Valaki, valahol jó ötletnek tartotta, hogy Jane Austen szívfacsaró és őszinte regénye, a Meggyőző érvek (Persuasion) verejtékszagú, trendi bohózatként éledjen újra. Az új Meggyőző érvek egy meggyőző érv amellett, hogy lassan ideje lemondani a Netflix-előfizetésünk.
Jane Austen azon szerzők közé tartozik, akik a haláluk után lettek igazán népszerűek. Nem amiatt, mert a saját korában névtelenül jelentek meg a regényei (az előkelő hölgyeknek nem illett olyasmikkel foglalkozniuk, mint az irodalom), hanem mert a kezdődő romantika korszaka nem a finom, visszafogott érzelmekért, hanem a szélsőségességekért rajongott. A későbbi évszázadok aztán újra felfedezték a realista írónőt: kedvelt kutatási témává vált, újra és újra kiadják a műveit, lánygenerációk epekednek fiktív férfihősei iránt, nem függetlenül a jól sikerült adaptációktól. Úgy tűnik, a Netflix döntéshozói szerint megint egy olyan korszakba értünk, amelyiknek túl lágy és szűkös Austen világa, ezért úgy döntöttek, hogy a Meggyőző érvekből az eredetire nyomokban sem hasonlító, vicceskedő és harsány filmet forgatnak.
A vénkisasszony írónőnek a Meggyőző érvek az utolsó befejezett regénye, amely fél évvel a halála után, 1817-ben jelent meg, és ha a társadalmi vonatkozásai nem is, de az érzelmi térképe 200 év távlatából is mélyen átélhető. Aki volt már reménytelenül szerelmes, végig kellett néznie, ahogy a kiszemeltje másvalakinek udvarol vagy egyszerűen csak huzamosabb ideig egy légtérben kellett tartózkodnia a volt kedvesével, akin még nem volt túl, annak a Meggyőző érvek első fele oldalanként tapos a lelkébe. Úgy tartják, ez Austen legérettebb regénye, és valóban: a cizellált érzelmek mellé meglepő fordulatok társulnak, a boldog befejezés pedig nagyon távolinak tűnik az – Austennél tipikus módon – zárkózott, félreértésekből messzemenő következtetéseket levonó, magányosan senyvedő szereplőknek hála.
Az általános érvényű mondanivalón túl a Meggyőző érveknek van egy kifejezetten modern olvasata is.
A címben szereplő meggyőzés ugyan a kor sajátossága volt (rá- vagy lebeszélni egy fiatal lányt a házasodásra/ról), de elgondolkodtató, hogy a feminista fordulat előtt milyen lehetőségei voltak egy nőnek, hogy a saját kezébe vehesse a sorsát, a szívére hallgathasson, irányíthasson. A főhősnőt, Anne Elliotot ugyanis rokonai lebeszélik az esküvőről, mert a kérője túl szegény származású. A történet azonban nem is erről szól, hanem arról, hogy Anne még nyolc évvel később is az eset miatt szenved, amikor újra keresztezi az útját az immár rangot szerzett Wentworth kapitány. Vajon ennyi év távlatából, a kölcsönös megbántottság után feltámasztható-e a kapcsolat és az igaz szerelem, vagy már áthidalhatatlan kettejük közt a távolság? Ér-e valamit egy erős nő?
Míg a regényben Anne kétszázötven oldalon át szenved a féltékenység, a mellőzöttség, Wentworth kapitány ellentmondásos jelzései és egyéb kihívások miatt, majd a végén hosszú és mély beszélgetés bonyolódik a meggyőzés ellen és mellett, a film a helyzet drámaiságából szinte semmit nem ad át. Austen tisztánlátása és csendes szomorúsága újra és újra kiszakítja a szívünket, az új adaptáció azonban a szívtörés helyett fenékre esős poénokat és önmaga körberöhögését választotta. Austen gyönyörű nyelvezetét idei szlengre cserélték, a cseppet sem elavult érzelmeket pedig kukázták. Maradt a kiéhezettség és a „jaj de ciki, ő az exem”-jellegű jelenetek. S bár a regényt is belengi az írónőre jellemző irónia – amellyel mindig a butaságot és korlátoltságot figurázza ki –,
a filmalkotók vaskos, otromba humorrá duzzasztják ezt, ami senkit nem kímél.
