Kritika

Kié a jövő? – Megalopolis

A Megalopolis elsősorban nem Francis Ford Coppola rajongóinak szól, hanem azoknak, akik nyitottak a túl ambiciózus, avantgárd, önreflexív szerelemprojektekre.

A Megalopolis egy álom. Filmként és a filmen belüli városként is: egy gigantikus alkotói teljesítmény, amely hatalmas áldozatok és szélsőséges körülmények között jöhet csak létre. Majd létrejötte után is csak illúzió, fantáziavilág marad. Francis Ford Coppola bő negyven éve gyűjtögette légvárának tégláit, hogy létrehozzon valamit, amit valószínűleg senki nem ért teljesen. Emiatt pedig a közönség vagy elutasítja és gyűlöli, vagy elvitathatatlan nagysága miatt érthetetlenségében is megelőlegezi neki a mestermű státuszt.

Ahogy általában, az igazság valahol a kettő között van. A Megalopolis a filmtörténet egyik leghányattatottabb sorsú projektje, amelynek ötlete hiába fogant meg már az 1979-es Apokalipszis most alatt, a forgatókönyv befejezhetetlensége, a finanszírozók hiánya, a szeptember 11-i terrortámadás, majd a Covid egyre hátráltatta az elkészültét.

Coppola végül saját zsebből áldozott rá (bizonyára több, mint) 120 millió dollárt, s már ez az odaadó elkötelezettség is szimpatikussá kell, hogy tegye a projektet a cinefilek szemében.

(A hányattatások közepette pedig magyar vonatkozása is lett a filmnek: zenéjét a Nemzeti Filharmonikusok játszották fel.) Aki megölte Don Quijotét, The Other Side of the Wind, Jodorowsky Dűnéje, csak néhány példa azon filmek közül, amelyek nagyon nehezen, máshogy vagy sosem valósultak meg ahhoz képest, ahogy nagyravágyó, büszke alkotóik elképzelték őket. Coppolának megadatott a lehetőség, hogy 85 évesen bemutathassa a filmjét, bár a tényt beárnyékolja, hogy a premier előtt egy hónappal felesége, Eleanor elhunyt. Coppola neki ajánlja a Megalopolist.

A Megalopolisnak a felszíni történeten túl két áttételesebb rétege van, amelyek közül az egyik inkább, a másik kevésbé működőképes. A film tézise szerint az Egyesült Államok az ókori Róma mintájára épül fel, helyszínünk Új Róma, amely New Yorknak feleltethető meg. A várost az arisztokrácia és a plebsz lakja, mi pedig az előbbit követjük: az élveteg, perverz, szupergazdag elitet, akik egymás ellen áskálódnak a hatalom megszerzése érdekében, miközben fényűző partikon vesznek részt. Coppola amellett, hogy merített a római történelemből (a karakternevek mentén azonosítható, mely részéből), mintha Shakespeare szűrőjén keresztül látná ezt: a megalkotott helyzetek, karakterek, néhol a párbeszédek leginkább a drámaíró ókori témájú darabjaira hasonlítanak, miközben a film szó szerint idézi a Rómeó és Júliát és a Hamletet is.

Új Róma és lakói könnyen megfeleltethetőek a jelenünk figuráinak: az aktuálpolitikai áthallásokat a populista, tömegeket hergelő manipulátor, Clodio (Shia LaBeouf), a közéletieket pedig a főszereplő szuperépítész, Caesar Catilina (Adam Driver) szolgáltatja, aki leginkább az Elon Musk-féle techmogulokra hasonlít, akik a világra erőltetik radikális találmányaikat. A harmadik pólust Cicero polgármester képviseli, aki a régi rend fenntartójaként egy józan hangot igyekszik képviselni az egymással viaskodó, őt és egymást legyűrni próbáló erők közepette.

Mi a helyesebb: megadni a dühös tömegeknek, amire vágynak, vagy magasabbrendű elvek mentén működve a jövőbe fektetni?

Catilina felé a legfőbb kritika, hogy építészként előbb rombolja le a régit, mint hogy megépítené az újat – majd mint a filmből kiderül, művei inkább illúziók, mint valóságosak. Vagy mégsem? Ember legyen a talpán, aki pontosan érti, miről szól a Megalopolis, hiszen az összefüggéstelen, ötletszerű párbeszédek mellett gyakran a darabos jelenetek is véletlenszerűen követik egymást. Így még ha részleteiben követhető is a film, a nagy egész már kevésbé leírható, legalábbis egy elemzés mélységében.

