ünneppel és tánccal köszöntenek.

A korábban felsoroltak ellenére a film legproblémásabb része egyértelműen a mese lezárása.

Meséktől szokatlan módon a befejezés azt sugallja, hogy nem lehetséges a békés együttélés egymástól különböző és egymásnak idegen közösségeknek.

Ahelyett ugyanis, hogy gazdagodnának vagy saját magukról tanulnának valamit az egyes karakterek a másikkal való találkozás által, csupán integritásukban sérülnek és visszavágyódnak a régi időkbe.

Összességében nagyon látványos és egyedi hangulatú lett a Medvevilág Szicíliában, a minimum megkérdőjelezhető zárlat miatt azonban középszerűvé süllyed ez a potenciálisan remeknek induló vállalkozás.

Varga Dóra

Varga Dóra jelenleg az ELTE filmtudomány képzésének mester szakos hallgatója. Több éve foglalkozik filmkritikaírással, érdeklődési területe a feminista filmkritika valamint a filmzene elmélete, azok kortárs tendenciái. Különösen kedveli az amerikai függetlenfilmeket, a távol-keleti filmeket, a stop-motion animációkat és az európai művészfilmek bizonyos vonatkozásait.