Félreértés ne essék, a Meggyőző érveknek számos olyan vonása van, amit érdemes és kell is modernizálni. Mai szemmel megmosolyogtató, hogy a 27 éves Anne-t hervadó szépségű vénlányként jellemzik, akinek 30 éves özvegyasszony barátnője szinte már kriptaszökevény, egy-egy baleset miatt pedig hetekre ágynak esnek az életerős fiatalok. Könnyen lehet merészebbé, pajkosabbá is tenni a történetet. Néhány mellékszáltól jó érzékkel szabadult meg az új film, nagy ritkán pedig a humora is működik. Azonban a két forgatókönyvíró, a veterán, szebb napokat látott Ron Bass (aki egykor az Esőembert, az Álljon meg a nászmenetet és az Édesek és mostohákat írta, az elmúlt évtizedekben azonban nem igazán villogott) és a mellérendelt tapasztalatlan, fiatal Alice Victoria Winslow sem a karaktereket, sem a drámai tétet, sem a történet fordulatait nem kívánták megtartani. Nagyobb baj, hogy nem is adtak helyettük semmit. Meggyőző érvek-e ez még?
Anne Elliot eredeti karaktere, ez a végtelenül kedves, szeretetteljes, intelligens, de visszahúzódó lány nők millióit inspirálta, mivel a szívükbe zárták őt és magukra ismertek benne. Helyette egy öntörvényű, szarkasztikus megjegyzéssekkel dobálózó, harsány, férfiakat kioktató Anne-t kapunk, aki még csak nincs is koherensen megírva. „Játszd el úgy Elizabeth Bennetet, mintha ez a Fleabag lenne” – kaphatta az utasítást Dakota Johnson Carrie Cracknell rendezőtől, akinek a színházi munkái után gyakorlatilag ez az első játékfilmje. A kudarc nem Dakota Johnson hibája, azonban az emblematikus sorozat majmolása, azaz a negyedik fal folyamatos megtörése, a kamerába grimaszolás és beszélés végig idegen és rossz ritmusú marad, egyszer sem működik. Johnsonnal szemben a vágy tárgya, Cosmo Jarvis egyenesen rettenetes:
a kevés beszédű, kiismerhetetlen, lassan megnyíló Wentworth kapitányból egy bamba, fahangon, faarccal fecsegő madárijesztő lett.
A Fleabag mellett a Meggyőző érveket nem hagyta érintetlenül a kosztümös műfaj forradalmasítása, elsősorban A Bridgerton család hatása sem, a diverz casting azonban súlytalan és leesik a vászonról (Henry Golding kivételével), pikánsabb megoldásokra pedig nem sok lehetőség adódik. A szándékosan jellegtelen jelmezek, a modern frizurák ugyanúgy eltaszítanak a látottaktól, mint a trendinek szánt beszólások, illetve az anakronisztikus társas kapcsolatok. Anne és Wentworth végig lazán beszélgetnek egymással, a kapitány friendzone-olja Anne-t, aki tízesnek nevezi Mr. Elliotot. A regény szívszorító izgalmát pont a kétségek közt vergődés, az apró gesztusoknak tulajdonított jelentőség, a lassan megerősödő reménykedés adja – mindezt kiöli Cracknell félresikerült adaptációja. Lehetett volna a Meggyőző érvekből újragondolt, friss, nagyon stílusos filmet készíteni, de ez nem az: steril, fásult és műanyag ahelyett, hogy sűrű, lendületes és érzelmes lenne.
A Meggyőző érvek július 15-től elérhető a Netflixen.