Az mindenesetre elhangzik, hogy birodalom addig létezik, ameddig hisznek benne, ami megágyaz a – szó szoros értelmében is – recsegő-ropogó Új Róma pusztulásának, hiszen egy szovjet műhold rázuhanása is fenyegeti a várost, utat engedve Catilina újjáépítési terveinek. Ám a Megalopolis nemcsak homályos társadalomkritikára, hanem önkritikára is vállalkozik, ez a része pedig fájdalmasan tiszta és éleslátó. Coppola részéről egyértelmű önreflexió, hogy a filmjében gazdag, befolyásos családok uralnak egy várost, vetélkednek a formálásáért. A bajkeverő ügyeskedésén túllépve a Megalopolis egy hagyománykövető öreg és egy fiatal trónkövetelő szembenállásáról szól. Coppola jó érzékkel nem Cicerót (tehát önmagát) teszi meg főszereplőnek, hanem az új generációt, akik így vagy úgy, de őutána formálni fogják a jövőt.

Francis Ford Coppolát rendezőként ma szinte „csak” A keresztapa-filmek, az Apokalipszis most, esetleg a Drakula és a Magánbeszélgetés kapcsán szoktuk emlegetni, holott több tucat rendezése között is bőven van más is, ami érdemes a figyelmünkre. A filmtörténet legnagyszerűbb alkotásai közé tartozó sztárművek viszont rátelepednek az életműre, így természetes, hogy az utánuk készült filmeknek nehéz felérniük hozzájuk. A Megalopolis sem fog. Eközben viszont Coppola producerként és családfőként az egyik legbefolyásosabb szereplője lett a filmiparnak: köztudott, hogy a legtöbb rokona (apja, felesége, testvére, gyerekei, unokaöcsei, unokái) is aktívan dolgoznak vagy dolgoztak ebben az Új Rómában, sőt, jelen filmben is szerepel Jason Schwartzman, Talia Shire és Romy Mars (egy korábbi verzióban pedig Nicolas Cage kapott volna szerepet).

A Megalopolis Új Rómájában mindenki mindenkinek a rokona, ahogyan Hollywoodban is.

A szcenárió A keresztapából is ismerős lehet, ezúttal azonban Coppola még egyértelműbbé teszi, hogy a filmje a saját családjáról és a hollywoodi elit befolyásosságáról és belterjességéről is szól. Ha nem lenne mindez elég meggyőző, a film felénél kiderül, hogy Cicero polgármester keresztneve: Francis.

A Megalopolis tagadhatatlanul „bácsis” film, egy látványos, személyes gesztus, amely nincs tekintettel a nézőjére, szabadon tör előre, bármit megenged magának.

Egy ponton olyannyira megtöri a negyedik falat, hogy a vetítés közben egy valódi személy felmegy a színpadra, és párbeszédbe lép a vászonnal (legalábbis a Cannesi-vetítéseken lement ez a performansz, ami növeli a forgalmazás körüli kérdőjelek számát.)

De nem ilyen-e a valódi szerzői film? Ahol nem a pénz diktál, az csak egy szükséges rossz, hanem az önkifejezés? Átbillen-e ez öncélúságba, és ha igen, az probléma-e? A Megalopolis szerint a művész (legalábbis Catilina építész) önző, önfejű, ignoráns, talán bűnöző is. Van egy szuperképessége, amellyel képes megállítani az időt, ezt azonban nem állítja a társadalom szolgálatába, csak a saját örömére kísérletezik vele. Árt-e ezzel bárkinek, és a kezébe merjük-e adni a jövőnket? Elnézve a palettát, ő tűnik a legjobb választásnak erre.

A Megalopolis rétegfilmes jellege, illetve sci-fi körítése az utóbbi évek olyan nagyívűnek szánt, de bukásra ítéltetett filmjeit idézi, mint a Babylon vagy a Tenet, de azokkal ellentétben tesz arra vonatkozó gesztusokat is, hogy ezt az egészet nem muszáj ám komolyan venni.

Onnantól, hogy Laurence Fishburne elsüti az első poént, a néző fellélegezhet: megkaptuk az engedélyt, hogy nevessünk vagy avantgárd gesztusként értelmezzük mindazt, ami a vásznon pereg. Fájdalmas önvallomásként, mint a 8 és felet – annak egyszerűsége nélkül. Mindentől függetlenül a Megalopolis nem elég összeszedett és könnyen követhető ahhoz, hogy igazi kult-klasszikussá emelkedjen, arra viszont elég lehet, hogy felrázza a nézőt a biztonsági játékot űző, kommerciális darabok vagy a patikamérlegen kiszámított művészfilmek egyhangúságából. Ezzel pedig mégiscsak épített valami illékony, de annál szebb dolgot.

A filmet a Cannes-i Filmfesztiválon láttuk, további cikkek az eseményről itt.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com